Századok – 1985
Közlemények - Balázs Sándor: Jászi Oszkár és a „Revista Vremii” V/VI 1195
JÁSZI OSZKÁR ÉS A „REVISTA VREMII" 1199 spekulációit. Fénykorát éli a csempészés és a rablás, virágzik a korrupció és a bandita monopólium. Az egykori dualista birodalom minden területén — ilyen vagy olyan méretekben — ugyanannak a rettenetes betegségnek a tünetei mutatkoznak meg, ahogy ez természetes is az egy és ugyanazon szervezetből,.kioperált" végtagok esetében. Az új államok és a régi nemzetiségi kérdés A volt birodalomban uralkodó régi helyzethez képest a jelentős nemzeti vívmányok kétségtelenül haladást jelentenek, a nemzeti kérdés legégetőbb politikai problémái — objektív szempontból — közeledtek a többé vagy kevésbé méltányos megoldás felé; e megoldások igazságossága azonban — bármilyen paradoxonnak tűnjék is ez — szubjektív szempontból nem érződik. Ellenkezőleg, az irredenta irányzatok hevesebbek és dühödtebbek, mint azelőtt, az új kisebbségek követelései jobban foglalkoztatják a közvéleményt, mint bármikor, az egyes nemzetek új politikai határokkal elválasztott tagjai — anélkül, hogy figyelembe vennék a dolgok új rendjét — erőteljesebben és tudatosabban kívánják ápolni és megvalósítani nemzeti közösségüket, mint akkor, amikor még semmi sem választotta el őket egymástól. Ez nem is lehet másként. Az egységes nemzeti állam, még ha teljes joggal ilyennek tarthatjuk is, természeténél fogva csupán a nemzeti kérdés részleges megoldását nyújtja. Ama jogos törekvés mellett, mely a politikai-területi szuverenitásra irányul valamely „nemzeti" területen, amelyen többségében egy nyelvet beszélnek, természetszerűleg más nemzeti és kulturális törekvések is léteznek, s ezek mindenekelőtt a teljes területi homogenitás hiányából fakadnak. Sőt, egészen természetes, hogy eme tendenciák csak most kerülnek felszínre teljes fontosságukban. Ezek két különböző aspektusban jelennek meg. (Magától értetődik, hogy mindkettő csupán látszólagos és átalakult formája azon alapvető áramlatnak, melynek fő sodra a számosabb nemzet politikai és területi szuverenitásához vezetett.) Az első tendencia azt célozza, hogy háborítatlanul és szabadon fejlődjék a kisebbségek nemzeti művelődése valamely politikailag egységes államban. A másik a zavartalan „nemzeti-kulturális" közösség biztosítására irányul a határokon túli ugyanazon nemzethez tartozókkal. A „nemzeti-kulturális" létnek ez az igénye egyébként nemcsak a kisebbségek sajátja. Az államot alkotó többségnek is az a természetes óhaja, hogy megőrizze a nyelvi és a hagyományokban megnyilvánuló kapcsolatait azokkal a saját nemzetéhez tartozókkal, akik ilyen vagy olyan oknál fogva a határokon kívül rekedtek.
