Századok – 1984

FOLYÓIRATSZEMLE - Tanulmányok a korai német liberalizmus történetéről 607

608 FOLYÓIRATSZEMLE Szerző az 1848-at megelőző meghatározó vonásának tekinti az elmélet túlsúlyát a gyakorlattal szemben, ill. az államfilozófiai gondolkodást erőteljesen meghatározó tradicionalizmust. Utóbbi 18. sz.-i alakulása szempontjából döntőnek nevezi, hogy az emberi alapjogok megfogalmazásának összeurópai munkájában a német felvilágosodás nem vett aktívan részt, hanem beérte a passzív befogadó, s a „klasszikus" tanokat hagyományaihoz formáló szereppel, ami az angol-francia elgondolások torz adaptációját vonta maga után. Ε folyamat tipikus mozzanataként utal arra, hogy bár a német természetjogi gondolkodás ismerte az állam keletkezésére választ kereső szerződéselméleteket, a lockei értelmezéssel ellentétben azonban megfosztotta az egyént a természetes szabadság egyedüli képviseletétől, s a szuverenitást az állam, ill. az uralkodó kezébe helyezte. így lett a társadalmi szerződés német interpretációja a korlátlan hatalom legitimációs elmélete, az egyéni szabadságot az állam érdekeinek alárendelő ideológia alapeleme. Ugyancsak a kései felvüágosodás örökségeként tartja számon Birtsch az individuális jogok alárendelését az engedelmesség mítoszának. Mert míg a nyugati filozófiában korlátlanul érvényesülhetett a népszuverenitás és az ellenállási jog tézise, a német gondolkodást Samuel Pufendorff „Pflichtenlehre"-je határozta meg, mely az emberi közösségek öszetartó erejét a kötelességtudásban kereste, sokban elősegítve a protestáns tradíciók és az abszolutisztikus jóléti állam paternalista törekvéseinek összekapcsolódását. A felvillantott előzmények alapján érthető, hogy a későbbi liberális gondolkodók többsége hódolt az állam jogbiztosító kiváltságos funkciója előtt (Rechtsbewahrstaat). S bár az 1832-es hambachi, ill. az 1847-es offenburgi öszejövetel részvevői megpróbálkoztak az individuális szabadságjogok primátusának elismertetésével, kezdeményezésük csupán eszmetörténeti közjátéknak bizonyult. A mérsékelt liberális erők sikerét hozták a frankfurti nemzetgyűlés vitái is, melyeknek eredményeként a legjobb államformát az egyéni szabadságjogok kompromisszumoktól mentes érvényesítésében keresőkkel szemben az emberi szabadságjogok biztosítékát a mindenekfelett álló államban megjelölő többség akarata jutott érvényre. A tradicionális német értékrend által meghatározott 60 pontos jogkatalógus így hűen tükrözte az egykorú német liberalizmus sajátosságait, társadalomtörténetileg a preindusztriális elképzelésekhez kötődő világát. Dieter Langewiesche „Europäische Liberale in den Revolutionen von 1848. Gesellschafts- und verfassungspolitische Zielvorstellungen" c. tanulmánya szintén a német fejlődés sajátosságaiból indul ki, a nyugat-európai fejleményekkel való merev szembeállítást azonban elveti. Az 1848-as forradalmak eltérő jegyeit is kidomborítva, az alapvetően közös vonásokra irányítja a figyelmet így korántsem minősíti német specifikumnak azt, hogy a februári-márciusi győzők táborában a mérsékelt elemek ragadták kezükbe a kezdeményezést, s a spontán mozgalmak intézményesítésével azokat jól ellenőrizhető parlamentáris keretek közé terelték. Ezt a politikai programot Németországban az alkotmányos monarchia hívei képviselték, törekvéseik a középosztályok politikai vezető igényeit fejezték ki, szemben a nemességgel, ül. a polgárság alatti rétegekkel. Franciaországban a forradalom nem torpant ugyan meg a trón előtt, a parlamenti választások gyors kiírása és lebonyolítása azonban szintúgy a baloldali befolyás erősödésének megelőzését szolgálta. A mérsékelt liberalizmus Németországban nehéz feladat megoldásával: az egyéni jogok, az államhatalmi érdekek és a hagyományos rendi korporativ jogok összeegyeztetésével próbálkozott, s végül egyetlen társadalmi csoport törekvéseit sem tudta megfelelőképpen képviselni. A kísérlet meghaladta képességeit, mivel alkalmatlannak bizonyult arra, hogy az ellentétes elvárásokat és érdekeket nemzetállami keretek között integrálja. Az 1848-as forradalmak legjellemzőbb közös vonását a centrumok és a perifériák között húzódó, együttes bukásukat fokozott mértékben előidéző áthidalhatatlan szakadékok képezték. A vidéki lakosság magatartását Európa legtöbb országában a liberális-demokratikus társadalmi törekvésekkel szembeni közömbösség, vagy konzervatív ellenállás jellemezte. Hozzáállását az a tradicionális paraszti mentalitás határozta meg, amely nem volt képes messzebb látni a régi faluközösség horizontjánál. A majorságok feloszlatása, a kollektív legelő- rét-, erdőhasználat biztosítására irányuló mozgalmaik pedig semmiképpen sem találhattak kapcsolódási pontokat a modernizáció komplex követelményrendszerével. összességében Langewiesche úgy ítéli meg, hogy 1848/49 nem jelentett fordulópontot a német történelemben, s nem tekinthető egy a nyugat-európai fejlődéstől élesen elkanyarodó sajátos út kezdetének sem. E. G.