Századok – 1984

TÖRTÉNETI IRODALOM - Ránki György: Gazdaság és külpolitika. A nagyhatalmak harca a délkelet-európai gazdasági hegemóniáért (Ism.: Mérei Gyula) 577

582 TÖRTÉNETI IRODALOM esetében sem voltak elsó'sorban kontinentálisak. Birodalmilag nyitott orientálódási irányuk nem volt megfelelő' alap, amire építve érdemben ellensúlyozhatták volna a német gazdasági előretörést. Eme körülmények folytán válhatott Németország a délkelet-európai államok legelső, hegemón, csaknem monopolisztikus helyzetben levő piacává. Politikai megfontolások legalább ennyire hozzájárultak a nyugati nagyhatalmaknak a németekkel szembeni tehetetlenségéhez. Angliát stratégiai érdekei a Földközi-tenger, itt is Görög- és Törökország felé irányították. Ebben az összefüggésben szemlélték a németek gazdasági és politikai törekvéseit, nem pedig a dunai térség szempontjábóL Ez a magyarázata annak, hogy Anglia erős romániai olajérdekeltségei ellenére is alapjában véve passzívan szemlélte a német kereskedelmi inváziót Romániába. Angliát csupán a politikai status quo fenntartása szempontjából érdekelte a dunai térség. Emiatt fáradozott a balkáni ellentétek enyhítésén, támogatta a status quot védő szövetségek megerősítésére irányuló törekvéseket. Ennyiben, de csak ennyiben hatott a német külpolitika ellen. Ugyanakkor a megbékélési politika szellemében a nyugati hatalmak átengedték a németeknek a Duna medencét Ebben a politikai vonalvezetésben azonban jelentős szerepe volt gazdaságuk belső szerkezetének és már jelzett világgazdasági orientációjuknak. (A dunai országok pL Anglia külkereskedelméből csupán l-l 1/2 %-kal részesedtek). Esetleg Franciaország játszhatott volna nagyobb szerepet, ha nem szenved később kezdődő, hosszan elnyúló gazdasági válságátóL Az sem kétséges, hogy mezőgazdasági termékimport dolgában nem vetekedhetett Németország felvevőképességével. Nem elsó'sorban a különféle konjunkturális tényezők, hanem alapvetően az eltérő gazdasági szerkezetek és világgazdasági orientációk voltak tehát a forrásai annak, hogy a két európai nagyhatalom nem állta útját a német gazdasági expanziónak - emeli ki a kötet helyesen. Németország kontinentális orientációjú élelmiszerpiac volt és közlekedési adottságai miatt is versenyképes volt a tengerentúli országok termékeivel. Távlati fejlődése eme térséghez kötötte. Központi szerepe tehát a szövegben felsorolt konjunkturális tényezőktől függetlenül földrajzilag, gazdaságilag adott volt és ebben a dunai országok már említett strukturális elmaradottságának is szerep jutott. Főleg ez, de területük, népességük - a nyugatiékéhoz képest - viszonylag kicsiny volta is késztethette őket - mint a kötet feltételezi - arra, hogy állandóan kapcsolódjanak valamely erősebb gazdasághoz. Az előzőkben már jelzett és a Duna völgye népeit egymástól elválasztó gazdasági együttműködésüknek is útját álló nemzeti gyűlölködés is gátolta azt hogy ne válhasson egyértelművé a német piactól való függésük. Mindezeknek a körülményeknek eredőjeként Németország nélkülözhetetlenné vált a Duna völgye országainak gazdasága számára. A nemzetiszocialista Németország ezeket az elsődlegesen objektív, nem kis mértékben azonban szubjektív forrásból is származó körülményeket nem csupán gazdasági kooperációra használta fel, hanem minden eszközzel egyeduralomra törekedett a térségben. Az Anschluss, a müncheni egyezmény révén Ausztria és Csehszlovákia területének megszerzése lehetővé tette, hogy a németek átvegyék a dunai térségben jelentős osztrák és csehszlovák tó'keérdekeltségeket, és újabb beruházások révén 1939-re dominánssá tegyék gazdasági befolyásukat, amelynek növelésére elsősorban külkereskedelmi úton, de invesztíciók révén már 1936 óta eredményesen próbálkoztak. Anglia úgy vélte, érdekeit az veszélyezteti a legkevésbé, ha eme térséget átengedi Németországnak. így következhetett be, hogy Németország befolyása a Duna völgyében nagyobb lett, mint valaha is volt. Pusztán felszíni hasonlóságok alapján úgy tűnhet, mintha a nagytérgazdaság elméletének diadalra jutása a valóságban csupán a Mitteleuropa-koncepció valóraváltása lett volna. Ámde a két terv ama közös vonása mellett, hogy mindkettőnek a német imperialista terjeszkedés volt a forrása, és hogy a sikerben szerepet játszottak a Duna völgyi országok elmaradottságából származó gazdasági problémák is - a kötet nyomatékosan hangsúlyozza -, nem téveszthetők szem elől a lényeges eltérések sem: a hagyományos német imperializmus és a hitleri élettér-politika célkitűzései és módszerei közti különbség a gazdasági hegemónia és az alárendelés, illetve a teljes politikai és gazdasági gyarmatosítás eltérő hatása és fogadtatása közötti eltérés. (A hitleri totális alávetésnek a gazdasági elképzeléseket jól tükröző első megnyilvánulásai az 1939. évi német-román, német-jugoszláv, német-magyar kereskedelmi tárgyalások. Ezen a téren már nem csupán az uralkodó befolyás megszerzésének, hanem a beolvasztásnak, a kizsákmányolásnak, a kifosztásnak az igénye is felmerült.) A kötet végkövetkeztetése, amellyel szintén csak egyet lehet érteni, az, hogy Hitlerék 1939 után úgy építették ki a német nagytérgazdaságot, hogy a célokat megfosztották a legkisebb gazdasági racionalitástól is. Ezzel a náci uralom lényeges vonását hozták felszínre, amely a hatalmat a végletekig