Századok – 1985

Történeti irodalom - A magyar polgári átalakulás kérdései (Ism.: Mazsu János) V/VI 1371

TÖRTÉNETI IRODALOM 1373 variánst egyesít: az agrárszektor bérbeadóit és bérlőit — járadékosokat és vállalkozókat. Átlagos adóösszegük alacsonysága (46 ft), valamint a csoporthoz tartozó földterület nagysága, rendje arra utal, hogy Szegeden nem a nagyüzemi, hanem a parasztbérlői rendszer volt a fejlődés tendenciája. A negyedik típushoz a hagyományos paraszti gazdálkodást folytató „hatökrös gazdák" tartoztak, zömüket a juhtartás emelte a vizsgált adózók csoportjába, de kezükön volt a jómódú adózók földterületének mintegy fele és a juhon kívüli állatállomány többsége is. Mindezek ellenére fizetett adóösszegük aránya jóval alulmúlta számbeli arányukat. Az adózók viszonyainak elemzéséből kibomló képet a kisgazdaságok intenzifikációjának lehetőségeivel, a társadalomszerveződés, a közélet és a nyilvánosság polgárosodásának elemeivel kiegészítve Gergely megfogalmazza: Szeged társadalmának fejlődése „a magyar polgárosodás kellő ütemü, kedvező variánsát valósította meg". És bár a szegedi társadalom polgárosodottságának foka közvetlenül és egészében nem tükröződhetett a 40-es évek városi politikájában, nem tekinthető e polgárosodás jellegétől függetlennek, hogy a város követutasításai között szerepelt a zsidóemancipáció teljessé tétele és a polgári házasság bevezetése — egyedül a hazai városok követutasításai között. Az átalakuló közélet hat tanulmánya a reformmozgalom kibontakozása időszakának különböző kérdéseivel foglalkozik. Ring Éva (Az érdekegyesítés gondolatának sajátos változatai Lengyelországban a 18. század végén) Hugo Kollataj és Stanislaw Staszic politikai teóriáinak, valamint az 1791. évi lengyel országgyűlés törvénykezésének vizsgálatával régiónk politikai reformmozgalmainak részben előzményeire, részben pedig a csak e térségre jellemző hasonlóságaira igyekszik fényt deríteni. Ilyen hasonlóságnak tekinthető a társadalmi haladás és a függetlenség ügyének összekapcsolása mellett a feudális viszonyokból való kibontakozás jogkiterjesztés útján történő megvalósítása — amely ráadásul ugyancsak közösnek tartható hagyományokban: a privilegizált nemesi társadalom nobilizáció útján megvalósított időnkénti „feltöltésének" gyakorlatában (is) gyökerezett. A szerző a nemesítés gyakorlatát felújítva nemesi—polgári szövetséget létrehozni akaró Kollataj, valamint a jogkiterjesztést minden társadalmi rétegre — a jobbágyságra is — érvényesíteni szándékozó Staszic átalakulási koncepcióját egyaránt a térségünk 19. századi reformmozgalmai által kidolgozott érdekegyesítési koncepciók történeti előképének tartja, bár megítélése szerint is a két elképzelést markáns különbségek választották el egymástól. Meg kell azonban jegyeznünk — mivel a tanulmány szerzője is a fejlődés egy későbbi pontjáról visszanézve értékel —, hogy a kifejlettebb hazai reformteóriák tanulságai mutatják: egy polgári társadalmi átalakulást felvázoló koncepció minőségére az vet leginkább fényt, hogy az általa szándékolt jogkiterjesztés mennyire érinti és bontja le a feudális társadalom alapviszonyát, a jobbágy—földesúr viszonyt, valamint a feudális-rendi hatalomgyakorlás intézményrendszerét. Ezek híján egy reformkoncepció inkább egy szélesebb korporáción nyugvó rendies társadalom, semmint egy polgári társadalom kialakítását célozta, fgy lehet Kollataj koncepciója nem csupán a későbbi, polgári átalakulást célzó érdekegyesítési teóriák, de a rendi-feudális kereteket szét nem feszítő reformelképzelések előképe is. Ezt támasztja alá nem csupán a Kollíftaj elképzeléseit (részletesen) gyakorlatba átültető 1791. évi lengyel alkotmány jellege, hanem a lengyel politikai reformmozgalmak későbbi sorsa is — éppen egy átfogó érdekegyesítési politika hiánya miatt érhettek tragikus véget. Lengyel kérdéssel foglalkozik Gerő András is írásában (A gondokodás polgárosodása — A lengyel felkelők melletti érvek az 1832—36-os országgyűlésen), ám olyan lengyel kérdéssel, amely a hazai belpolitikai küzdelmek részévé vált. Elveti azt az értékelést, amelyik a lengyel felkelés melletti politikai fellépés mércéjének annak hatékonyságát tartja, mivel a magyar reformerek világosan látták egy ilyen fellépés külpolitikai súlytalanságát, sőt a lengyel kérdés országgyűlési vitája maga is már csak post festa akció lehetett. A reformellenzék érvrendszerét elemezve Gerő meggyőzően fejti ki, hogy a lengyel felkelők melletti fellépésnek mint tudatos belpolitikai akciónak volt jelentősége: a polgári szabadság, az ennek szellemében megfogalmazott nemzeti érdek s az ezek melletti kiállás értékként való megfogalmazása, politikai viselkedési normává avatása a rendi tudat polgári tudattá alakítására irányult. Ezen értékvállaláson túl az érvekből kibontakozik politikai érdekfelismerés is: az autokrácia elleni, a polgári alkotmányosság melletti fellépés, a nemzeti érdekek nemzetközi koordinációja — a potenciális szövetségesekkeli szolidaritás,