Századok – 1984

TANULMÁNYOK - Kemény G. Gábor: Felsőoktatásunk a dualizmus korában 64

72 KEMÉNY G. GÁBOR az ország nem magyar értelmisége egyaránt hajlamos volt nacionalista tendenciákat felismerni. Pedig ez nem volt az esetek nagy többségében más, mint tudatos védekezés a túltengő külső kulturális befolyással szemben. A magyar tudományosság és felsőoktatás hazai hagyományaihoz való visszanyúlás így jelentkezik ösztönösen az egyes tudományágakban és intézményekben. Eötvös Loránd mindezt tudatos kultúrpolitikaként ajánlja a Treforthoz intézett nyílt levélben, ennek viszont felsőoktatásunkban, egyetemi nevelésünkben nem volt foganatja. Az ösztönös elzárkózás azonban csakhamar visszájára is fordult, mint azt az egyetemi reformkísérletek sorozatos kudarca mutatja. Egyetlen példával közelítsük meg a problémát. Nyilvánvaló, hogy Eötvös Józsefnek a pesti egyetemről szóló törvényjavaslata és indokolása,1 3

akárcsak az egyetemi reformterv újbóli felvetése Trefort részéről 1873-ban,1

4

a reform megvalósulása esetén igen sokat jelentett volna. Kétségtelen ugyanis, hogy ez a tudományegyetemi reform fontos tudományos és strukturális kérdések sorozatát oldotta volna meg az egyetemen belül, a reform elutasítása pedig a korszak végéig elodázta a tudományegyetemi oktatás korszerűsítésének ügyét. A kérdés jelentősége itt a felismerésben volt. Abban, hogy Eötvös József és kezdeményezése nyomán Trefort már a korszak elején felismerik a korszerűsítés, a pesti egyetem konzervatív tanári többsége által elutasított reform szükségességét. Korántsem bizonyos azonban, hogy a reformot elutasítók között nem voltak-e olyanok is, akik további külföldi, azaz „germán" kultúrbefolyást véltek felismerni a reformban, s ez ellen védekeztek az elzárkózással. Nyilvánvalóan tévedtek a jó szándékú „elzárkózók", de számuk a korszak kezdetétől nőtt, s ezzel együtt a félreértés is, melynek annyi reformkísérlet esett áldozatul a kor felsőoktatási mozgalmaiból. Mindezek ellenére az egyetemi reformmozgalom az egész korszakban progresszív volt, belső szervezési-szervezkedési formái azonban kezdettől korszerűtlenek. Az Eötvös által útjára bocsátott egyetemi reformhoz csak részben mérhető, de jóval sikeresebb kezdeményezés volt a hatvanas-hetvenes évek fordulóján és a hetvenes évek derekán a képzőművészeti és a zenetudományi képzés alapjainak lerakása.1

5

Míg a kiegyezés előtt ezeken a területeken nálunk felsőoktatás nem létezett, a korszak végén külföldön is elismert Képzőművészeti Főiskolánk, európai hírű, Liszt Ferenc alapító közreműködésével patinázott Zeneakadémiánk lett. Itt történik meg valójában a nemzeti sajátosságoknak Eötvös Loránd által ajánlott érvényesítése: a népzenei kincs feltárása, a népzenei hagyomány tudatos ápolása, mely az időszak végén Bartók és Kodály munkássága révén ellenállhatatlanul kibontakozik. Képzőművészeti felsőoktatásunk, mely egyelőre nem fordít kellő figyelmet a modern művészeti irányzatokra,1

6

nem jut el a zenei felsőoktatás szintjére. A szakképzési struktúra megteremtésével azonban így is jelentős eredményt ér el ezekben az évtizedekben. 13

1869-72. évi Képv. Ir. IV. 262-265., 265-268. I4

Képv. Napló, 1872-75, V. 51-57. - Trefort Ágoston: Emlékbeszédek és tanulmányok. Bp. 1881, A M. Tud. Akadémia könyvkiadó-hivatala, 323-345. 15

Vö. Keleti Gusztáv: Teendőink a képzőművészet ügyében. Budapesti Szemle 15, 1869. 8-10. sz. 108-134.; Százéves a Képzőművészeti Főiskola 1871-1971. Szerk. Végvári Lajos. Bp. 1972, Képzőművészeti Főiskola kiad. 34-46. - Az országos magyar királyi zeneakadémia ideiglenes alap- és szervezeti szabályai. Magyarországi Rendeletek Tára 9,1875. 479-488. 1 ' Vö. Ladányi: i. m. 139-140.