Századok – 1984
TANULMÁNYOK - Buza János: Törökkori állattartás a ”vadszám" és az adózás tükrében 3
TÖRÖKKORI ÁLLATTARTÁSUNK ÉS AZ ADöZaS 59 borvidékeinken — a korábbi elemzések szerint — kevesebb ökör és tehén jutott egy-egy háztartásra, mint az ország más tájegységein.21 9 Mindezek alapján nem lesz meglepő, ha arra az álláspontra helyezkedünk, hogy a kutatások jelen stádiumában sem megoldottnak, sem lezártnak nem tekinthető a hódoltsági állattartás és a marhaszám adózásban betöltött szerepének vizsgálata. A vázlatos kitekintés nyomán annyi bizonyos, hogy a vad-, illetve a marhaszám szerinti adózás nem korlátozódott csupán a Duna-Tisza-közének mezővárosaira. Kétségtelen, hogy akár marhaszámról, akár vadszámról legyen is szó a forrásokban, egyik sem azonosítható a szarvasmarhák számával, még kevésbé a piacra hajtandó jószágéval. Erre különösen ott ajánlatos ügyelni, ahol a források nem részletezik, vagy nem tartalmazzák azt, hogy milyen elemekből állt az egykori adókulcs. Annyi azonban már most is megállapítható, hogy tarthatatlan az az álláspont, mely szerint a marhaszámba csak a ház körüli jószágot vonták volna bele, ezzel szemben éppen azt kell hangsúlyozni, hogy a vad-, illetve marhaszám a legeltetett, pusztákon - nyaralókon, telelőkön, mezei kertekben, esetleg ártereken stb. — tartott állatállomány adó alá vonását szolgálta. A török uralom végéig teijedő időben, illetve mindaddig, amíg az összeírások csak vadszámokat tartalmaznak, s nem részletezik fajtánként és kor szerint az adózók állatállományát, óvatosan kell kezelni a vadszam nélkül összeírt lakosokat, mert példákkal igazolható, hogy közülük egyesek (iparűzők is!) tartottak egy, esetleg néhány szarvasmarhát. Ahogy növekszik az adózók marha-, illetve vadszáma, úgy nő annak a valószínűsége, hogy az adókulcs elleplezi a gazda vegyes — juhokból, lovakból, szarvasmarhákból stb. összetevődő — állattartását. A számszerűen tekintélyes vad-, illetve marhaszám nemcsak a vegyes összetételű állattartást sejteti, hanem azon belül mennyiségi és minőségi szempontokra is felhívja a figyelmet, valószínűsíti az állattenyésztésen alapuló rendszeres árutermelő és árukereskedelmi tevékenységet, ugyanazon állatfajon belül is differenciáltabb tartásra — válogatott tenyészállatokra, hízómarhákra, igavonó és tejelő jószágra — vall. Elsősorban a nagygazdák esetében tételezhető fel a gazdasági funkciók szerint elkülönített, s a fajtajellegében is igényesebb lótenyésztés. A vad-, illetve marhaszámok — egyéb adatok hiányában - segítséget nyújtanak a mezővárosi társadalom vagyoni tagozódásának vizsgálatához. Abban az esetben, ha az adózók foglalkozásának milyenségére nézve (kézműves, kereskedő, városi alkalmazott stb.) nincsenek konkrét adatok, illetve megnyugtató közvetett bizonyítékok, akkor a marhaszámok nyomán részben lehet következtetni a lakosság mezőgazdasági termelésben elfoglalt helyére (pl. szolga, illetve időszakosan munkát vállaló — azaz pl. arató, kaszás stb. — kis- és középgazda, valamint munkásokat foglalkoztató, továbbá rendszeresen pásztorokat fogadó gazdagparaszt). Számos egyedi példa alapján bizonyosodott be, hogy a kiugróan nagy vad-, illetve marhaszámmal rendelkezők árutermelő tevékenységén belül nemcsak az állattenyésztés — egyeseknél annak szinte minden ága — helyet kapott, hanem gabonából és borból ugyancsak rendelkeztek feleslegekkel e réteg tagjai. A növénytermesztés nagybani folytatását igás állataik jelentős száma tette lehetővé, gazdaságuk mérete pedig megkövetelte, hogy sok gabonát termesszenek, mert családjuk eltartásán kívül gondoskodniok kellett 11 ®Makkai: Paraszti és majorsági... 25.
