Századok – 1984

TANULMÁNYOK - Ránki György: Oroszország gazdasági fejlődése 1861-1917 433

RÁNKI GYÖRGY 443 keztek. De teljes blokádról, a fejlődést egyáltalán lehetetlenné tevő belső társadalmigazdasági viszonyokról már nem volt szó. Oroszország lassan fejlődött, különösen lassan a reform után. Nemcsak azért, mert ennek keresztülvitele is nem utolsósorban a volt nemesség ellenállása, a földesúri—paraszti ellentét következtében időt igényelt, de azért is, mivel azok a mezőgazdasági alapok és feleslegek, melyek mind a belső felhalmozás szempontjából, mind a nemzetközi kapitalizmus rendszerébe való bekapcsolódás céljából szükségesek voltak, csak nehezen teremtődtek meg. A szegénység circulus vitiosusa még zavartalanul érvényesült. Alacsony volt a mezőgazdasági termelés, mivel a paraszt még nem volt igazán érdekelt a termelésben, nem volt megfelelő közlekedési hálózat, mely piacot teremthetett volna, de piac hiányában lassú volt a belső felhalmozás, mely finanszírozhatta volna a közlekedési hálózat kiépítésének költségét. Nem volt ipar, de nem is volt még igazán piac az ipar számára, és a mezőgazdaság is lassan tudta az ipari fejlődéshez szükséges munkaerőfelesleget és áruellátást biztosítani. Mégis a jobbágyfelszabadítást követő két évtized a mozgás, a változás időszaka volt, és a 80-as évek végére lassan megérlelődnek a belső felgyorsulás feltételei, párhuzamosan az európai kapitalizmusnak az orosz gazdaságba való bekapcsolódás iránt mutatkozó növekvő igényével. Ennek a felgyorsulásnak a mechanizmusa részben azonos a nyugateurópaival. Bizonyos agrárbázis megteremtése mind a termelési-társadalmi viszonyok terén, mind a termelési technika vonatkozásában ma már elfogadott része, bizonyos értelemben előfeltétele is a 19. századi Nyugat-Európa robbanásszerű ipari kibontakozásának. Végül is mezőgazdasági felesleg nélkül nehéz iparosítást elképzelni. De az orosz mezőgazdaság szerepe mégsem illeszthető a nyugati fejlődési vonal ismert sémájába. Előfeltétel és kísérőjelenség, ösztönző és blokkoló egyidőben a mezőgazdaság az orosz fejlődésben. A felhalmozás forrása, de olyan forrása, mely az igényelt hatalmas felesleget csak úgy tudja előteremteni, hogy egyidejűleg kikezdi a felhalmozás tartós fenntartásának lehetőségét, alacsony szinten tartja a piacot, és egyoldalúvá teszi a felhalmozás folyamatát. A mezőgazdaság szerepe így marad végig ellentmondásos a jobbágyfelszabadítástól egészen az orosz forradalomig ívelően a több mint fél évszázados orosz gazdasági fejlődésben. És minden ellentmondásosság ellenére végül is a mezőgazdaság kulcsszerepet tölt be az orosz fejlődésben. A mezőgazdaság teremti meg a nemzetközi bekapcsolódás első leglényegesebb elemét, a mezőgazdaság fedezi az iparosítás és technikai változás későbbiekben felgyorsuló és nagyobb tőkét igénylő folyamatát, de a mezőgazdaság blokkolja le a fejlődés későbbi fokán a gazdaság növekedését, teszi extrovertálttá, egyedülállóvá, társadalmi értelemben torzzá. Kapitalista fejlődés, melynek hajtóereje vagy kívülről jön, vagy egy olyan társadalmi osztálytól, mely egyszerre érdekelt a folyamat mennyiségi előmozdításában, minőségi — mindenekelőtt társadalmi, politikai — következményeik elhárításában. Kapitalizmus, melyben a mozgékony, a dinamikus elemek jelen vannak vagy kívülrő behatolhatnak, de a blokkolás, a zárás erőivel való állandó küzdelemben érvényesíthetik csak hatásukat. Nem kétséges, hogy azok a rendelkezések, melyek a jobbágyreformot az orosz állam és társadalom modernizálása érdekében hatékonyan kiegészítették, valamilyen összefüggésben álltak a mezőgazdaság átalakulásával, II. Sándor cár 1857-ben bocsátotta ki ukázát, mely a vasútépítést — hasonlóan jó néhány közép- és nyugat-európai államhoz — a szabad tőkés vállalkozás részévé tette. Az orosz vasúthálózat hiánya természetesen stratégiai szempontból sem volt elhanyagolható, mi több, talán egyik tényezője volt a krími vereségnek is, de áigha lehetett kétséges, hogy a vasút-