Századok – 1985
Közlemények - Balázs Sándor: Jászi Oszkár és a „Revista Vremii” V/VI 1195
1214 BALÁZS SÁNDOR gondolt, de a fichtei nyelvi-kulturális homogenitás és a kompakt tömegben élés (a területi elv) még így sem akarta fedni egymást. Minden román egyesítése nála magától értetődő feltétele volt egy ilyen államszövetség összeállásának, az Erdélyben, Magyarországon és Romániában élő románok a terv szerint önálló, szuverén államképződményként léteznének, de önmagához következetesnek maradva egy „Székelyországot" is elképzelt (Háromszék, Csík, Udvarhely és Maros—Torda magyar lakosságát egybefogva). De még a 15 részre osztás után is el kellett ismernie: lehetetlen, hogy az egyes tagállamok keretei között ne maradjanak nemzeti kisebbségek. (Egyébként elméleti kondtrukciójának megalkotásakor e tekintetben a legtöbb gondot az erdélyi szászok és a bánáti svábok okoztak, őket sehogy sem tudta a két fenti elv alapján elhelyezni.) S ha egész tervezete utópisztikusnak bizonyult is, azt feltétlenül tisztelnünk kell benne, hogy nemcsak a képzelete szülte államoknak akart függetlenséget biztosítani, de nemzeti autonómiát kívánt nyújtani a „homogénen" belül kisebbségként megmaradt népcsoportoknak is. Itt teljes a fedés az ő és a Jászi koncepciója között. Látta az elgondolásaival szembeni ellenérveket, ezeket igyekezett eleve visszaverni — de kevés meggyőző erővel. Hiszen ugyan miként verhette volna vissza mondjuk azt az ellenérvet, mely szerint az általa feltételezett „közvetítő nyelv" — nyilván a német — mint államnyelv (még ha a részletesen kidolgozott alkotmánytervezetében szerepelt is az a kitét, mely szerint a birodalmi parlamentben mindenki használhatja anyanyelvét) végső fokon a fichtei összetartó erőnek, s így a nemzeti függetlenségnek az alapját gyöngíti. A „közvetítő nyelv" szükségességét egymagában nem lehet megkérdőjelezni egy Popovici elképzelte államalakulatban, hiszen az egymást megértésnek valamilyen eszközére feltétlenül szükség van. De amikor az államnyelv, a közvetítésen túl, kiváltságot élvez (mondjuk azzal, hogy a helyi ügyintézésben is kizárólagossá válik), akkor bizony nemigen egyeztethető össze a nyelvhasználatra is kiterjesztendő egyenjogúsággal. Ami most már a másik ellentétpár összeegyeztetését, a dinasztikus, Bécsből jövő központi irányítás és az ügyeknek a nemzeti államok szintjén történő szuverén rendezését illeti: itt is képzelgett. Arra gondolt, hogy a birodalomban kiváltságos helyzetnek örvendő nemzetek önként lemondanak szerzett pozícióikról; holmi megfoghatatlan, a nemzeti szuverenitások fölött állítólag továbbra is megőrzendő személyi szuverenitás fenntartását remélte. Ez egyébként minden utópiának jellemzője, a tisztességes szándékú román tervezgető álmaiban is valamely társadalmi kategória, legyen az osztály vagy nemzet, jószántából mond le előjogairól, pusztán annak megértése nyomán, hogy az adott helyzet összeegyeztethetetlen bizonyos elvont igazságeszmével.. Aurel Popovici elgondolásainak rövid ismertetéséből és értékeléséből látható, hogy álmodozónk alaptalan reményeiből (akárcsak az ez időben hozzá hasonló ábrándokat szövögető Jásziéból) kinőhettek jövőt termékenyítő hajtások. Elgondolásainak kedvező utóhatását az is segítette, hogy az elméletében egymást taszító ellentéteket maga a történelem kiküszöbölte: a monarchia összeomlott, s ezzel együtt
