Századok – 1984
TANULMÁNYOK - Buza János: Törökkori állattartás a ”vadszám" és az adózás tükrében 3
58 BUZA JÁNOS ötszázon,21 4 ezzel szemben Kecskeméten az 1670-es években Deák Pálnak, Kalocsa Jánosnak21 5 és Kamarás Ambrusnak21 6 több éven át 759 marhaszámát írták össze. A második a marhaeltagadásokból következne. Fentebb néhány gazda 17. század második feléből származó adócsalásának kapcsán említettük, hogy az eltitkolt jószágon kívül lovaikat és ökreiket is megemlítették, de az utóbbiak számát nem írták fel, ennek révén nem lehetetlen, hogy Nagykőrösön a gulyabeli szarvasmarhával, továbbá a félszilajon tartott ménessel ellentétben a kezes jószág — fejős tehén, igás ökör, hámos ló — nem tartozott bele a marhaszámba. Későbbi kutatások feladata az, hogy megcáfolja, vagy megerősítse e feltételezést. Az analóg példák közül is csupán az 1853. évi kiskunhalasi végzés szól mellette, amelyik legelőhasználati szempontból különbséget tett a félszilaj és a kezes jószág között. A harmadik lehetőség már merészebb, és idővel még könnyebben tisztázható. Szövegközti példáinkban nem véletlenül vonultattunk fel olyan eseteket, amelyek tekintélyes szőlőművelésre engednek következtetni. Ε terület még eléggé feltáratlan, annyi azonban bizonyos, hogy a 17. század első felében a mezőváros kocsmáján gyakrabban mértek ki távolabbi vidékekről hozatott bort, mint a század második felében. A körösi bor inkább mennyiségével tűnt ki, semmint minőségével; amit Bél Mátyás sorai is igazolnak.217 A kuruc dikátoroknak adott utasítás pedig - éppen gyenge minőségük miatt — a jászberényi, kecskeméti és a nagykőrösi borokat a negyedik osztályba sorolta.21 8 Ennek ellenére feltételezhető, hogy a mezőváros szerényebb anyagiakkal rendelkező rétege, amelyik a nagy állattartáshoz és a kereskedelemhez szükséges tőkét képtelen volt előteremteni, az inkább munka-, mint tőkeigényes szőlőművelésben kereste megélhetésének lehetőségét. Más szavakkal ez azt jelentené, hogy Nagykőrös gazdasága fokozatos átalakuláson ment keresztül, s a kis és közepes vagyonúak egy része nem a tőkeigényes és komoly kockázattal járó, távolabbi piacokra irányuló marha-, illetve élőállat-kereskedelemben látta boldogulásának forrását, hanem a helyben és a környező települések piacán is jól-értékesíthető bor termesztésében. Ez utóbbi feltételezés részben magyarázná azt a nagyfokú eltérést, ami Kecskemét és Nagykőrös 1682. évi vad-, illetve marhaszámai között látható. Mivel kevésbé intenzíven kutatott területről van szó, a jövőbeli vizsgálatok — akár pro, akár contra — több reménnyel kecsegtetnek. Tradicionális "4 Marhaszáma 500, illetve 501. Szk. 1680.22. 1681. 103. 21 'Kecskemét adólajstromai, vö. a 74. sz. jegyzettel. '"Kamarás Ambrusnak 1662. évi 758 vadszámára: Ivány osi-Szabó: Három katonai összeírás... 297. 1663-ban, 1665-ben szintén 758 vadszám után adózott (Adólajstromok: 9, 8/v.) A késó'bbi paginálatlan adólajstromok szerint 1666-ban 491,5, 1667-1671 között 495,5, majd 1672-1679 között (az utóbbi évben már özvegye) 759 vadszám után adózott. S ha már együtt tárgyaljuk a kecskeméti és a nagykőrösi paraszt-nábobok képviselőit, akkor említendő, hogy Szőrös András kisebbik lánya - Ilona - nemes Kamarás Ambrus felesége lett 1685-ben. Benkó: 344. 211 „A különösen híres egri bor után nincs másik ivásra alkalmasabb és egészségesebb ennél."; de! „Ha ára van, akkor sem ér többet egy forintnál. Ezt az olcsóságot viszont a bő terméssel egyenlíti ki. . ." Bél Mátyás Pest megyéről. Fordította: Szabó Béla. (Pest megyei múzeumi fűzetek X.) Szerk.: Ikvai Níndor. Szentendre 1977. 78. 2 " „A negyedik és legsoványabb classiss a kecskeméti, köressi, cseklédi, berenyei... ezeknek penig harmincz akó bor termő szőlők, aki tészen tíz hordót, fog tenni egy dicát." N. Kiss: Az 1707. évi... 111.
