Századok – 1984
TANULMÁNYOK - Buza János: Törökkori állattartás a ”vadszám" és az adózás tükrében 3
50 BUZ A JÁNOS helyett azok, akik nem tudtak, illetve nem kívántak természetben eleget tenni kötelezettségüknek.18 2 A legnagyobb mennyiségű vaj értékesítése szintén a Bene családhoz fűződik 1639-ben: „Bene Bertánétul vöttünk az váczi emengh183 számára 45 pint vajat, pintit vettük 45 d. summa szörént 20 f. 27 d." s még ugyanebben az évben „Az után küldtünk vajat, az melyet vettünk Bene Bertánétul 49 pintöt, teszen fl. 24 d. 50.", azaz a második — önmagában is nagy mennyiségű184 - vaj egységára már 50 dénár volt. Bene Bertalanné csupán a mezővárosnak 94 pint vajat adott el 44 forint 77 dénárért, s hogy ez nem volt csekély összeg, azt ez évi adójának 34 forint 75 dénáros summájával illusztrálhatjuk,1 85 továbbá hozzátehetjük, hogy egy vég abaposztó 3 forint 20 dénárba, egy pár karmazsin csizma 2 forint 50 dénárba került.18 6 Hasonló mennyiségű vaj eladására sem a korábbi, sem a későbbi évek anyagában nincs példa, ha azonban számottevő kvantumot vett a város, akkor mindig nagygazdák voltak az eladók, 1643-ban Balogh István (marhaszáma 75) 16,5 pint vajat1 8 7 adott el 7 forint 42,5 dénárért, 1644-ben „Tallas Pál uramtul (marhaszáma 224) vettünk ajándékban1 8 8 való vajat" 10 forint 50 dénárért, 1676-ban Czíiják Pál18 9 (marhaszáma 90) 19 pint vajáért 15 forint 20 dénárt fordított adójára. Kisebb tételekben mások is értékesítettek vajat, 1653-ban Biró István190 (marhaszáma 3) a rá kivetett 1 messzely vajat természetben adta be, majd „Ad ez után vajat 2 pintet egy messzelyt, pintit per d. 75, facit fl. 1 d. 68,5." Fentiek alapján nehéz lenne a fejős tehenek számát megbecsülni, nyilvánvaló azonban, hogy a vaj értékesítése tejelő jószág (tehenek és fejős juhok) tartására vall, fordítottan viszont nem teljesen egyértelmű a következtetés lehetősége, abból ugyanis, hogy a lakosság egyre növekvő hányada csak néhány marhaszámmal, sőt marhaszám nélkül adózva, pénzben váltotta meg a rá kirótt vajat, még nem következik szorosan, hogy nem tartott volna legalább egy tehenet. 1 * 'Konkrét példák tömegével igazolható, ezek közül egyet emelek ki: Pap János adóterhei az alábbiakból álltak: 1 icce vaj, agypénz 5 dénár, fapénz 80 dénár, 16 marhaszám - à 12 dénár — 1 forint 92 dénár, császár adaja és fó're felvetett adó 6-6 forint = 12 forint. Mindösszesen 14 forint 77 dénár és 1 icce vaj. Adóját — bár ez igen ritka - az eredetiben összesítették: „In Summa fl. 15 d. 17. Bora árából hajlott ki eghészlen." A különbözet 40 dénár, s láttuk, hogy 1 icce vaj valóban 40 dénárba került. Szk. 1664. 79. 1 *3 Szilády-Szilágyi: I. 83. A váci eminnek nem tartozott vajat adni Nagykőrös, lehetséges, hogy viszonteladó volt a város, de az sem elképzelhetetlen, hogy a harmincadost kívánták „megkenni". Emlékeztetőül: Oszmán aga, az idézett váci fó'harmincados mint „Az hatalmas cziaszarnak fei emingie ..." írta alá Ernő főhercegnek küldött levelét (1582. szeptember 25.) Eckhardt-Szekfü-Takáts: 265-266. 114 Szk. 1639. 266. 1 * s Szk. 1639. 104. Bene Bertalan 1634-ben Nagykőrös főbírája volt {Szilády-Szilágyi: I. 32.), marhaszámát (283) utoljára 1635-ben írták össze, 1636-ban „Summája szerint az adaja átaljában fl. 30", amihez még kisebb tételek is tartoztak. Adóját részben készpénzzel, valamint természetbeniekkel (5 db. bárányos juh = 6 forint, 19 fertály árpa = 16 forint 83 dénár) egyenlítette ki. 1638-ban még kereskedett, mert papucsot, üveget is számítottak adójára. Valószínűleg 1639-ben hunyt el, uL az 1640. évi adókönyvben már Bene Bertánét írták össze, akit juhaiért kétszer is megbírságoltak. Szk. 1635. 65. 1636. 60. 1638. 64. 1639. 104. 301. 1640. 99. 1 »«Szilády-Szilágyi: I. 86. 18 7 Szk. 1643. 79. vö.: Szilády-Szilágyi: I. 103. 1 "Szk. 1644. 5. vö.: Szilády-Szilágyi: I. 112. 1 "Szk. 1676. 64. vö.: Szilády-Szilágyi: II. 20. "°Szk. 1653.50.
