Századok – 1984
TANULMÁNYOK - Ránki György: Oroszország gazdasági fejlődése 1861-1917 433
RÁNKI GYÖRGY 441 pítja: »Az orosz parasztokat a földesurak szabadították fel«.1 2 Lenin és őt követően a kérdés marxista irodalma az orosz agrárfejlődést a reformot követően alapjában az ún. porosz típusú kapitalista agrárfejlődés kategóriájába sorolta, melynek jellegzetessége „a földesúri feudális gazdaság lassan átnő polgári junker gazdasággá".1 3 Ezt a típusú gazdasági fejlődést mindenekelőtt azzal jellemezte, hogy ez a parasztság számára többszörösen hátrányos, részben azért, mert a földek nagy része — Oroszország esetében — 95 millió gyeszjatyina a földesurak birtokában maradt —, részben, mert számos más feudális maradvány — alapjában gátolja a további kapitalista fejlődést, ezért Oroszország gazdasági elmaradottságának leglényegesebb okát éppen a jobbágyreform elégtelenségében, a földesurak gazdasági, politikai hatalmának túlélésében, a tőkés gazdasági és politikai struktúra és intézményrendszer elégtelen kiépítésében keresték. Az újabb nyugati irodalomban a neves amerikai gazdaságtörténész A. Gerschenkron azonban sajátos módon próbálta visszafordítani a kérdésfeltevést. A hatvanas években írott munkájában ő is természetesen elismerte mind az orosz gazdaság elmaradottságát, mind a viszonylag lassú fejlődést. Ennek magyarázatát azonban nem a jobbágyfelszabadítás elégtelenségében, hanem a jobbágyfelszabadítás tényében jelölte meg. Természetesen nem a jobbágyok személyes függésének megszüntetését és a feudális intézményrendszer bizonyos lebontását tette szóvá a liberális harvardi gazdaságtörténész. Benyomása szerint azonban a megoldás, mely birtokot is adott a parasztnak, és nem is, arra egyfelől nem volt elégséges, hogy egészséges arányú belső piacot teremtsen az ipar számára, másfelől viszont a föld egy részének átengedésével, a hozzá fűződő megváltási kötelezettséggel és egyéb megkötöttséggel — például a falusi közösség (obscsina, mir) fenntartásával — gyakorlatilag leszűkítette a kibontakozó ipar munkaerő-piacait, megdrágította a munkaerőt, és lényegesen lassította az iparosítás folyamatát.14 A magunk részéről nehezen tudnánk elfogadni Gerschenkron érvelését. Hadd utaljunk arra, hogy 1861 után már 4 millióra volt tehető azoknak a parasztoknak a száma, akiket a reform vagy teljesen föld nélkül hagyott, vagy olyan kis földet juttatott nekik, hogy potenciálisan csakis a városi munka vagy ipari munka biztosíthatott nekik megélhetést. Igaz, egy föld nélküli agrárproletár még nem automatikusan potenciális ipari bérmunkás. Ezt általában egy hosszan tartó pszichológiai és társadalmi folyamat előzi meg, és ezt a folyamatot nem kétséges, a cári rendszer mozgáskorlátozó rendeletei és a faluközösség továbbélése feltehetően még tovább nehezítette. De ha igazak azok a számítások, mely szerint a 20. század elején az orosz paraszti lakosság 15—20%-a volt földnélküli, és a falusi tartaléksereg háromszorosan is meghaladta az ipar tényleges munkaerő-szükségletét, akkor aligha kereshetjük itt a reformnak a gyorsabb kapitalista fejlődést leginkább akadályozó tényezőjét. Nem az volt tehát a reform fő problémája, hogy falun tartotta a munkaerőt, hanem sokkal inkább az a tény, hogy nem teremtett egészséges, az ipari fejlődést előmozdító belső piacot, és a földesurak hatalmának meg-12 Κ I. Lenin: Tervezet az agrárkérdésről a második Állami Dumában tartandó beszédhez. In: Lenin összes Művei. Budapest, 1967. 15. kötet, 124. '3 V. I. Lenin: A szociáldemokrácia agrárprogramja az első orosz forradalomban. In: Lenin összes Művei. Budapest, 1968. 16. kötet, 199. 14Alexander Gerschenkron: Agrarian Policies and Industrialization of Russia. 1861-1917. In: Cambridge Economic History of Europe. Vol. VI. - The Industrial Revolutions and after: Incomes, Population and Technological Change (Part II.). Cambridge, 1965. 745-756.
