Századok – 1984
FIGYELŐ - Kiss József: Hogyan készül Szolnokon a megyetörténet? 549
FIGYELŐ 555 A Mohácsot megelőző általános anarchia közepette a Tiszántúl Temesvár-Szeged —Tokaj vonaláig — benne a nagykunságiak egész szállásterülete — a királyi koronát is magánál tartó Szapolyai megszállása alá tartozott, a kiskunsági és a jászsági területek lakossága pedig a nádor tehetetlensége miatt nem kapott hadba hívó parancsot. így legfeljebb csak hírekből értesülhetett arról, hogy II. Szulejmán 80 000 főnyi hadsereggel betört a Dunántúlra, és augusztus 29-én Mohácsnál a magyar fősereget szétverte. Ha ezeket az adatokat a szerzők figyelmen kívül hagyják, akkor csak olyan lehetetlen elképzelésekre futja, hogy „Külső-Szolnok megyét a jászok elzárták a Felvidéktől .. ., a kunok pedig eltérő életmódjukkal zárták el az északra és keletre vezető utakat, s csökkentették Szolnok város s egyáltalán Szolnok megye életlehetőségeit".2 7 Inkább arra kell rámutatni, hogy a Mohácsnál győztes török csapatok 1526 szeptemberében, Buda és Pest kirablása és felgyújtása után a Duna-Tisza-közét is végigdúlták. Váctól Péterváradig lefelé haladva elárasztották a jászsági és a kiskunsági településeket, óriási zsákmánnyal és sok tízezer fogollyal végül csak október 9-én hagyták el az országot. A nagykunsági településeket ez a török hadjárat nem érintette. A kettős királyválasztást követő másfél évtizedes belharcokban, amikor a nagykunságiak mindvégig Szapolyai táborába kényszerültek, a kiskunságiak és a jászságiak pedig váltakozva — hol Szapolyai, hol Ferdinánd hatalma alá —, a jászkunok egyaránt óriási veszteségekkel károsultak. Ismeretes, hogy a nagykunságiak már 1534-től a nagyváradi püspökség nagybirtokához és káptalani egyházkegyúri hatóságához kerültek, „Fráter György kincstárnok őket, mint a korona jobbágyait a váradi püspökséghez csatolta s többféle módon sanyargatta".28 Ezt követően, az ország három részre szakadásától, 1541-től a Nagykunság Erdéllyel együtt a keleti országrészhez, a kiskunsági és a jászsági területek pedig a török hódoltsági övezethez tartoztak, egyházkegyúri szempontból pedig a váci, illetve az egri püspökséghez. Ezeket az adatokat azért kellett volna figyelembe venni, mert ezek alapján érthető meg, hogy Szolnok megye tiszántúli részeit nem Mezőtúr és a Nagykunság „állította az új hit", a reformáció oldalára,2 9 hanem a fél évszázados hatalmi harcok és a török hódítás során kialakult hatalmi kényszer. Ilyen körülmények között sokszor sem a kunok, sem a jászok nem tudtak érvényt szerezni a koronabirtokot megillető törvényeknek. Ha pl. az egyházközigazgatásilag illetékes püspök a hozzájuk csatolt közigazgatási egységet vagy területet nemcsak egyházkegyúri, hanem tulajdonjogon is birtokba vehette — mint a nagyváradi püspökség a Nagykunságot —, akkor a püspök nemcsak az egyházi tizedet, hanem a földesúri kilencedet is behajtatta a lakosságon. Teljesen érthető, ha a nagykunságiak ettől a kettős adóztatástól meg akartak szabadulni, s úgy gondolták, hogy az Erdélyből érkező protestáns prédikátorok, illetve a lutheri vagy a kálvini tanok révén e kettős terhelés alól belátható időn belül felszabadulhatnak. A török hódoltság kezdetén tehát így kerültek ki a nagykunságiak a királyi korona főkegyúri joghatósága alól egyházkegyúri joghatóság alá. Ezeken kívül a reformáció jászkunsági elterjedésével kapcsolatban is helyre kell igazítani a szerzők tárgyi tévedéseit. Szegedi Kis István nem a 16. század elején, hanem csak 45 éves korában, 1551-ben lett Mezőtúr prédikátora s ugyanakkor az éppen refor-2 7 Adatok ... 33. A 16. század elején idegennek hol nem volt kockázatos mozogni? 2 8 Gyárfás, III. 446. Ez ellen a nagykunok úgy védekeztek, hogy lerontották házaikat. 2'Adatok... 55.
