Századok – 1984
TÖRTÉNETI IRODALOM - Zachar József: Az osztrák-német liberális Alkotmánypárt és a politikai hatalom (Ism.: Heiszler Vilmos) 402
402 TÖRTÉNETI IRODALOM Ι nehéz az átfogó értékelés, nem utolsósorban azért is, mivel még most is élő folyamatról van szó. Nem kétséges Völgyes hatalmas ismeretanyaga és széles körű információja a témáról. Rutinos íróként egyesíti a statisztikai források felsorakoztatását az elemzéssel, a történelmi leírást újságírói meglátással, a hosszú távú társadalmi, politikai folyamatok bemutatását a kisebb eseményekkel, az anekdotázást a személyes élményekkel Mindez értékessé és élvezetessé teszi a tanulmányt, bár közgazdasági szempontból ezt távolról sem tekintjük mélynek. Völgyes nem közgazdász - és éppen ezért a magyar mezőgazdaságnak a szocialista országok között egyedülálló teljesítménye aligha nyer megvilágítást tanulmánya révén. Nem is beszélve arról, hogy ha már érintette a kérdést, a marxista elméletnek az agrárfejlődésre vonatkozó fejtegetéseit érdemes lett volna elmélyültebben tanulmányozni. Mindezen hiányosságok ellenére Held József és szerzőtársai egy alapvető könyvet publikáltak az angolszász nyelvterületen a magyar mezőgazdaság történetére vonatkozóan. Az amerikai diákok a könyv publikálásával rendkívül sokat érthetnek meg Magyarországból, múltjára, jelenére, sőt bizonvos vonatkozásban jövőjére vonatkozóan is. Ránki György ZACHAR JÓZSEF AZ OSZTRÁK-NÉMET LIBERÁLIS ALKOTMÁNYPÁRT ÉS A POLITIKAI HATALOM Budapest, Akadémiai Kiadó, 1981. Divatba jött az osztrák liberalizmus? Somogyi Éva monográfiája után (A birodalmi centralizációtól a dualizmusig. Bp., 1976.) újabb munka taglalja a Magyarországgal oly sokáig szoros kapcsolatokat fenntartó sajátos államalakulat, Ausztria egyik vezető polgári politikai csoportosulása, az Alkotmánypárt megalakulásának és hatalomgyakorlásának 20 évét. A hatalom megszerzése felé tett első bizonytalan lépésektől a tényleges hatalomgyakorlás illúziójának végleges elillanásáig tartó időszakot öleli fel Zachar József munkája. Olyan 20 év volt ez, mely az abszolutisztikus hatalommal kötött folytonos kompromisszumok ellenére - sőt talán éppen azok miatt - sem vitte közelebb a hatalomgyakorlás döntő pozícióihoz az osztrák-német burzsoáziát, hanem egyre távolabb taszította azoktól. Az osztrák történelem iránti érdeklődést Magyarországon természetesnek kell tartanunk. Hiszen majdnem 400 évig éltünk állami-politikai közösségben az alpesi német tartományokkal. Az már történetfelfogás, sőt annál is direktebb politikai meggyőződés kérdése, hogy ezt a 400 évet félgyarmati jellegű függés, vagy pedig az ország gazdasági és társadalmi haladását örvendetesen elősegítő nagy politikai egységhez való tartozás időszakaként értékeljük-e. A szoros kapcsolatok megléte azonban értékjelzőktől függetlenül tagadhatatlan, s ezért a nemzeti történelem jobb megértéséhez is elengedhetetlen nyugati szomszédunk múltjának alapos ismerete. Hogy a tárgyalt munka tárgyához közvetlenül kapcsolódó példát idézzünk: az 1867-es osztrák-magyar kiegyezés magyar értékelői számára sokáig a bécsi udvar jelentette az osztrák felet. A most tárgyalt munkához hasonló újabb kutatások teszik világossá, hogy az osztrák politikát azonosítani az udvari politikával komoly tévedést jelent, s így a magyar történelem egyik kulcskérdésének értékelésébe is hiba csúszhat, ha nem figyelünk jobban oda arra, ami a Lajtán túl történt. A szerzőnk által kiválasztott két évtized az osztrák nagypolgárság „homo politicus"-ból „homo aestheticus"-szá válásának folyamatát hordozta magában. Végigolvasva a könyvet, összeszámlálva a németajkú osztrák nagyburzsoázia számtalan megalkuvását, visszavonulását a hatalmi állásához mereven ragaszkodó dinasztiával, s személy szerint Ferenc Józseffel szemben, rögtön érthetővé válik, miért menekült a századvég bécsi polgára a művészetek világába a politikai frusztrációk után. Zachar József történetírói módszerül a klasszikus politikatörténeti leírást választotta: kifejezetten a liberálisok politikai tevékenységére koncentrál (ez az adott viszonyok között az Alkotmánypárt parlamenti tevékenységének elemzését jelenti), a gazdasági és az ideológiai összetevők a politikai történések motiváló tényezőiként bukkannak fel. Hogy pedig üdvös néha a szűken vett politikai történettől való elrugaszkodás, mutatja az igen jól sikerült alfejezet az 1873-as gazdasági válság hatásá-
