Századok – 1984
FOLYÓIRATSZEMLE - Kovalcsenko; I. D.: A történeti források az információelmélet fényében 603
603 FOLYÓIRATSZEMLE 1813 végén az amerikai katonai kudarcok és az addig életbe lépett törvények sorozatos megszegése újra arra sarkallta az elnököt, hogy fokozza a gazdasági hadviselést az ellenséggel szemben. Végre a kongresszus mindkét háza jóváhagyta az új, minden eddiginél szigorúbb embargó törvényt. Zárolták a kikötó'ben lévő' hajókat, megtiltották az exportot. A tengeri halászatot ugyan engedélyezték, de komoly illetéket kellett érte fizetni. A rendelkezések megszegó'ire súlyos büntetést róttak ki. A lipcsei csata, Napóleon veresége végleg megváltoztatta az egyensúlyt Anglia és szövetségesei javára. A kontinentális zárlat csődöt mondott, Észak-Európa kikötői megnyíltak az angol hajók előtt. Emiatt 1814 áprilisában már az elnök is úgy látta jónak, hogy feloldja az embargót és az importtilalmat, de még mindig tiltották a közvetlen kereskedelmet az ellenséggel. Ekkor Anglia kezdte el alkalmazni a blokád fegyverét. 1814 tavaszára az egész nyugati part, Maine államtól Louisianaig - legalábbis névleg - zár alá került, de ennek ellenére az illegális kereskedelem élénken virágzott. Az angolok ezt Kanada, vagy az Egyesült Államok ellen operáló sereg ellátása esetében segítették is. 1815 februárjában Amerikában újabb törvény lépett életbe, amely felhatalmazta az addig tehetetlen kormánytisztviselőket hajók, épületek és személyek előzetes felhatalmazás nélküli átkutatására. Ez volt az utolsó kísérlet, hiszen megalkotása után két héttel már megtörtént a békekötés. A háború idején az Egyesült Államokban összesen 5 törvény lépett életbe, amely tiltotta a kereskedelmet. Ezeknek kettős céljuk volt: meggátolni, hogy az ellenséges hajók és alakulatok utánpótláshoz jussanak az amerikaiak jóvoltából, valamint gazdasági nyomással hatni Angliára. Egyiket sem sikerült elérni. A genti béketárgyaláson Anglia ugyan végül is elállt eredeti területi követelésektől, de nem a gazdasági nyomás miatt, hanem csak azért, mert az amerikai hadszíntéren nem ért el kellő eredményeket, miközben a bécsi kongresszuson kedvezőtlenül alakult számára az európai helyzet, és belpolitikai viszonyai sem voltak stabilak. Amerikán belül a kormány és a kereskedők csatája az utóbbiak javára dőlt el. Hiába hoztak öt törvényt, az ország földrajzi adottságai (szárazföldi határa Kanadával, hosszú tengerpartja) szinte a lehetetlennel tették egyenlővé a végrehajtás ellenőrzését. Ugyanakkor jelentős bevételektől fosztották meg az államot. így a genti béke nemcsak a háború értelmetlenségét mutatta meg, hanem a korlátozó gazdaságpolitikáét is. (The Journal of American History, Vol. 68. No. 3. December 1981. pp. 517-538.) Β. Β. 1. D. KOVALCSENKO: Α TÖRTÉNETI FORRÁSOK AZ INFORMÁCIÓELMÉLET FÉNYÉBEN (A kérdés felvetése) A történettudomány fejlődése egyre több, sokrétűen, kritikailag elemzett forrás feltárását és feldolgozását igényli. A forrásokban rejlő ismeretek eredményesebb kiaknázását teheti lehetővé pl. az információelmélet szempontjainak érvényesítése a forráskutatásban. Témája közvetlen kifejtése előtt a szovjet forráskutatás helyzetét jellemzi röviden a szerző. Két fő irányzat elkülönülését mutatja ki. Az egyikre az elméleti-módszertani vizsgálódások jellemzőek. Ezen belül a kutatás egyrészt az általános metodikai kérdések szemszögéből közelít a történeti forrásokhoz. Ez feltárja a források lényegét, amely a történelmi múlt rekonstruálása szempontjából alapvető jelentőségű. Vizsgálja társadalmi meghatározottságukat, a bennük rejlő objektum és szubjektum dialektikáját, adekvátságukat. Megkülönbözteti a kutatás az elemzett források típusait, megjelenési formáit. Tulajdonképpen a történeti források ismeretelméleti aspektusait boncolgatja. A forrás valóságtartalmára, az objektív vüág és a történeti forrás viszonyára figyel. Az elméleti-módszertani szempontú forráskutatás másik fontos területe a történelmi-tipológiai megközelítés. Ez esetben az ontológiai aspektusok kerülnek előtérbe. A forrás kialakulásának, képződésének módja, illetve törvényszerűségei érdeklik a kutatót. A másik fő forráskutatási irányzatot a források konkrét alkalmazási lehetőségeinek számbevétele jellemzi. Ez a legelterjedtebb fonáskutatási irányzat. Szerzőnk ugyanakkor rámutat: az elméleti, metodológiai vizsgálódá-12 Századok 1984/3
