Századok – 1985

Történeti irodalom - Longworth Philip: Alexis. Tsar of All the Russia (Ism.: Niederhauser Emil) IV/1054

1054 TÖRTÉNETI IRODALOM PHILIP L ONG WOR TH: ALEXIS. TSAR OF ALL THE RUSSIA London, 1984, Seeker and Warburg, XIII, 1, 305 1. ALEKSZEJ, MINDEN OROSZOK CÁRJA Alekszej Mihajlovics, a második Romanov-cár, Nagy Péter atyja valahogy mindig a háttérbe szorult a történeti érdeklődésben. A 17. sz. elejének katasztrófája és a század végének, Péter uralkodása kezdeteinek két viharos végpontja között valahol a legjobb esetben a csendes érlelődés, a legrosszabb esetben a mozdulatlanság korának számított uralmának több mint három évtizede (1645-1676). Hol teljesen vallásos, egyház befolyásolta embernek számított, hol a bojárok játékszerének, netán kegyetlen zsarnoknak, de mindenesetre nem érdemleges uralkodónak. Nyilván Péter sokkal látványosabb évtizedei is hozzájárultak ahhoz, hogy a reflektorfény elkerülte. A montreali egyetemen oktató angol történész, Philip Longworth, aki egyébként is a korai újkori orosz történelem szakembere (könyvet írt a kozákokról, meg a 18. sz. három császárnőjéről) vette magának a fáradságot, az eddigi, polgári és szovjet szakirodalom teljes ismeretében visszanyúlt az eredeti forrásokhoz, jórészt kiadatlanokhoz is, hogy - közel száz évvel az utolsó életrajz megjelenése után - elfogulatlanul szemügyre vegye a cár életét, s feleletet találjon az ellentmondó értékelés által felvetett kérdésekre. Első pillantásra nagyon hagyományos biográfiát állított össze, valóban Alekszej életét bontotta ki, szigorúan időrendben. A talányos című fejezetek egy-egy kisebb korszakot mutatnak be a cár életéből és tevékenységéből, a gyermekkorától a haláláig és a temetésig. Csak a bevezetés tér el ettől, amely a rövid historiográfiai vázlatból bontja ki a kérdéseket, és a záró fejezet, amely megadja a válaszokat. Szinte hagyományosnak lehetne mondani az életrajzot abból a szempontból is, hogy érdekfeszítően, megelevenítően íródott meg, olykor szinte dramatizálva a fejleményeket, megrajzolva a szűkebb környezetet, amelyben az uralkodó élete lejátszódott, a látványos külsőségeket a Kremlben, az elmaradhatatlan, örökös harangzúgással. Színpompás és szellemes a megjelenítés, izgalmas a könyv, mint egy ember élete, aki helyzeténél, születésénél fogva óhatatlanul mások életébe is beleszólhatott. Valójában Longworth professzor könyve mégis lényegesen több a hagyományos életrajznál, az uralkodó és a tanácsosok jellemzésénél, a nagypolitika eseményeinek regisztrálásánál. Mert a szigorú időrendbe szinte feltűnés nélkül belekomponálja a szerző az egész korabeli Oroszországot, a belső és külső problémáival, a századelő nagy pusztításainak a hatásával, az 1648-as és 1662-es felkelésekkel, Sztyepan Razin felkelésével, a lengyel és a svéd háborúkkal, az állandó krími tatár fenyegetéssel, az egyházi reformmal és a belőle következő egyházszakadással, meg egyház és állam konfliktusával Nyikon patriarcha tevékenysége során. Csak azt sajnáljuk, hogy Jurij Krizanic (és vele a szláv kapcsolatok egész kérdésköre) mindössze rövid említést és egy hosszabb lábjegyzetet kapott. Hogy Alekszej Mihajlovics uralkodása nem volt nyugodt, eseménytelen, azt eddig is lehetett tudni, de Longworth most megadja a kellő távlatot mindehhez. Reménytelen volna valamiféle tartalmi ismertetést adni, helyette inkább összegezzük Longworth következtetéseit az általa előadott anyag alapján. Longworth nagyon tudatos és nagyon okos uralkodónak mutatja be Alekszejt: mindig gondosan ügyelt arra, hogy megfelelő kép alakuljon ki róla kortársaiban és az utókorban egyaránt, ezért mutatta magát mindig igen vallásosnak (bár az is volt), de egyúttal igyekezett félelmetes hírben is állni (holott valójában nem volt kegyetlen, még ha olykor jelen volt maga is a kínvallatásokon, de ez ebben a korszakban igazán nem volt szokatlan). Mindig tisztában volt uralkodói méltóságával, s ezt kellőképpen éreztette is mindenkivel, bár ugyanakkor igen melegszívű és barátságos is tudott lenni. Fiatal korában persze (16 évesen került a trónra) idősebb tanácsadókra is hallgatott, elsőrendűen Borisz Morozovra. De amikor az 1648-as felkelés idején a tömeg Morozov fejét követelte, sikerült, száműzetés árán, az életét megmentenie (nem is egy év múlva már ismét Moszkvában volt, igaz, vezető tisztségeit nem kapta vissza). Az abszolutizmus a század elejének zűrzavaraiban súlyos