Századok – 1985

Közlemények - Balázs Sándor: Jászi Oszkár és a „Revista Vremii” V/VI 1195

JÁSZI OSZKÁR ÉS A „REVISTA VREMII" 1213 energiává vált. Művének koordinátáit jól érzékelhetjük: az egyetemen elsajátított szakmája: orvos-biológus; nos ez a szakmai beállítottság, úgy látszik, nyomot hagyott társadalombölcselői mivoltán, az organikus társadalomszemléletet kiolvashatjuk konstitucionalistának is nevezett, jogfilozófiai elemekkel teletűzdelt államelméletéből. A szervezetre jellemző Egész-t úgy képzelte el, hogy az azt alkotó részek harmonikus működése biztosítja létét, illetve fordítva: a „szerv" csak az organizmus részeként képes életműködésre. Montesquieu sugallata érződik itt, a francia bölcselőnél ugyanis már fölbukkant az egész és a részek közötti harmónia, az egymásra utaltságuk a „politikai testben". (Apropó: Jászi is így fogalmazott: „A régi dualista birodalom minden területén — ilyen vagy olyan mértékben — ugyanannak a betegségnek a tünetei mutatkoznak meg, s ez természetes is az egy és ugyanazon szervezetből «kioperált» végtagok esetében.") Bölcseleti indokainak másik tartóoszlopát Fichtetől kölcsönözte. A német nemzeteszme egyik kidolgozója annak idején a nyelvnek mint a nemzeti kultúrát egésszé ötvöző erőnek a szerepét hangsúlyozta. Az együvétartozásnak ez a gravitációs központja a román állambölcselőnél is origo, azzal a megszorítással, hogy a nemzetet összetartó nyelvi-kulturális kohéziós erőt össze akarta egyeztetni a területi elvvel. A románok sérelmeinek hangoztatása az adott államrendben azt is szolgálta nála, hogy ezzel a fennálló birodalmi rendszer tarthatatlanságát igazolja. A konzervatív — itt a különbség Jászihoz képest —, bibliai alapon gondolkodó, a pozitivizmustól és szcientizmustól rettegő, a machiavellista közvetlen haszonelvűséget előnyben részesítő s eklektikusán sokféle hatást befogadó filozófus-szociológus-politikus álláspontja következményeiben is elegyített volt: néha egymástól távol álló avagy egyenesen egymással ellentétes táborokban is hívekre talált. Elég csak annyit mondani, hogy a hatalmi viszonyokkal jogosan elégedetlen, egyes akkori kisebbségi román csoportosulások rokonszenvét ugyanúgy elnyerte, mint a másik póluson Ferenc Ferdinándét, akinek fejében ugyancsak a monarchia föderalizálásának Popoviciéval azonos gondolatai keringtek. (Nem is maradtak el a találgatások, mi lett volna a birodalom sorsa, ha nem következik be a szarajevói gyilkosság.) A romániai értelmiségiek körében is sokféle fogadtatással találkozunk Nicolae Iorga tartózkodó magatartásától a nézeteivel való azonosulásig, s e két pont között a fenntartásos egyetértés számos formájával, mint például az RV hasábjain. A román társadalomértékelő megvalósíthatatlan, s éppen ezért utópikus összefüggések létrehozását tűzte ki célul. Egyrészt a nemzeteket a tiszta etnikai egység alapján úgy akarta függetlenné tenni, hogy az területi elhatároltságot is jelentsen, másrészt a nemzeti szuverenitást nemcsak a struktúra megtartásával akarta elérni — hiszen ez még súrolta a megvalósíthatóság határait, ugyanis a szuverén nemzeti államok szövetsége nem önellentmondás —, hanem úgy, hogy a központi (bécsi) irányítást, és ami a legképtelenebb volt: a dinasztia szuverén császári hatalmát érintetlenül akarta hagyni. Az első vonatkozás — az etnikai és területi meggondolás egységesítése — nem kis gondot okozott Popovicinak. Nem kevesebb, mint 15 független állam kialakítására