Századok – 1984
TANULMÁNYOK - Buza János: Törökkori állattartás a ”vadszám" és az adózás tükrében 3
52 BUZ A JÁNOS Színesiti a képet a Jász-Kun kerület 1853. évi végzése, amely „birkaszámról" tudósít. Ε szerint 1 Ft redemptiora 5 birkát lehet tartani a közlegelőkön." Ugyanitt mondták ki továbbá azt, hogy „A 2 éven felüli ló, vagy szarvasmarha 10, a két éven aluli ló, marha és szamár 5, a sertés és kecske 2 birkával egyenlő, 1 éven aluli jószág nem jön számításba", illetve mivel „a földmívelésre használt igavonó jószágok - jármos ökrök, hámos lovak - rideg vagy heverőjószágoknál sokkal kisebb mértékben használják a közlegelőt, 1 jármos ökör vagy hámos ló 5 birkával egyenlő".' 9 7 Ugyanekkor az esetleges visszaélések ellen is intézkedtek. Kiskunhalason 1827-ben a szarvasmarhákat „öregszám" szerint hajtották a számadó elé, a „tavaiinak" nevezett másodfű jószágból kettő tett egy öregszámot.1 9 8 Kuriózumnak tűnhet, de említendő, hogy a marhaszám libákat is takarhatott, a legelők elkülönítését megelőzően Deesen 1877-ben 4 lúd 16 libával együtt tett egy marhaszámot, illetve egy sertést 5 malaccal szintén egy marhaszámba vettek.1 9 9 Fenti példák nyomán valamelyest tágult a marhaszám szerinti adózás köre, s kuruckori előzmények nyomán láttuk azt, hogy az állatállomány mellett - igaz, csupán egy esetben - magát az adózót is belevonták a marhaszámba, idővel ugyanott meghatározott mennyiségű gabonából szintén állhatott a marhaszám. Az összkép eléggé tarka, de az uralkodó szín - ha nem is egyeduralkodó -kétségtelenül a legelők, illetve a bérelt puszták hasznosításának és a marhaszám szerinti adózás szoros kapcsolatából tárul elénk. Ez az adózási gyakorlat jócskán túlélte a török hódítás korát, s noha a szegedi szandzsák 1570. évi török összeírásából derült fény arra, hogy „. .. a Szegedhez tartozó 107 »szállás«-on 15 000 darab marhát tartottak".,200 nem valószínű, hogy a marhaszám, mint adókulcs, a török uralom következménye lenne, az pedig tarthatatlan nézet, hogy „Az állatállomány csökkenését jelzik a nagykőrösi defterek50 1 adatai is. Ezek szerint: szarvasmarha után fizettek »bidát «". Az idézett négy év számai pontosan megegyeznek az 1. táblázat megfelelő éveinek marhaszámaival, s ez nem véletlen, mert a „Magyarországi török kincstári defterek" c. kiadványba szintén Szilády Áron és Szilágyi Sándor forrásközlése nyomán kerültek bele a nagykőrösi marhaszámok, de feltehetően technikai okokból lemaradt a megfelelő lábjegyzet. Kammerer Ernő bevezetőjében azonban csak szerény feltételezés az, hogy a nagykőrösi marhaszám „marhaadó", azaz „bidát" lehetett, viszont mellette figyelemre méltó megjegyzés áll: ty A török forrásokban, melyek régibb időkből állanak rendelkezésünkre, ezen adónemet fel nem találhatjuk."'1 0 '1 (Kiemelés tőlem - B. J.) A marhaszám szerinti adózás török eredete egyre kétségesebb tehát, szkepszist csupán az támaszthat, hogy valamennyi említett példa olyan területről származik, amelyik hosszabb vagy rövidebb ideig török uralom alatt állt, illetve adózott a töröknek. Ε kételyt azonban nyugodtan elvethetjük, mert rendelkezünk olyan értékbecslést tartalmazó forrással, amely az anyagi javak becsértékét (beleértve az élő állatokat is) a magyarországi török uralom kezdete előtt igyekezett megállapítani, Verbőczi „Hármaskönyvében" ugyanis az alábbiak állnak: 1 9 ''Nagy Czirok László: Pásztorélet a Kiskunságon. Budapest 1959. 30. 19 'Nagy Czirok: i. m. 34. 19 9 Andrásfalvy Bertalan: Duna mente népének ártéri gazdálkodása Tolna és Baranya megyében az ármentesítés befejezéséig. Tanulmányok Tolna megye történetéből VII. 1975. 398. *0 0 Káldy-Nagy: Magyarországi török adóösszeírások. 37. 39. 88. 2 01 Gaál László: A magyar állattenyésztés múltja. Budapest 1966. 174-175. 202 Velics Antal-Kammerer Ernő: Magyarországi török kincstári defterek. Budapest 1890. II. XVII-X.VIII. 1635-ben 1640-ben 11 100 10 600 1645-ben 8780 1650-ben 7101
