Századok – 1984
TÖRTÉNETI IRODALOM - Nemes Dezső: A biatorbágyi merénylet és ami mögötte van (Ism.: Fehér András) 588
589 TÖRTÉNETI IRODALOM tek a merénylők, milyen erők álltak mögöttük, melyek voltak az indítékaik, s a merényletet, illetve a belőle kovácsolható politikai tőkét a felbújtók milyen célok szolgálatába igyekeztek állítani. Nemes Dezső könyvének legfontosabb eredményei a következőkben összegezhetők. A biatorbágyi merénylet önmagában való vizsgálata helytelen módszer lenne, ez az esemény és következményei szerves láncolatot alkotnak, sőt részét képezik a válságból való kiútkeresési politikai terveknek, ezen belül a kommunista mozgalom megsemmisítésének, Gömbös kormányra juttatása előkészítésének. A szélsőjobb felé történő kibontakozás s a forradalmi mozgalmak fölszámolása érdekében Németország, Ausztria és Magyarország szélsőreakciós körei között egyfajta együttműködés alakult ki. A szerző fenti megállapításait eddig föl nem tárt, vagy kellően figyelemre nem méltatott forrásanyagra (rendőrségi, csendőrségi, MÁV vizsgálati jegyzőkönyvekre és jelentésekre, nyomozati iratokra, továbbá személyek egykorú nyilatkozataira, tanúvallomásaira, törvényszéki jegyzőkönyvekre, naplóföljegyzésekre) támaszkodva, illetve ezeket gondosan tanulmányozva teszi meg, de utalnunk kell arra, hogy figyelembe vette a biatorbágyi ügyben 1967-68-ban folytatott utólagos belügyminisztériumi vizsgálatok és az 1981-ben készített írásszakértői jelentések eredményeit is. Igen figyelemre méltó új eredményekre jutott a szerző a részleteket tekintve is. Nemes Dezső rámutat arra, hogy Horthyék már korábban is szerették volna életbeléptetni a statáriumot, de a politikai vezető réteg bizonyos köreinek aggályai miatt ezt elhalasztották. A szélsőreakciós politikai erőknek az aggályok eloszlatása céljából ürügyre volt szükségük, s ez a biatorbágyi merénylet volt, melynek a szerző által föltárt bizonyos momentumai a katasztrófa szándékos megrendezésének gyanúját veti föl. A kiterveltség jegyét viselte magán a merénylet után a rendőrség megnyilatkozása, a jobboldali sajtó erős kommunistaellenes hadjárata is. Az a körülmény, hogy a rendőrség a bűntett elkövetésével határozottan az illegális kommunista mozgalom tagjait vádolta, a szerző szerint önmagában is azt mutatja, hogy a merénylet mögött a statárium szorgalmazói állottak. A statáriumnak szeptember 17-én a kommunista mozgalomra történt kiterjesztése viszont azzal a veszéllyel fenyegetett, hogy ezek a körök lelepleződnek. így került sor a kommunisták elleni vád kudarca után Matuska Szilveszter bérháztulajdonos és üzletember letartóztatására, aki a robbantás színhelyén s azt követően gyanús magatartást tanúsított. Matuska a merényletben való részvétellel valóban gyanúsítható volt, személye alkalmasnak látszott olyan nyomozási és vádindítványi koncepció kialakítására, mely képes a merénylet mögött álló körökről a gyanú elterelésére. Mint a szerző rámutat, a magányos merénylővé nyilvánítás verziója volt az a nyomozati koncepció, mely a Matuska elleni vizsgálat és a törvényszéki tárgyalás során a nyomozást végzők és a vádindítványt készítők részéről mindvégig bebizonyítandó és követendő célkitűzésként szerepelt. Egyes körök Matuskát megkísérelték a kommunista mozgalommal való valamiféle kapcsolatok vállalására rávenni, illetve annak beismerésére rábírni, hogy tettét a kommunisták megbízásából hajtotta végre, de ő ezt nem vállalta, sőt egyre nyilvánvalóbbá váltak jobboldali, sőt a szerző szerint szélsőjobboldali kapcsolatai. Matuska az egyedüli tettes szerepét sem vállalta, de a merényletben való részvételét elismerte, sőt fény derült az Ausztriában és Németországban 1930-ban és 1931-ben végrehajtott vonatmerényletekben történt közreműködésére is. Matuska Szilveszter ügyét a Pestvidéki Törvényszék 1934 novemberében tárgyalta. Az ítélet tettének indítékaként azt jelölte meg, hogy bizonyos, a vasútbiztonsággal is összefüggő tanulmányainak elfogadására a merénylettel igyekezett a magyar, sőt az osztrák vasutak vezetőit is rábírni. Az ítélet készítői elismerték azt is, hogy cselekedetében szorosan vett politikai motívum nem állapítható meg, s nincs adat arra sem, hogy államfelforgató célok szolgálatában állt vagy, hogy a kommunista párt érdekében működött, de továbbra is azt állították, hogy a „vádlott kommunista érzésű, felfogású és életnézésű". A szerző ismételten megállapítja, hogy a merényletnek kétségtelen a politikai célzata, de éppen ennek elrejtése céljából az ítélet „nagylelkűen" lemondott arról is, hogy a kommunistákat gyanúsítsa Matuska felbujtásával és támogatásával. Matuskát - azon kísérletek ellenére, hogy őrültnek vagy szimulánsnak tekintsék - az ítélet épelméjűnek nyilvánította, s 1935-ben az ítélőtábla is halálra ítélte. Nemes Dezső rámutat továbbá arra, hogy mindabban, miszerint Matuskát 1934 szeptemberében gyanús viselkedése ellenére futni hagyták Ausztriába, hogy engedték: előbb Bécsben ítéljék el az ausztriai robbantásokban való részvételéért, hogy pert csak 1934-ben indítottak ellene - ugyancsak felülről megtervezett lépések voltak. Matuskán ugyanis a halálos ítéletet — mivel ausztriai ítéletét kellett kitöltenie - nem hajtották végre. Matuskát a szélsőreakciós körök a magyar igazságügyi hatósá-