Századok – 1985

Történeti irodalom - Mezey Ladislaus: Fragmenta Latina codium in Bibliotheca Universitatis Budapestiensis (Ism.: Csapodi Csaba) IV/1040

TÖRTÉNETI IRODALOM 1041 badult, azt megegyezés alapján átadta az Akadémiai Könyvtárnak, így azok is az ottani töredékgyűjteményben vannak.) A gyűjtés munkája tehát nagy mértékben előrehaladt az Akadémiai Könyvtárban, de meghatározása csak néhány tucatnak történt meg. (Körmendy Kinga: A Knauz-hagyaték töredékei és az esztergomi egyház középkori könyvtárának sorsa. Bp. 1979. - Csapodi Cs.: Catalogus codicum. Sajtó alatt. - Erdő Péter, Szendrei Janka tanulmányai). Az egész akadémiai töredékanyag azonban magyar szempontból már távolról sem olyan jelentős - kivéve a Knauz-féle töredékeket és azokat, amelyek az Országos Levéltárból kerültek oda —, mint az említett vidéki levéltárakban összeszedett töredékek, mert míg, amint mondottuk, a levéltári töredékanyagok provenienciája elég biztos, a könyvtárakban, nyomtatott könyvekről előkerült töredékek esetében ezt már egyáltalán nem lehet elmondani. Főleg olyan könyvtárakkal kapcsolatban, amelyeknek régi könyvanyaga 18-19. századi könyvgyűjtők adományaként kerültek oda, olyan gyűjtőktől, akik elsősorban külföldön vásárolták könyveiket, s így a fragmentumok provenienciája is többnyire Magyarországon kívülre mutat. De nyomtatott könyveknél még akkor is elég nagy a bizonytalanság, ha azok már a bejegyzések tanúsága szerint, a 15. vagy más régi században magyar tulajdonban voltak, mert kódexlapkötések esetén nem tudjuk, hogy már kötve érkeztek-e Magyarországra, vagy nálunk kötötték-e be azokat. (Nem úgy, mint a vaknyomásos bőrkötéseknél, amelyek helyileg datálhatok.) Csak ritkán vagyunk abban a szerencsés helyzetben, hogy a kötés töltőanyagából, előzékéből vagy egyéb részeiből olyan anyagok kerülnek elő (magyar nyelvű kéziratok, Magyarországon készült nyomtatványok töredékei), vagy magukon a kódexlapokon középkori, fölhasználható följegyzések vannak, amelyek hozzásegítenek a magyarországi proveniencia megállapításához. De még ha egy pergamenkötés bizonyíthatóan Magyarországon készült is, de ennek a bekötésnek a helye a nyugati vagy az északi határhoz közel van, még mindig megmarad az a bizonytalansági koefficiens, hogy a könyvkötő, esetleg egyéb anyagokkal együtt, a kötéshez felhasználandó kódexmaradványt is külföldi piacon vásárolta, s nem a maga városának régi kéziratai közül jutott hozzá. A töredékkutatás szempontjából rendkívüli jelentőségű munkát végzett azután a Magyar Tudományos Akadémia Zenetudományi Intézete, amikor a Magyarországon őrzött, meg a külföldi, de magyar eredetű hangjegyekkel ellátott kódexeken kívül, nagyszabású gyűjtőmunkát kezdett a zenei töredékek felkutatására, és a felkutatott több száz hangjegyes kódextöredéket Szendrei Janka - részben egy speciális jellegű magyar eredetet bizonyító hangjegyírás megállapításával, meg is határozta, és katalógusukat „A magyar középkor hangjegyes forrásai" címmel 1981-ben nyomtatásban közzé is tette. De természetesen ezek a kutatások és közlés szigorúan zenei vonatkozású, tehát csak Csak a bemutatott előzmények után lehet megérteni és kellően értékelni azt a hatalmas szellemi és szervező munkát, amelynek eredménye az itt ismertetett kötet. Mezey László ugyanis évekkel ezelőtt megindította a magyarországi könyvtárakban található teljes kódex-töredékanyag fölkutatását, meghatározását és publikálását. Ebben az esetben tehát már nem részleg-próbálkozásról van szó, de nem is egy műfaj, a liturgia anyagának föltárásáról, hanem a teljes fölkutatható állomány feldolgozása kezdődött meg, gyűjteményről gyűjteményre haladva. Csak a legnagyobb elismerés illeti meg Mezey Lászlót azért, hogy kifejlesztett egy önálló, a könyvtáraktól független fragmentum-kutató szervezetet, biztosította annak anyagi és szellemi föltételeit, évek folyamán posztgraduális képzéssel kiképezte a munka végzéséhez szükséges fiatal szakemberek egész sorát. Ez a munkaszervezet végzi Mezey László vezetésével a töredékek fölkutatását, meghatározását, lefényképezését, konzerválását, a könyvek új kötéssel ellátását, a fényképek tárolását, az eredmények publikálását. Külön ki kell emelni annak fontosságát, hogy Mezeynek a meghatározó munka finomításához sikerült a legkiválóbb külföldi paleográfusok együttműködését is megszerezni, és hogy munkatársait számos esetben tudta külföldi kutatásokhoz juttatni abból a célból, hogy a szükséges, de Magyarországon meg nem található szakirodalom is fölhasználható legyen a munkához, mert hiszen a legkülönbözőbb tartalmú kódextöredékek azonosítása, a szövegvariánsok megállapítása Mezey László rendkívül széles körű irodalmi-tudománytörténeti tájékozottságán kívül gyakran tette szükségessé csak külföldi könyvtárakban megtalálható kiadványok fölhasználását. Az évek hosszú sora óta folyó munka első nagyszabású eredménye - Mezey és tanítványainak egyes részletközleményei után - a most kezünkben levő kötet, az Akadémiai Kiadó és a wiesbadeni Harrassowitz cég közös kiadványa, a nemzetközi használat számára hozzáférhetően,