Századok – 1984
FOLYÓIRATSZEMLE - Tanulmányok a korai német liberalizmus történetéről 607
607 FOLYÓIRATSZEMLE a hasonló vagy azonos foglalkozási megnevezések ugyanazt jelentik a különböző' történelmi időszakokban. Az előbbi szempontok alapján helytelen az is, ha a szolgáltatások területén dolgozókat képzettebb munkaerővel azonosítjuk. Vagyis az osztályok közötti és az osztályokon belüli mobilitást a gazdasági fejlődés keretében kell elemezni, és az egyes foglalkozási kategóriák változó tartalmát össze kell kapcsolni a termelési viszonyokban bekövetkezett változásokkal. (American Sociological Review, August 1982. 441-456.) T. L. TANULMÁNYOK A KORAI NÉMET LIBERALIZMUS TÖRTÉNETÉRŐL A „Das Parlament", Bonnban megjelenő hetilap 1982. május 22-én, Gerd Renken, Klaus Wippermann, Paul Lang és Holger Ehmke szerkesztésében „Aus Politik und Zeitgeschichte" címmel kiadott melléklete három figyelemre méltó tanulmányt közöl a korai német liberalizmusról.,. Wolfgang Schieder „Das Hambacher Fest von 1832 als liberaler Protest" c. írása a korai német liberalizmus történeti összefüggéseit az 1848 előtti korszak legjelentősebb liberális megmozdulásán keresztül mutatja be. Miután elhatárolja magát a liberalizmus mondanivalóját szerinte mereven az ipari vállalkozók emancipációs törekvéseire korlátozó marxista és az azt osztályellentétek és csoportérdekek felett álló parttalan ideológiaként beállító amerikai értelmezésektől, a német liberális mozgalom egyik legfőbb sajátosságának azt tekinti, hogy az állami élet alakításában vállalt politikai részvétel és felelősség lehetőségét a bürokratikus fejedelmi állammal egyezkedve próbálta biztosítani, aminek következtében törekvéseit a forradalmi elszántság helyett a mindenkori kompromisszumkészség határozta meg. Ε több évtizedes beidegződést 1848 váratlan sikerei sem szüntették meg: a márciusban hatalomra jutott liberális politikusok a számukra különösen előnyös helyzetben is ragaszkodtak hagyományos stratégiájukhoz, megegyezéses politikájukhoz (Vereinbarungsstrategie). Szerző a hambachi megmozdulást a német liberalizmus történetében kiemelkedő állomásnak, a széles szociális alapokon nyugvó liberális tömegmozgalom tetőpontjának nevezi, amely minőségében különbözött a délnémet parlamentáris és a porosz bürokratikus liberalizmus gyakorlatától, s amely magában hordozta a tartalmi megújulás alternatíváját. Közvetlen előzményét az előző évek gazdasági életének kedvezőtlen alakulása és a liberális többségű bajor parlament 1831. decemberi feloszlatása jelentette, ami keresztülhúzta a parlamentáris úton elérhető reformokban reménykedők számításait, s a parlamenti mozgásterüktől megfosztott erőket a társadalmi cselekvés útjára terelte. A mintegy 8 hónapig tartó rajna-pfalzi megmozdulássorozat előkészítésében és irányításában döntő szerepet vállaltak az ún. „Press- und Vaterlandsverein"-ek, melyek 116 fiókegyletet alakítva egyrészt a kora német liberalizmus pártszerű szervezkedésének — sajnálatos módon megtört - kezdetét, másrészt össznemzeti jellegű és érvényű mozgalommá terebélyesedésének lehetőségeit jelentették. Schieder hangsúlyozza, hogy a megmozdulás pontosan tükrözte a korai német liberalizmus társadalmi sokarcúságát. Kimutatja, hogy vezérkara elsősorban újságírókból és egyetemistákból verbuválódott, tagjai között csak elvétve bukkantak fel a kereskedőpolgárság, a kézművesség, a mezőgazdasági vállalkozók képviselői; középkáderei, az ún. „második vonal", 70 %-a viszont elsősorban kézművesekből, kiskereskedőkből, azaz kispolgárokból állt, miközben feltűnően nélkülözte az agrárlakosság és a városi alsó rétegek elemeit, összességében a hambachi eseménysorozatot a Vormärz közép- és kispolgári ihletésű, demokratikus kibontakozást szorgalmazó liberális vonulat megnyilvánulásának tekinti. Günter Birtsch „Liberalismus und Tradition. Grundrechte und Liberalismus in Deutschland bis zur Revolution von 1848/49." c. tanulmánya a német liberalizmusnak a kései felvilágosodásból táplálkozó gyökereit ragadja meg. A „német nép alapjogaidnak jegyzékét jóváhagyó 1848. december 27-i frankfurti határozatban megnyilvánuló, a társadalmi reformoktól, a szociális alapjogok elismerésétől elhatárolódó tendenciát, azaz a mérsékeltek készségét a kompromisszumra nem elsősorban a radikálisoktól való félelemből, vagy a polgári osztályérdekekből levezethető opportunizmusból, hanem a 18. sz. végétől már érvényre jutó tradicionális alkotmányjogi értékrend erejéből eredezteti.
