Századok – 1984
TANULMÁNYOK - Ránki György: Oroszország gazdasági fejlődése 1861-1917 433
460 RÄNKI GYÖRGY nemzetközi összefüggésben válik érthetővé. S ha már az orosz vasutak kiépítése is nagymértékben az Oroszországba áramló külföldi tőke tevékenységének eredménye volt, úgy világos volt, hogy a szintén erősen tőkeigényes vasipar és kohászati bázis magas tőkeigényével aligha nyerhetett volna fedezetet kizárólag a belső tőkefelhalmozás forrásaiból. Az a sajátos kombináció, melyet az orosz gazdaságpolitika a külföldi tőke bevonásával a vasútvonalak kiépítésére megindított, jórészt a 90-es évektől új fordulatot nyert. Witte a modernizálás értelmezését először próbálta az ipar fejlesztésére is szisztematikusan kiterjeszteni. „Minden állam gazdasági fejlődésének történetében az ipari alapok megteremtése ténylegesen alapvető fontosságú fordulópontot jelent. Tisztán mezőgazdasági országok szegényebbek azoknál, melyeknél sokoldalú munkamegosztás és a jólét egyéb forrásai is megtalálhatók."4 5 - írta egyik, a cárhoz intézett memorandumában. Witte a vasútépítés multiplikátor hatását is felmérte. Látta, miként teremtődnek meg általa az hazai vas- és szénipar fejlesztésének lehetőségei, sőt úgy tűnt, a továbbgyűrűző hatásokkal is tisztában volt. A keresletteremtő hatás tehát implikálva volt, a kérdés azonban nyitva maradt, hogy a növekvő kereslet vajon változatlanul Nyugaton talál-e kínálatra, vagy ennek kielégítése a hazai iparnak nyújthat-e hathatós ösztönzést. Ε tekintetben a szabadkereskedelem a külföldi ipar kezére játszott, 1877-től azonban, mikor megindult a vámok emelése, először inkább fiskális és valutapolitikai okokból, a nehézipar az elsők között kapott vámemelést. Hamarosan azonban a nyersvasra, a vastermékekre, a szénre, a mozdonyra bevezetett vámok mindinkább protekcionista jelleget nyertek. A formálódó ipari burzsoázia és annak különböző egyesületei természetesen messzemenően ösztönözték a kormányt a vámok emelésére 46 De Oroszország társadalmi és hatalmi erőviszonyai mellett aligha feltételezhető, hogy a burzsoázia és pressure group-jai kellő erővel bírtak volna egy ilyen irányú gazdaságpolitika kierőszakolására, ha nem nyertek volna támogatást a nagy befolyású kormánybürokrácia koncepciózus képviselői részéről. Az 189l-es vámtarifa tehát kimondottan ipari protekcionista jellegű volt, és 1868-hoz képest a legtöbb iparcikk vámját legalább három-négyszeresére emelte.4 7 A protekcionizmus különösen a kohászat, a gépipar és a pamutipar termékeire vonatkozóan érvényesült. Természetesen a magas vámok más vonatkozásban ismét tartalmazták azt az ellentmondást, melyre már többször utaltunk. Nevezetesen: hogy megemelték a belső árszínvonalat, és így a belső piacot, illetve a mezőgazdaság vásárlóképességét csökkentették. Mégis az ipari fejlődés megindítása a belső kereslet ellenére is csakis az álam megfelelő vámvédelmi intézkedéseivel volt biztosítható. Elfogadható-e tehát Gerschenkron tézise, mely az állam kimagasló, domináns szerepét taglalja az orosz iparfejlődésben?4 8 Módjával. Az állami intézkedések - és a vámok mellett itt avasúti tarifapolitikára, állami megrendelésekre is utalnunk kell - bizonyos kereteit, lehetőségeit terem-4 5 T. von Laue: Witte 203. 46 Ljascsenko: i. m. Tom II. 181. 47 Az orosz vámok általános színvonala 1869-76 között az áru értékének 12,8%-ára rúgott, 1891. után 33 %-ra emelkedett. Sz. A. Pokrovszkij: Lm. 275. és J. Netzold: Wirtschaftspolitischer Alternative der Entwicklung Russlands in der Aera Witte und Stolypin. Berün, 1966. és Ljascsenko: i. m.Tom 11.414-415. (Vö.:az I. táblázat adatait). 4 Ά. Gerschenkron: Economic Backwardness... 125.
