Századok – 1984
TANULMÁNYOK - Ránki György: Oroszország gazdasági fejlődése 1861-1917 433
459 OROSZORSZÁG GAZDASÁGI FEJLŐDÉSE 1861-1917 európai vasiparhoz viszonyítva. Nemcsak viszonylag drága és kevés volt, amit az uráli vasipar termelt, de a lehetetlen közlekedési feltételek mellett egyre inkább versenyképtelen is. Végül is a hagyományos közlekedési technikával közel egy év alatt lehetett az Uraiban termelt vasércet, mondjuk, Pétervárra elszállítani. Az olcsóbb, jobb minőségű angol vasáru (majd később a német) ennél jóval olcsóbban és gyorsabban érte el Oroszország fő piacait. Nem is beszélve arról, hogy a jórészt földesúri birtokokon létesített kohóknak a 60-as évektől háromirányú válsággal kellett szembenézniük. Válságba került a hagyományos munkaerőellátás, válságba került a hagyományos nyersanyagkombináció (földesúri ércbányák, földesúri erdők), és válságba került a tőkeellátás is. Az új igényekhez új technológiát, új munkaerőt, tömegtermelést a régi pénzügyi keretek között aligha lehetett volna biztosítani. A 70-es 80-as években a tradicionális technika nem sokat változott. A melegfúvás, a keverési eljárás és széntüzelés alig-alig indult el még hódító útjára. 1890-ben még a kohók 2/3-ban faszénnel nyerték a nyersvasat, és az arány a századfordulóra sem esett az 57% alá. 1885-ben 145 vaskohó közül 88 még nem alkalmazta a meleg levegőt, és csak a századfordulóra csökkent a számuk 32-re. Sajátos módon a vastermelés közvetlenül a reformot követő évtizedben nem nőtt, hanem csökkent, és az uralkodó változatlanul az Ural régi típusú, elavult technikájú vasipara volt. A vasútépítés már a 70-es évektől azonban meggyorsította a vasipar fejlődését. A 19. század nyolcadik évtizedében 33%-kal emelkedett a vasérc-termelés, a kilencedik évtizedben 55%-kal, az utolsó évtizedben pedig 267%-kal. A nyersvastermelés 1860 és 70 között nem emelkedett, 1870 és 80 között 33%-kal nőtt, a kilencedik évtizedben több mint megkétszereződött, majd a század utolsó évtizedében több mint háromszorosára emelkedett. Mindez azonban nem egyszerűen a régi orosz vasipar újjáéledése volt. Az új fejlődés áthelyezte az orosz vasipar központját az Uraiból a Don- és Donyec-medencébe. A vidék hatalmas vasérctartalékai korábban ismeretlenek vagy kihasználatlanok voltak. Egyébként is az itteni érc kiaknázása megfelelő fa hiányában hatalmas szállítási költséget igényelt volna. Most viszont a szén és a vas közelsége átalakította nemcsak a vidék, de egész Oroszország ipari képét. Míg 1870-ben a vasérc 2,8, a nyersvas 1,4%-aszármazott délről, addig 1890-ben 21,6, illetve 24,3 és a századfordulóra 57, illetve 51,8%. Az Ural vidék, mely korábban a vastermelés kétharmadát biztosította, 28%-ra esett vissza. A Don és Donyec vidék ipari bázisának kialakulása, mint Oroszország, de sok vonatkozásban Európa első számú iparvidéke is, az első lényeges indító lökést tehát a vasútépítéstől kapta meg. De amint az orosz vasútépítés elválaszthatatlan az orosz gazdaság bekapcsolásától az európai gazdaság áramlatába, ugyanúgy a vasipar és a kohászati bázis kialakulása is csak a Vasérctermelés Nyersvastermelés millió pud 1870 1880 1890 1895 1900 45,9 60,2 106,3 168 367,2 20.7 26,1 55,2 86.8 176,8
