Századok – 1985

Történeti irodalom - A magyar polgári átalakulás kérdései (Ism.: Mazsu János) V/VI 1371

1376 TÖRTÉNETI IRODALOM Kovács István (A magyarországi lengyel légió és a róla szóló emlékiratok) írása a magyar szabadságharcban részt vett lengyel emigránsokból szervezett katonai alakulatok történetének leírása után a lengyel légió tagjainak a magyar történetírás által fel nem használt emlékirataira hívja fel a figyelmet, s egyben nyilatkozik azok forrásértékéről is. Erdödy Gábor (A magyar politikai közvélemény Magyarország európai helyéről 1849 januárjától a Függetlenségi Nyilatkozatig) tanulmányában azt a sokat vitatott kérdést vizsgálja, mennyire támaszkodott színvonalas külpolitikai tájékozódásra és a hazai közvélemény támogatására — tehát döntött felelősségteljesen a magyar politikai vezetés a Habsburg-ház detronizációjáról. Erdödy a korabeli sajtó, levelezések és memoárok széles körű felhasználásával bizonyítja, hogy a magyar vezetés tisztában volt az európai politikai helyzet alakulásának sajátosságaival, a hazai közvélemény pedig egységesen ítélte meg a történelmi szituáció alapkérdését, miszerint az olmützi alkotmány önleleplező kiadásával az osztrák kormányzat végletessé sarkította a választás lehetőségeit: vagy teljes nemzeti (és polgári) önfeladás, vagy a katonai fejleményekre kell bízni a nemzet sorsát. A Függetlenségi Nyilatkozat kiadása a kihívásra adott szükségszerű válasz volt. E lépés a válaszjellegen túl konkrét bel- és külpolitikai megfontolásokat is takart: a Habsburg-ellenes hazai közvéleményt szándékozta intézményesen konszolidálni, másrészt, kész helyzet elé állítva az európai hatalmakat, a magyar vezetés az önálló államiság talaján akart részt venni a további politikai folyamatok alakításában. A szerző joggal vonja le a következtetést, hogy a trónfosztás egyetlen lehetséges alternatívája 1849 tavaszán csak a kapituláció volt. Megállapításának hitelét növelte volna, ha vizsgálatainak körébe részletesebben bevonja azokat az eseményeket, tényezőket is — pl. a Madarász-ügy, a tisztikar álláspontja, a konzervatívok egy részének és a püspöki karnak a tevékenysége, a Windischgrátz katonai sikerek után helyükön maradt megyei tisztikarok, az országgyűlés április 13-i együttes zárt ülésének ügye —, amelyeket a történeti kutatók egy része másként értelmez. A kötet negyedik tanulmánycsoportja a Megegyezés vagy Kiegyezés fejezetcímet kapta,jelezve, hogy a szerkesztők az 1849—1867 közötti időszak fő kérdésének a térségben velünk együtt élő népekkel való 1 megegyezés és az új birodalmi hatalmi kompromisszum egymást kizáró alternatíváját tartják. Frank Tibor (Marx egy anonim forrása) egy Marx által kivonatolt kétkötetes angol nyelvű ' diplomáciatörténeti munka szerzőségének megállapításához nyújt értékes hozzájárulást. Szabad Imre , életútjának vizsgálatával kimutatja, hogy a pesti angol nyelvtanár és újságíró, a forradalmi minisztérium tisztviselője, a Risorgimento és az amerikai polgárháború ezredesi rangot elért résztvevője már az 1840-es évek utolsó harmadában alapos brit műveltségről, magas szintű angol nyelvtudásról tett bizonyságot angol irodalomtörténeti értekezésével, angol nyelvkönyveivel. A forradalom után minisztériumi tisztviselőként — • 1849 júniusában már követségi titkár — alapos diplomáciai ismereteket szerzett. Erről, s kifejezett politikatörténeti érdeklődéséről vallanak az 1850-es években megjelent munkái és fordításai is. A Szabad Imre által írt Hungary Past and Present című könyv és a Marx által felhasznált The State Policy of Modern Europe című munka összehasonlító filológiai elemzésével pedig bibliográfiai, tematikai egyezések mellett több szövegszerű egyezést is bizonyít a szerző. Alapos és szakszerű munkáját korrekt módon óvatos következtetéssel zárja Frank: „.. .igen nagy a valószínűsége annak, hogy Marx a Vogt úrhoz egy 1849-es magyar szabadságharcos diplomata munkáját kivonatolta. Minden bizonnyal tehát Szabad Imre is segített formálni Marx Magyarország-képét." Három tanulmány is foglalkozik a szomszéd népekkeli megegyezés lehetőségét befolyásoló politikai események láncolatának egy-egy mozzanatával. Borsi-Kálmán Béla (Mihail Kogälniceanu reformprogramjának magyar vonatkozásai) tanulmánya a román reformgondolkodó és moldvai miniszterelnök magyar emigrációval szemben tanúsított baráti magatartásának hátterét vizsgálja. A szerző nem elégszik meg azzal a magyarázattal, hogy Kogälniceanu viszonzásképpen az erdélyi románság helyzetének javítását remélte. Kifejti, hogy a moldvai gazdaság és társadalom szerkezete, a moldvai kis- és középbojárok helyzete és törekvései több jellemzőjükben a magyarországi fejlődéssel és a magyar köznemesség helyzetével, törekvéseivel mutattak rokon vonásokat. E sajátos, a havasalföldi és az erdélyi román társadalomfejlődéstől egyaránt eltérő román társadalmi közeg termelte ki a moldvai szellemiséget, amelynek vékony liberális rétegét képviselte Kogälniceanu. Ezért