Századok – 1985

Vita - Herényi István: Válasz Kristó Gyulának IV/1029

VITA 1035 6. Összegezés Kristó összegezésül azt kifogásolja, hogy a témának nem adtam „tisztességes és korrekt" összefoglalást. Utalok a már előbb elmondottakra. Dolgozatom célja volt a nyugatmagyarországi kutatásaim hasznosítása a köz javára. Nem véletlen, hogy nem minden okot és mozzanatot (okozatot) világítottam meg. Főleg helytörténet „adaequat causalitására" figyeltem. Kristóval ellentétben azt jegyzem meg, hogy a feltett kérdésekre mindig választ kell adni, még akkor is, ha „horribile dictu" egy „dilettáns" (műkedvelő) készítette. Nem egy feltételezés született már „műkedvelők" közreműködésével. A műkedvelőket nem adminisztratív úton kell leszerelni, hanem időt kell fordítani a minuciális munkára is. Ennek is vannak haladó hagyományai. Itt utalok Zsirai Miklós ezirányú tevékenységére, legújabban pedig Fodor István cikkére. Végül úgy gondolom, sikerült minden vitás kérdésre válaszolnom. Ha valaki mégis úgy érezné, hogy valamit kifejtettem volna, bármikor készséggel állok rendelkezésére. * A vitázó felek kifejtvén álláspontjukat, a továbbiakban a tisztelt olvasóra bízzák annak eldöntését, hogy a vitatott kérdésekben kinek van igaza. A Századok szerkesztősége ezzel a vitát lezártnak tekinti

Next

/
Thumbnails
Contents