Századok – 1984
TANULMÁNYOK - Buza János: Törökkori állattartás a ”vadszám" és az adózás tükrében 3
44 BUZ A JÁNOS c) A „marhaszám" és a szarvasmarhatenyésztés A lótenyésztés számszerűen többnyire megfoghatatlan és a juhtenyésztés közvetett adatok segítségével is csak üggyel-bajjal történt megközelítése részben csupán a kételyt volt hivatott megerősíteni aziránt, hogy a „marhaszám" sem egyéni, sem közösségi — azaz mezővárosi — viszonylatban nem azonosítható a szarvasmarhák számával. Az egykori nyelvhasználatból világosan kitűnik, hogy a „marhaszám" csak bizonyos megszorítással — a fogalom körének szűkítésével — jelenthette a szarvasmarhák számát, pl. „A város kevés marháit megolvasván16 0 kis bíró Beretvás János Uram, maradott az gulyás előtt számos marha 23 marhaszám, tavalyi kilencz. Szopós borjú 10." Egyértelműen következik az idézetből, hogy a számos marha szarvasmarhát jelentett, 23-nál azonban többet, mert a mögötte álló „marhaszám" már ismét összevonás eredménye, azaz a teheneken, ökrökön, esetleg bikán kívül tartalmazta azokat a növendékjószágokat is — harmad-, negyedfű tinókat és üszőket, esetleg negyed-, vagy ötödfű tulkokat -, amelyeket még nem tekintettek kifejlett szarvasmarháknak. Éppen ezért újólag hangsúlyozandó, hogy a marhaszám Nagykörösön minden esetben több is, és kevesebb is a szarvasmarhák számánál Több azért, mert in concreto szarvasmarha esetében sem tartalmazza a „szopós", vagy „ezidei" borjakat, sőt a „rúgott"161 és a tavalyi borjakat sem, illetve másfelől beleértették a -harmadtól ötödfűig terjedő — növendékjószágot.16 7 Kevesebb viszont azért, mert az állattartáson belül - a szarvasmarha elsődlegességét szem előtt tartva — sem hanyagolható el a ló- és juhtartás, amelyek szintén a marhaszám mögött bújnak meg. Ami magát a szarvasmarhatenyésztést illeti, ugyancsak azt kell előrebocsátani, hogy a konkrét adat igen kevés. Ilyen pl. bizonyos megszorítással a fentebb már említett göbölyszám, amelyik a juhmarhaszámhoz hasonlóan egyre ritkábbá válik a 17. század közepe tájától. A göbölyszámokat két korai számadáskönyv nyomán szemlélhetjük közelebbről, 1626-ban és 1632-ben 19, illetve 20 gazda - az adózók csupán 5-5,5%-ának - göbölyszáma állapítható meg kétséget kizáróan. Ennél persze nyilván többen tartottak hízómarhákat, már csak azért is, mert a két táblázat névanyaga csak kis mértékben egyezik, továbbá azért, mert a számszerűséget nélkülöző egyéb bejegyzésekből kitűnik, hogy egyes gazdák göbölyszámát eleve beolvasztották a marhaszámba: pl. 1626-ban Tallas János 175 marhaszáma mellett a „göböllyel összve" bejegyzés utal a piacra szánt jószágra, s 1632-ben ő volt a mezőváros egyik igen tehetős göbölyös gazdája; 1632-ben viszont Siros János 140,5 marhaszáma mellett szerepel a göböly szó, de hogy mennyi volt, azt nem jegyezték fel, nyilván azért, mert a göbölyöket már beszámították a marhaszámba. Adataink tehát nem teljesek, annyit azonban sejtetnek, hogy az olyan nagygazda, mint a már többször említett Ádám Gergely, akinek göbölyeiből az 1630-as években kisebb gulya tellett ki, nem tipikus, hanem kivételes volt a 17. században. Az 1626. és 1632. évi 16 "Maflát: 121. 14 1 Tálasi: A Kiskunság ... 85. 142 A növendék állatok megnevezésére több adatot tartalmaz pl. az egyházra hagyott jószág jegyzéke: „Tallas János szolgája, Ádám, egy negyedfű tulkot" „Varga Istvánnál való Ferenc egy ötödfű tulkot, sárga ordast; Bene István hagyott egy ötödfű tulkot." „Kertésznél való Tamás egy harmadfű üszó't. Keszi Andrásnál való István ... egy negyedfű üszőt; Oláh Márton, Kis Dus Jánosnál való, egy tavalyi tinót, Gáli Gergely egy tavalyi üsző tinót" Szk. 1643. 282.
