Századok – 1985
Közlemények - Péter Katalin: A bibliaolvasás mindenkinek szóló programja Magyarországon a 16. század második felében IV/1006
BIBLIAOLVASÁS MAGYARORSZÁGON A 16. SZÁZADBAN 1009 jellemző ilyen szempontból az Institutio bevezetése. A Ferenc királynak szóló 1535-i ajánlásban Kálvin így ír: „Ezt a munkát elsősorban franciáknak készítettem, akik közül sokat láttam Krisztusra éhezni és szomjúhozni, de nagyon kevesen vannak, akik valamennyire is telve lennének vele. Erről a szándékomról maga a könyv beszél, amint az együgyűnek, vagyis a tudatlannak a tanulás módját elébe adja."1 1 Az Institutio egyébként eredetileg latin szövege tényleg szokatlanul világos és érthető. Mégis feltűnik, hogy Kálvin mindjárt tevékenysége elején nem az anyanyelvű bibliát, hanem saját teológiájának és egyházkormányzati elveinek már-már népszerűen fogalmazott összefoglalását adja a Krisztusra szomjúhozó franciák kezébe. A bibliaolvasásról csak közvetve van szó az első kálvinista genfi gyülekezet rendtartásában is. Ez 1541 és 1561 között jött létre, illetve az utóbbi évben kapta meg a végleges formáját, vagyis kifejezetten Kálvin itteni tevékenysége alatt keletkezett.1 2 A lelkészek eszerint tartoznak ismerni a bibliát, de a szabályzat csak másodrendű bűneik között, ott is csupán a negyedik helyen sorolta fel „a Szentírás tanulmányozásának, különösen az olvasásának elhanyagolását". A gyülekezeti tagok kötelességei vagy a jogai között viszont a bibliaolvasás semmilyen vonatkozásban nem szerepel. Úgy tűnik ezzel szemben, mintha a kátéról aránytalanul nagy hangsúllyal esnék szó. A fontosságáról az első kálvinista gyülekezetben semmi nem tanúskodik világosabban, mint a lelkészek befogadásának előírása.1 3 Eszerint egy vizsga során Genf városi elöljárósága megbizonyosodik arról, hogy alkalmasak-e a jelentkezők a szolgálatra. Ismeijék a Szentírást, tudjanak prédikálni, legyenek tisztaéletűek. Fogadást azonban csak egy dologra kell tenniük. így íija a rendtartás: „Elkerülendő azt a veszélyt, hogy olyat fogadjunk be, akinek helytelen a véleménye, megkívántatik tőle (a jelölttől), hogy fogadást tegyen az egyház által elfogadott tanok megtartására, mindenekelőtt a káté tartalma szerint." Csak az nem világos, hogy a leendő genfi lelkészek a vizsga során — mert kifejezetten exament ír a rendtartás — fel is mondják-e a kátét vagy egyszerűen szavakkal tesznek fogadalmat. A kátét azonban bizonyosan nem a biblia helyett használják, és nem is a híveknek a Szentíráshoz való személyes kapcsolata útjába akaiják állítani. A Genfbe befogadandó lelkészeknek a kátéra tett fogadalommal azt kell bizonyítaniuk, hogy nincs helytelen véleményük. Lelkészekről lévén szó, nyilvánvaló: a genfi magisztrátus nem holmi laikus bibliamagyarázóktól fél, hanem a sajátjuktól idegen teológiai tanok alapján álló papokat kívánja a szigorú kálvini eszmék szerint élő várostól távoltartani. Ugy is lehetne fogalmazni, mintegy teológiailag különíti el magát környezetétől. Hasonlóra történt utalás a Pentateuch bevezetésében. Ott sem azt állította Kálvin, hogy valami Istentől elrugaszkodott személyek csavargatják a Szentírást, mint a taknyot. Ehelyett világos: a könyv kiadását akkor határozta el, amikor „mintegy a mi ölünkből bújtak ki olyan hetvenkedő írók, akik tanításaik felhőjével nemcsak az egészséges tan fényét homályosították el, hanem veszett eszelősségükkel megbolondították az együgyűe-11 Corpus Reformátorom. I, Ed. Bretschneider, Carolus Gottfried. Halis Saxonum-Brunsvigae, 1934. 10. 12 Ref. Bekenntnis, 43-64. 13 Ref. Bekenntnis, 43.
