Századok – 1985

Tanulmányok - Somogyi Éva: A közös minisztertanács működése (1896–1907) V/VI 1105

1114 SOMOGYI ÉVA Ferenc József az esetek nagy részében egyszerűen felvilágosítást kér és kap a vitatott ügyről, nem a maga álláspontját fejti ki, legfeljebb mint a tanácskozás elnöke összefoglalja-értelmezi mások nézeteit. A közös minisztertanács ilyenkor a császár informátora. Goluchowski elmondja, meddig jutottak a megelőző megbeszéléseken, vagy a császár, hivatkozva, hogy áttanulmányozta a vonatkozó jegyzőkönyveket, rekapitulálja az ügyek állását, és kér újabb információkat. A közös minisztertanács ilyenkor ünnepi aktus, arra szolgál, hogy az uralkodó lássa, az ügyek el vannak intézve — megköszöni az információt, és felszólítja a két miniszterelnököt (különösen a közös költségvetés ügyében), hogy mint ahogyan ezt tenni szokták, működjenek közre, hogy a delegációk elfogadják a minisztertanácsi határozatot. Néhány alkalommal azonban megfordul a szerep, a császár a kezdeményező és az informátor. Jellegzetes esete ennek az újonclétszámemelés és a rendkívüli katonai hitel ügye (ezeken a tanácskozásokon az uralkodó beszél, ha nem is meglepő új tényeket felsorakoztatva, a Monarchia fenyegetett külpolitikai helyzetéről), vagy a honvédtüzérség bevezetésének vitája, ahol a honvédség fejlődésére utal, Magyarországnak a dualista monarchiában betöltött szerepére, arra, hogyan változott meg személyes véleménye a honvédség intézményéről. Ezek a minisztertanácsok olyan katonai ügyeket vitatnak, amelyben az uralkodónak személyes álláspontja van, nem egyszerűen a maga érdeklődése okán, hanem mint legfőbb hadúrnak, aki ebben a funkciójában — ha az első is —, egy a birodalom vezető tisztségviselői között. Jellegzetesen ezeken a tanácskozásokon merül fel a császár jól ismert panasza, ő az egyetlen ember, akinek mindenkor vállalnia kell „a birodalom érdekeinek" képviseletét, a „felelősséget" a birodalom érdekeiért, a miniszterek éppen parlamenti felelősségükre hivatkozva egyszerűen lemondhatnak.5

1

Hogy egy miniszternek a birodalmi politikával egyet nem értve joga van lemondania, ezt Ferenc József 1900-ban éppoly kevéssé fogadja el (civil szeszélynek tartja), mint az 1850-es évek elején. A császár nemcsak fizikai jelenlétében vesz részt a közös minisztertanácson. Goluchowski nemegyszer hivatkozik arra, hogy az uralkodó mennyire fontosnak tartja egyik vagy másik ügyet, a császár kifejezett óhajával presszionálja az ellenállást tanúsítókat.5

2

És végül, valamennyi minisztertanács jegyzőkönyve az uralkodó elé kerül. Minden jegyzőkönyv végén olvasható a sztereotip mondat: „Ich habe den 51

Böhm osztrák pénzügyminiszter nem hajlandó a hadügyi kormányzat alkotmányos szempontból vitatható hitelfelvételi eljárását támogatni, s ezért az uralkodó felháborodására felmentését kéri (GMR. 1904. április 23. GMCZ. 444/a), amit az uralkodó természetesen nem fogad el. Körber osztrák miniszterelnök magyar honvéd tüzérezredek felállítása ellen tiltakozik, és felmentését kéri 1904. május 5. GMCZ 445b; az uralkodó elutasítja Körber kérését. 52

A császár kifejezett óhajára hivatkozik a külügyminiszter, hogy a két miniszterelnök jóváhagyását megszerezze GMRProt. 1900. szeptember 22. GMCZ 423; 1900. október 7. GMCZ. 425; 1904. április 15. GMCZ. 441. Hasonlóképpen császári akaratra hivatkozik a dalmát vasút ügyében: 1905. november 25. GMCZ. 433. A minisztertanácsot megelőzően közvetlenül a két miniszterelnökhöz fordul az uralkodó, hogy a minisztertanácson tárgyalandó tiszti fizetésemelés ügyét támogassák. GMRProt. 1907. október 27. GMCZ. 464. 9. sz. jegyzet.