Századok – 1984
TANULMÁNYOK - Buza János: Törökkori állattartás a ”vadszám" és az adózás tükrében 3
TÖRÖKKORI ÁLLATTARTÁSUNK ÉS AZ ADÖZÁS 49 be a rájuk kivetett árpát. A végrendelete kapcsán említett Boldizsár Márton részes aratókat1 7 6 fogadott 1632-ben, a későbbiekben pedig a nagygazdák egy része bizonyíthatóan rendelkezett gabonafelesleggel, ugyanis részben gabonával tettek eleget éves adókötelezettségüknek, így pl. Fruttus Márton 1658-ban egy szekér búzát, s mintegy 2-2 1/2 szekérnyi zabot adott be összesen 46 forint 40 dénár értékben.177 A gazdagparasztság tekintélyes igaerőt követelő gabonatermesztése főként önellátási célokat szolgált akkor is, ha időnként áruba bocsátották a felesleget. Sok gabonát termesztettek, mert nemcsak a családi szükségletek kielégítéséről kellett gondoskodniok, hanem az éves szolgákéról és az alkalmi munkásokéról - pl. a kaszásokéról —, akiknek munkája nélkül nehezen telelt volna ki a jószág. A mezei munkákon kívül igavonó barmokat igényelt a szállítás, pl. Nagykőrös kocsmáján többek között baranyai, szegedi borokat mértek ki, szállíttatásukról az elöljáróság gondoskodott, a fuvardíj178 pedig az igaerővel bírók bevételeit növelte. A gazdagparaszti gazdaság méreteiből, üzemszervezeti felépítéséből következett az igás állatok, hámos lovak1 7 9 tartása, s „gulyabeli" teheneiken kívül bizonyosan voltak fejős teheneik is. Mint annyi másra, a tehenek tartására is következtethetünk a bírságpénzekből. Elvétve van arra példa, hogy ismert számú tehén kártételét feljegyezték, 1660-ban „Siros János négy teheneitül az búzában találtatván adott d. 80.", illetve „Oláh István három teheneitül adott d. 15. Ménesétül is adott 1 1/2 tallért".180 Szerencsés véletlen e két adat egymás melletti előfordulása, ugyanis megóv attól, hogy a máskor csak összegszerűen feltüntetett bírságpénzeket elosszuk 5, illetve 20 dénárral, vagyis az egy tehén után fizetett bírsággal! Ε két példából félreérthetetlenül kitűnik, hogy a kártétel címén kiszabott bírságot nem annyira a jószág száma, mint inkább az okozott kár nagysága szabta meg. Arra nézve, hogy a nagygazdák több fejős tehenet tartottak, időnként az eladott vaj mennyiségéből következtethetünk. Zömük természetben rótta le az adóként kivetett egy pint, esetleg 1 pint + 1 icce vajat, amelyet a szerényebb anyagi helyzetű adózókra egy messzelyben, illetve egy iccében állapítottak meg (rideg legényekre, özvegyekre és az igen szegényekre vajpénzt nem vetettek ki). Mivel az adóba követelt vajat gyakran nem természetben adták be, hanem megváltották, a váltság összege igazodott a vaj árához, de annak ingadozását rövid távon értelemszerűen nem követhette pontosan. Viszont teljes egybeesésre is van példa, a gyakran marhaszám nélkül adózó Bene család egyik tagja, György, 1664-ben természetben adott be 1 pint vajat, s ezen kívül adójára fordított még 3 pintet és egy messzelyt 2 forint 60 dénár értékben, megállapítható tehát, hogy ekkor 1 pint vaj 80, 1 icce 40, illetve 1 messzely 20 dénárba került.1 81 Ugyanennyit fizettek vaj 116 „Az Boldisar Márton uram aratóitul vöttünk város számára árpát fl. 13 d. 20." Szk. 1632. 118. 17 7 Szk. 1658. 95, részletesebben L Buza: Szénaárak 1660-ban. 243. 17 Oláh Mihály (marhaszáma 250) három „terhe" bort szállított 12 forintért. Szk. 1651. 24. Ádám Márton Kecskemétről hozott át „... másfél terhe bort fl. 1 d. 50." Szk. 1655. 106. „Szekérbér" bejegyzés gyakran olvasható neve mellett az adókönyvekben. 1 terhe, néha „tereh" bor - 1 rakománnyal, azaz két hordó borral. 1Maj lát: 159-164. 1 '"Szk. 1660. 152-153. 181 Szk. 1664. 28. 4 Századok 1984/1
