Századok – 1985
Közlemények - Balázs Sándor: Jászi Oszkár és a „Revista Vremii” V/VI 1195
JÁSZI OSZKÁR ÉS A „REVISTA VREMII" 1211 gazdasági együttműködés szükségességét, s általános bölcseleti látószögben szinte minden „mentőakcióban" jelen volt az erkölcsi újjáélesztés parancsa, rendszerint amolyan kantiánus hangnemben megfogalmazva. Nos ezzel, az RV hasábjaira is betörő kérdésfeltevéssel most már egy földrész méretűvé terebélyesedett kérdésnek részelemévé vált a Jászi cikkeiben megpengetett territoriális összefogás szükségessége, s az európai igény érzékeltetése nem véletlenül tette fogékonyabbá az RV munkatársait a személyes közelségben hozzájuk szóló Jászi érvelése iránt. A lap 1923. május 27-i (9-es) száma számol be Jászi látogatásáról, a tiszteletére rendezett vacsorán mondott beszédéről. Ezekből a közvetlen benyomásokból most már jobban kirajzolódik az együttgondolkodás vagy továbbgondolás. Érdemes idézni Grigore Gafencut, aki kiválóan jellemezte nemcsak Jászit, de azokat a társadalmi körülményeket is, amelyek között érvelése jogosnak, sőt kiutat mutatónak tűnik: „Jászi Oszkár, e legőszintébb és legkiválóbb magyar demokrata szólt hozzánk e folyóirat munkatársainak kartársi vacsoráján. Kifejtette nekünk, hogy a parlamenti ellenőrzés ellenére az államok és népek közötti viszonyok továbbra is a régi diplomácia kénye-kedvétől függenek, rámutatott arra, hogy mindaddig, amíg a népeknek nem állnak rendelkezésére az eddigiektől különböző kutatási eszközök egymás megismerésére, a kontinentális béke ingatag marad. A szomszédok politikai, gazdasági és lelkiállapotára vonatkozó pontos információk hiánya súlyosbítja az értetlenséget, minden nemzetközi nézeteltérést, gyakran szabadjára engedi a dühödt szenvedélyek növekedését, hogy ezek átáramoljanak az alighogy kijelölt határokon."1 4 Gafencu egyetértett Jászival abban is, hogy az országhatárok nem maradhatnak merev választóvonalak a népek között, különösen akkor, amikor a kisantant megalakításával szavatolták e határokat. „Az egyszer már megszilárdított határok sorompóit — mondotta Gafencu — föl kell emelni, a Nagyromániában élő magyaroknak e határokon keresztül meg kell őrizniök kulturális és lelki kapcsolataikat a magyarországi magyarokkal."1 5 Szerinte is csak így oldódik meg a Jövő Kérdése, amelyről Jászi beszélt. S még hozzátette: „be kell vallanunk, ezek a vélemények elbűvöltek és meggyőztek bennünket."16 Az RV igazgatója egyetértésének egyik indokául azt említi, hogy a Jászi-tervezet igen hasonlít az egykori jeles erdélyi román gondolkodónak, Aurel Popovicinak az elképzeléséhez. E párhuzam megemlítése kapcsán érdemes egy kicsit visszalapozni a dunai összefogást ösztönző irodalomban, szemügyre venni az első világháború előtt és alatt született, e tárgykörben írt néhány munkát, s előrebocsáthatjuk: a Jászi— Popovici egybevetés sok szempontból jogosnak fog bizonyulni. 14 Gr. Gafencu: Probléma viitorului. [A jövő problémája.) RV 1923. máj. 27. 9. sz. 1. 15 Uo. 16 Uo.
