Századok – 1985

Történeti irodalom - A magyar polgári átalakulás kérdései (Ism.: Mazsu János) V/VI 1371

1374 TÖRTÉNETI IRODALOM egyben a magyar polgárosodás feltételeinek megteremtését is elősegíti. Gerő értelmezésében a lengyel felkelők melletti politikai fellépés sikeres eleme volt a hazai gondolkodás polgárosodási folyamatának, amelynek köszönhetően „a polgári átalakulás korszaka Magyarországon nem tudattalanul sodródó bábokat, hanem felkészült politikusokat talált, akik tudták, hogy mit akarnak". Rosdy Pál (Reformkori magyar nyelvű teológiai folyóirat-kísérlet) a mindössze két évig — 1832— 1834-ben — megjelent Egyházi Folyóírás megalapításának és kiadásának körülményeit, négy kiadott kötetének tartalmát ismerteti. Az első két kötet szerkesztője — Kováts Mátyás egri egyházmegyés pap, pesti teológiai professzor — a lap célját az egyház és az állam közös alapját, a hitet és az erkölcsöt erősítő írások közlésében jelölte meg, a hazai katolikus egyház konzervatív megújulási törekvéseinek szellemében. A magyar nyelvű, többségében teológiai, egyháztörténeti írásokat közlő folyóirat rövid élete tükrözte a korabeli érdeklődés hiányát. Az 1830-as évek közepétől az 1839—40. évi országgyűlés összehívásáig terjedő időszak politikai folyamatainak két elemét vizsgálja Pajkossy Gábor és Erdmann Gyula tanulmánya. A periódus kezdetére világossá vált, hogy a rendi intézmények szabad működését engedményképpen lehetővé tevő kormányzati politika a konzervatív kompromisszumon nyugvó stabilitás helyreállása helyett a reformmozgalom fellendülését, a feudális abszolutizmus hatalmi pozícióinak megrendülését eredményezte. Ezért, az új magyarországi politika kidolgozására kényszerült kormányzat a liberalizmus következetes — a rendi jogokat is érintő — felszámolását, a magyar különállás fokozatos megszüntetését tűzte ki céljául. Az összeesküvés-mítosznak hitelt adó Metternich súlyosan félreértve a liberális reformmozgalom minőségileg új jellegét, a jakobinus mozgalom felszámolásának beidegződései szerint cselekedett: hütlenségi perekkel szándékozta a reformmozgalom vezetőit félreállítani. E perek egyikét, a Kossuth ellen indított pert vizsgálja Pajkossy színvonalas tanulmánya (Kossuth hütlenségi pere), amely többségében saját anyaggyűjtéssel feltárt, részben még publikálatlan iratokra támaszkodik. A szerző a periratok részletes elemzésével bizonyítja, hogy a Kossuth ellen lefolytatott per mindvégig az abszPlút kormányzat forgatókönyve és irányítása szerint zajló konstrukciós politikai per volt. Célul tűzte ki a „felforgatók legveszedelmesebbikének" tartott Kossuth félreállítása mellett a szólásszabadság megsemmisítését, a nyilvánosság kialakult formáinak törvényen kívül helyezését — ami a liberális ellenzék további működését alapjaiban veszélyeztette. Kossuth a letartóztatását törvénytelennek, az ellene felhozott vádakat alaptalannak minősítő, az érdemi védekezést mindvégig visszautasító magatartásával nem csupán nagy egész kockázatot vállalt, hanem személyes sorsát a liberális célkitűzések érvényre jutásával kapcsolta össze. így helytállásának nem kis része volt abban, hogy a kormányzat erőszakpolitikája összeomlott, a liberális ellenzék pedig a politikai megsemmisülés helyett — az alkotmányvédelem hangoztatásával a rendi ellenzék jelentős részét is megnyerve — megszilárdult. A sikertelen erőszakpolitika, a Habsburg-birodalom külpolitikai súlyvesztése, valamint a pénzügyi helyzet súlyosbodása válaszút elé állították a kormányzatot — írja Erdmann Gyula (A kormányzat előkészületei az 1839—40-es országgyűlésre). Vagy előre menekülés a következményeiben alig felmérhető katonai diktatúra felé, vagy visszatérés a rendi alkotmányos formákat betartó politikához. Kül- és belpolitikai megfontolásokból az utóbbi mellett döntve, a kormány berkeiben elkezdődött a felkészülés a sürgetően közeledő országgyűlésen követendő taktika kidolgozására. A szerző a kormánypárti sorokból érkezett javaslatok közül a legszín vonalasabbnak — teljes joggal — az újkonzervatív Dessewffy Aurél által írt memorandumot tartja. A konkrét helyzetelemzésre alapozott munkálat bevallott célja a kormányzat megerősítése, az ellenzéki reformmozgalom megsemmisítése, tartalma pedig egy, a kiváltságőrzést hatékonyan biztosító mérsékelt reformprogram — az ún. „fontolva haladás". Dessewffy gondolatmenetének kiinduló pontja: a birodalom érdekeinek „pártatlan" letéteményese a kormányzat, míg a magyar liberális ellenzék a kormányzathoz képest csak provincializmust, káros részérdekeket képvisel. A birodalmi és a magyar érdekeket összeegyeztetni képes, gyarapodó politikai erő kizárólagosan a konzervatív párt — amelyre így a kormányzat támaszkodhat. És mivel az ellenzék egyedüli ereje a reformkezdeményezések kisajátításában van, azt javasolja, hogy a kormány hagyjon fel a passzivitással, vegye kézbe a kezdeményezést a haladás útjának kijelölésében, s párhuzamosan erős eszközökkel lépjen fel a „radikális önkény" ellen.