Századok – 1984
TANULMÁNYOK - Ránki György: Oroszország gazdasági fejlődése 1861-1917 433
RÁNKI GYÖRGY 445 1. 1870 körül a földterület 97%-a a gabonaneműekkel volt bevetve (36% árpa, 18% zab) és mindössze 3%-on termeltek kereskedelmi és ipari növényeket. Tegyük hozzá, hogy még a gabonaneműek esetében is a rosszabb minőségűek domináltak. 2. A háromnyomásos gazdálkodás változatlanul uralkodott, és hosszú ideig nem változott a művelés alá tartozó földterület nagysága.1 9 3. Az ún. ledolgozási rendszer fennmaradása, illetve elterjedése következtében ugyanúgy a nagybirtokon, mint a paraszti gazdálkodásban az alacsony szintű paraszti termelőeszközök uralkodtak. Igaz, hogy már a 70-es években is lényeges különbségek voltak érzékelhetők a különböző vidékek között mind a három szempontból és a feketeföld-övezetben megindul a vetésterület-növekedés a háromnyomásos gazdálkodás felszámolása révén, vagy pedig eddigi szűz vagy használatban nem lévő földek feltörése folytán, esetleg rétek, legelők szántófölddé való alakítása következtében. 1881-ben a vetésterület 91%-a volt ugyan csak gabonával bevetve, de ez lényegesen többet jelentett, mint korábban. Tekintettel arra, hogy a reformot követő 20 esztendőben a népesség mintegy 33%-kal növekedett, a mezőgazdasági termelés pedig mintegy 60%-kal, az egy főre eső termelés a gabonákban 20, burgonyában egyenesen 50%-kal gyarapodott. Ez a növekedés kifejezte, hogy a nagybirtok egy része, mi több, a parasztság bizonyos része egyre erősebben bekapcsolódik az árutermelésbe. A kommercializálódás, mely a parasztság rétegződésének is lényeges előidézője volt, nem csupán egy-egy gazdag paraszti vagy paraszti vállalkozói réteg kialakulásával járt együtt, de a nemesi földek egy részének paraszti kézbe kerülésével is. Lenin szerint a parasztság felső rétege 60-90%-ig vásárolta fel a piacra kerülő földet, és 49-83% bérelte a bérbeadott földek nagy részét.2 0 Oroszországban 1876-ból származik az első földbirtokmegosztási statisztika, melyet később 1887-ben, illetve 1905-ben még további kettő követett, A reform után 93 millió gyeszjatyinara becsülték a nemesség tulajdonában maradt földterület nagyságát, a 60-as évek végén ez 79 millióra, majd 1877-re 73 millióra csökkent (1897-ig további 8 millió, majd 1905-ig újabb 12 millió cserélt gazdát). Látszólag a nemesi birtok gyors csökkenése arra engedne következtetni, hogy végül is az orosz mezőgazdaság fejlődése szempontjából mégsem tekinthetjük a paraszti földtelenséget kulcskérdésnek. Ha azonban figyelembe vesszük az orosz népesség növekedését, akkor sokkal világosabb képet kaphatunk a probléma lényegéről. A 19. századi Oroszország lakossága ugyanis viharos gyorsasággal szaporodott. A változatlanul különösen magas születési ráta 5%, mely csak a századforduló után csökken 4,4%-ra, a nagy csecsemőhalandóság következtében, szintén magas, de csökkenő tendenciájú halálozási rátával (3,6—2,7%) szembesült.2 1 Évi 1,7%-os lakosságnövekedés különösen magas volt még a 19. századi európai körülmények között is. Tekintettel arra, hogy a népességnek a mezőgazdaságból az iparba való átáramlása rendkívül lassú volt — 1860 körül 89% volt a mezőgazdaságban alkalmazott munkaerő, 1880 körül is 75% — a falura óriási mezőgazdasági túlnépesedés nehezedett. így termé-I 9 1875-ben 98 millió volt a vetésterület, 54 millió a rét, 138 millió erdó' és 167 millió gyeszjatyina a nem művelt terület. Az ugar mennyisége 32 millióra rúgott. Az adatokat lásd Ljascsenko: Isztorija narodnovo hozjajsztva SzSzSzR Tom II. Izdanyije tretyje. Moszkva, 1952. 65. 20 V. I. Lenin: A kapitalizmus fejló'dése Oroszországban. Lenin összes Művei 3. kötet. Kossuth, 1964.112,113. II Rasin: i.m. 168. és 188.
