Századok – 1985

Közlemények - Péter Katalin: A bibliaolvasás mindenkinek szóló programja Magyarországon a 16. század második felében IV/1006

BIBLIAOLVASÁS MAGYARORSZÁGON A 16. SZÁZADBAN 1011 Kálvin ugyanis — megint csak a genfi káté szerint — „jól szervezett" egyházat alapít,1

8

ahol a lelkipásztorok hirdetik és prédikálják, a hívek pedig a templomban hallgatják és befogadják az evangéliumot. A lelkészek hatalma pedig odáig terjed, hogy kizárhatják az egyházból a „méltatlanokat", akik szégyent hoznak Istenre, és megbotránkoztatják a híveket.1

9

A későbbi kálvinista hitvallásokban és rendtartásokban mindig ugyanaz áll. Az egyház, arra hivatott személyek útján, fegyelmet gyakorol és az evangéliumot kizárólag a lelkipásztorok hirdetik. Már a Második Helvét Hitvallás világosan leírja: „a hit hallásból van, a hallás pedig Isten Igéje által". Előzőleg tisztázta, hogy „Isten Igéje Isten Igéjének prédikálásá"-val azonos. Majd Péter apostolra hivatkozva megfogalmazza minden kálvinista hivatalos tanítását: „a Szentírás nem magánmagyarázatra való."2

0 Luthernél feltűnő viszont, hogy működése kezdetén, részint a bibliafordítással, részint különböző kijelentéseivel, nemcsak egyszerűen a bibliaolvasás általános programját hirdeti meg, de kifejezetten a bibliamagyarázat szabadságát nyilvánítja ki, továbbá síkra száll mindenki jogáért az egyházi tanítások megítélésében. E szabadságról és erről a jogról már a leghíresebb lutheri röpirat is szól, az, amit 1520-ban „A német nemzet keresztény nemességéhez" intézett az első reformátor. Itt Luther határozottan kikel az egyháziaknak a vallás ügyeiben gyakorolt különös hatalma ellen, mert „minden keresztény egy egyházi rendet alkot, és nincs közöttük különbség ... a keresztség mindannyiunkat pappá avat".2

1

Éppen ezért, „hogyne lenne mindannyiunknak hatalma arra, hogy megpróbáljuk és megítéljük, mi itt az igaz vagy a hamis a hitben?" Legyünk tehát „bátrak és szabadok, a szellem szabadságát — ahogy Pál nevezi — ne engedjük". Mert „minden egyes kereszténynek joga törődni a hittel, megérteni és harcolni érte, és minden tévelygést joga van elítélni".2

2

Egy 1523-i prédikációjában talán még határozottabb. Itt így írja: „mindenkinek joga van tanítani", mert „senki nem tagadhatja, hogy minden keresztény bírja Isten szavát és Isten tanította és kente fel a papságra", tehát „mindenki kötelessége Isten szavát hirdetni és teijeszteni". A gyülekezet joga megítélni, hogy a tanítók nem tanítanak-e hamisan.2 3 Vitán felül áll: ezeknek a gondolatoknak a gyakorlatra vonatkozó részében nincsen semmi hasonlóság Luther és Kálvin között.2

4

És ugyanígy egyértelmű az is, hogy Kálvinnál ilyesminek nem volt nyoma, de Luther kezdeteinél Erasmusszal érződik helyenként szinte kísérteties rokonság. Maga a bibliafordítás is mintha a nagy humanista hatását tükrözné, hiszen programszerűen ő fogalmazta meg az anyanyelvű bibliák használatának már előtte is létező gyakorlatát, és a bibliaolvasás mindenkinek szóló programja eredetileg Erasmustól származik. Előbb 1516-ban írta le: „Határozottan nem értek 18 Ref. Bekenntnis,41 "Ref. Bekenntnis, 41. (!) 2"Ref. Bekenntnis, 41 (!) 21 WA VI. 407. 2 2 WA VI. 412. 23

Dass eine christliche Versammlung oder Gemeind Recht und Macht habe, alle Lehre zu urteilen, einen Lehrer zu berufen, ein- und abzusetzen. WA V. 325. 24A műveik alapján évszázadok alatt kidolgozott elvontan teológiai tanításokat nem érintem. Ehelyett az eredetileg laikusoknak szánt szövegek konkrét értelmét igyekeztem kibontani.