Századok – 1985

Történeti irodalom - Nehring Karl: Adam Freiherrn zu Herbersteins Gesandschaftreise nach Konstantinopel. Ein Beitrag zum Frieden von Zsitvatorok (1606) (Ism.: Niederhauser Emil) IV/1056

TÖRTÉNETI IRODALOM 1057 A fontosabb a zsitvatoroki béke, illetve annak ratifikációja és megvalósítása. A béketárgyalások során az oszmán kézben levő Nagykanizsa, Esztergom és Eger visszaadásának, illetve a császáriak által elfoglalt észak-magyarországi falvak hovatartozásának a kérdésében nem sikerült véglegesen megegyezni. (A bevezetőben Nehring pontos kimutatást közöl a császáriak által visszafoglalt helységekről, mai nevük, korabeli tulajdonosuk és a porták számának feltüntetésével.) A békekötés két szövegváltozatban maradt fenn, amelyek egymástól lényeges pontokban eltérőek voltak. Herberstein követjárásának éppen az volt a feladata, hogy a ratifikáció alkalmából ezekben is kedvező döntést érjenek el. Nehring tisztázza, hogy a békeszerződésnek volt egy, a császári és az erdélyi követek által aláírt változata, magyar nyelven, és ennek egy hamisított török változata is, illetve egy az oszmán tárgyalófelek által aláírt, török és magyar nyelvű változata, ebből és az előbbi török változatból készült az oszmán ratifikációs okirat, ennek korabeli német fordítását mellékletben közli egyébként Nehring. Ebben a várak visszaadásáról, az elfoglalt sávról nem volt szó, s arról sem, hogy a 200 000 forintnyi „ajándék" a békekötés egész tartamára szól, vagyis a császár mentesül az évi ajándék (azaz adó) fizetése alól. Herberstein ezeknek a pontoknak a vonatkozásában hosszas alkudozásokat folytatott a Portán, a szultán, I. Ahmed is kétszer fogadta személyesen. Végül a ratifikációs okirat török szövegét a Porta melletti császári olasz tolmács élőszóban fordította, a szöveget meghamisítva. Herberstein úgy vélte, a szöveg azonos a császári szövegváltozattal, ebben a tudatban is tért haza, s csupán akkor derült ki, amikor a török szöveget újra lefordították, hogy továbbra is eltérő. Nehring több ízben utal arra, hogy a császári követeknek nem voltak megbízható tolmácsaik, így ki voltak szolgáltatva a törökül értő olaszoknak. Nehring megállapítja, hogy Herbersteinnek tehát nem sikerült a három várat visszaszereznie, a visszafoglalt falvak adóztatásának a kérdése is nyitva maradt. A zsitvatoroki szerződés mégis egy közel hatvan esztendős békekorszakot teremtett meg, persze, a végvári összecsapásokat ez is hiába tiltotta. Ugyanakkor az oszmán kormányzat kénytelen volt a császárt egyenrangú félnek elfogadni, ez is az oszmán hatalom meggyengülésének egyik jele volt. A béke biztosítása kelet felé volt az egyik előfeltétele a harmincéves háború megindulásának. A 200 000 forintnyi ajándék előteremtése nem kevés erőfeszítésébe került Mátyásnak, hiszen ezen kívül még az oszmán kormányzat embereinek is kellett ajándékokat adni. Nehring részletesen felsorolja ezeket, kiderül, hogy órákat vagy egyéb európai tárgyakat a vásárlási árnál jóval magasabb értékben lehetett a Portán elfogadtatni. A Brandstetter írta útinapló és az I. Ahmed-féle ratifikációs okirat szövege mellett részletes, igen hasznos bibliográfiát, valamint személy- és helynévmutatót tartalmaz a kötet. A térképvázlat Szakály Ferencnek a hódoltsági adóztatásról szóló könyvének térképei alapján készült, a 16. sz. utolsó harmadának és a 17. sz. első felének magyar és oszmán kézben levő helységeit tünteti fel a hódoltsági területen és annak szélén. Hasznosak és informatívak az útleírás szövegéhez lábjegyzetekben adott magyarázatok. A második jelzett könyv a Hermann Czernin von Chudenitz báró vezette császári követség útleírását közli, facsimile kiadásban az 1622-ben megjelent eredeti után, annak eredeti személy- és helynévmutatójával együtt. A szöveg előtt, a lapszámokra utalva közli a szükséges, itt is jól tájékoztató magyarázatokat. A követjárás legnagyobb érdekessége Czernin konstantinápolyi ünnepélyes bevonulása volt, amely formálisan nyilvánvalóvá tette a két uralkodónak a zsitvatoroki békében rögzített egyenjogúságát. Az eredeti munka közli a követség egész személyzetének a névsorát, az összesen 150 főnyi delegációból csak a kocsisok és egyéb szolgaszemélyzet, mintegy 30 ember nincs megnevezve. Közli azt is, milyen élelmet biztosítottak az oszmán hatóságok naponta a követségnek (280 budai pint bor, 400 kenyér, egy ökör, 100 tyúk stb), továbbá a szultánnak és a főembereknek vitt ajándékok sorát is, pontos értékmegjelöléssel (itt az eredeti vásárlási ár persze hiányzik). Wenner könyve rövidebb terjedelmű, ismertető részeiben a 16. századi, közkézen forgott leírások ismeretéről tanúskodik, de úgy tűnik, Brandstetter beszámolóját is ismerte. Ez az utóbbi jóval részletesebb, a diplomáciai tárgyalásokról is többet mond, és az út során bejárt nagyobb városokról viszonylag bő leírásokat is közöl. Mindkettő igen érdekes újabb adalékokat hoz a hódoltsági Balkán korabeli helyzetéről, lakosságáról. A harmadik könyvben az 1530 és 1618 közti 18 követjárás részben a korban, nagyobbrészt utólag kiadott szövegében található helyneveket összegezte Nehring, minden előforduló névforma