Századok – 1984
TANULMÁNYOK - Buza János: Törökkori állattartás a ”vadszám" és az adózás tükrében 3
TÖRÖKKORI ÁLLATTARTÁSUNK ÉS AZ ADÖZAS 43 1639. esztendőben; dézsmajegyzék nélkül az 5 juhmarhaszámból erre aligha lehetne következtetni, önmagukban azonban a dézsmajegyzékek adatai is megtévesztőek lehetnek, példa erre Füle István 1642. évi 8 dézsmabáránya, amelyből csak szerényebb juhállományra gondolhatunk, juhmarhaszámát nem írták össze, illetve nem vetítették ki külön, de éves adójának 65%-át gyapjú árából fedezte, 15 forint 96 dénárért 228 gyapjút értékesített, ami azt sejteti, hogy a dézsmabárányokkal együtt mintegy 300 juha lehetett. Kulcsár János (csupán néhány marhaszáma volt) és Füle István (1640—1649 között 10 év átlagában 90 marhaszám után adózott)15 3 példája egyben a juhos gazdák két jól elkülöníthető típusát tárja elénk. Az első — helyi méretekben — kisgazda, akinek a juhállomány biztosította megélhetését, a második tőzsérkedett (két ízben ismert göbölyszáma, illetve késeket és posztót15 4 vett tőle a mezőváros), gazdaságát csupán kiegészítette a juhtenyésztés, pénzelt belőle, de állatállományán belül a szarvasmarha volt a meghatározó. A kettő között foglalt helyet az a néhány közepes vagyonú gazda — pl. az említett Benke Pál és Csorcsán Máté -, akik foglalkoztak ugyan juhtartással, állattenyésztésük azonban nem kizárólag erre épült, s valószínű, hogy jövedelmeik nem csekély mértékben, de nem is túlnyomó részben származtak a juhtenyésztésből. A török uralom vége felé dézsmajegy zékek és juhmarhaszámok hiányában az adókönyvekbe bejegyzett néhány juh eladása, továbbá a bírságpénzek tudósítanak a juhtenyésztésről, nemcsak Nagykőrösön, hanem Kecskeméten is, ahol a város 1667-ben külön határozatot155 hozott a pusztákon és a nyaralókon kárt okozó juhászokról, illetve juhos gazdákról, 1673-ban pedig Kecskemét, Kiskunhalas és Nagykőrös közösen igyekezett megrendszabályozni15 6 a juhászokat. Ebben az időben Nagykőrösön mind a juhokat eladók, mind a bírságot fizetők zöme a nagygazdák közül került ki, név szerint fellelhetők közöttük mindazok, akik nemességüket az 1660-as és az 1670-es években szerezték, így elszórt adataink is megerősítik azt, hogy a juhtartásban szintén a gazdagparasztság járt elöl. S ez nem tekinthető helyi — azaz csupán nagykőrösi - jelenségnek, a „nagy tél" kapcsán idézett kecskeméti Deák Pál 1667-ben juhai árából 10 tallért fordított adóra, 1669-ben 36, 1671-ben 30, 1675-ben pedig 47 volt dézsmabárányainak száma.157 Kiskunhalas 1699. évi összeírása ugyancsak megerősíti a juhtartás gazdagparaszti karakterét, 9 nagygazda, az adózók 8,5%-a, 2093 juhot tartott, az állomány 73,2%-át; Tegzes Jánosnak 500 juha volt,15 8 Farkas János 200 juhot és 100 bárányt vallott be;15 9 gyanúsan kerek számok ezek, de a méretek önmagukban is figyelemre méltóak, ha pedig lekerekítették őket, akkor még inkább. 15 3 Szk. 1642. 111. 154 Szk. 1630. 144 marhaszám + 9,5 göbölyszám. Szk. 1632. 69. Marhaszáma 156,5 + 19 göbölyszám. 1634-ben posztót (Szk. 58.), 1637-ben késeket (Szk. 57.) is adójára írtak. 1648-ban bora árából fizette ki adóját (Szk. 103). 1649-ben még 92 marhaszám, 1650-1660 között 8 év átlagában csupán 4,25 marhaszám után adózott, 1661-ben özvegyének neve olvasható az adókönyvben. 15 5 Szabó: Kecskemét pásztorélete 42. 156 Szabó: Kecskemét pásztorélete 36-37. 157 L. erre a 72. sz. jegyzetet. l5 'Buza János: A hódoltság gazdagparaszti állattartásának néhány kérdése. Szénaárak 1660-ban. Ethnographia 1980. 246. (Továbbiakban: Buza: Szénaárak 1660-ban) 15 ' Tálasi István: A Kiskunság népi állattartása (Néprajzi fűzetek 6. Szerk.: Dr. Györffy István) Budapest, 1936. 5. (Továbbiakban: Tálasi: A Kiskunság .. .)
