Századok – 1984

TÖRTÉNETI IRODALOM - Doyle; William: Origins of the French Revolution (Ism.: Hahner Péter) 391

TÖRTÉNETI IRODALOM WILLIAM DOYLE ORIGINS OF THE FRENCH REVOLUTION Oxford, 1980, Oxford University Press. 237 1. A FRANCIA FORRADALOM EREDETE William Doyle, a Yorki Egyetem előadója nem kisebb célt tűzött maga elé új könyvében, mint a nagy francia forradalom kirobbanása új koncepciójának megfogalmazását. „Ami itt következik - írja az előszóban -, azzal nem kísérlem meg lezárni a francia forradalom eredetének kérdését. . . inkább az eddigi fejlődés összegzését és leírását próbálom meg . . . Hasonló munka után senki sem bizakodhat abban, hogy általános egyetértés fogadja majd eredményeit. De ha rá tudom venni olvasóimat, hogy inkább velem vitatkozzanak, mint olyan elavult, ortodox nézetekkel, amelyek nemcsak halottak már, de elföldelésükre is sürgősen szükség lenne, akkor talán a vita is új lendületet kap majd." (2-3. L) Doyle kötete két részre tagolódik. Saját interpretációjának kifejtése előtt a szerző ismerteti a francia forradalom historiográfiájának legfrissebb eredményeit, azokat a tanulmányokat, amelyek az elmúlt negyedszázad alatt egyre kérdésesebbé tették a francia forradalom kitörésének társadalomtörténeti koncepcióját. ,,. . . Lássuk, hová jutottunk Mathiez és Lefebvre nyugodt és biztonságos napjai óta." A történettudomány e „biztonságos napjai" az 1940-es, 1950-es évek voltak, amikor úgy tűnt, hogy a társadalomtörténeti koncepció véglegesen megoldotta a nagy francia forradalom eredetének problémáját. A társadalomtörténeti iskola egyik „alapműve", Georges Lefebvre 1939-ben megjelent (hazánkban mindmáig kiadatlan) Quatre-vingt-neuf (Nyolcvankilenc) című kötete alapján e koncepciót a következő módon összegezhetjük: A francia forradalom alapvető oka a polgárság fejlődése. A kiváltságaihoz ragaszkodó arisztokrácia megakadályozta, hogy a kormány bevezesse a régóta esedékes pénzügyi reformokat, és e harcában szövetségese volt a polgárság. Az államhatalom meghátrálása után azonban a polgárság szembefordult az arisztokráciával, majd a városi és vidéki néptömegek támogatásával megdöntötte uralmát. Eltörölte a feudalizmus maradványait, és elhárította az akadályokat a kapitalizmus fejlődésének útjából. A polgári forradalom gazdasági alapját a kapitalista jellegű termelési erők, ideológiai alapját pedig a felvilágosodás, a polgárság filozófiai-kulturális mozgalma képezte. Az ellenvélemények közül Doyle először Alfred Cobban 1955-ben elhangzott székfoglaló beszédét idézi fel, amelyben a neves angol professzor a francia polgári forradalmat egyszerűen mítosznak nyilvánította. Meglepő álláspontját azzal indokolta, hogy az Alkotmányozó Nemzetgyűlés polgári képviselői csak a parasztság nyomására fogadták el a feudális maradványok felszámolásának gondolatát, ráadásul csak igen kis hányaduk tekinthető a kapitalista termelési mód képviselőjének. Gyárosok vagy bankárok alig akadtak köztük, többségük a szabadfoglalkozású, földbirtokos vagy tisztviselő polgárság soraiból került ki. Cobban szerint tehát a polgárságnak nem a fejlődő, hanem éppen a hanyatló, megszerzett pozícióit féltő rétege hajtotta végre a forradalminak tekintett változásokat. Ε változásokat azonban Cobban nem tekintette sem a feudalizmus felszámolásának, mert az már régóta megsemmisült, sem a kapitaüzmus megalapozásának, mert azt inkább késleltették, mint siettették a forradalom eseményei. Doyle Cobban követői közül John McManners, Betty Behrens, George V. Taylor, François Furet. Denis Richet és Roland Mousnier.munkásságának eredményeit hangsúlyozza, amelyek következtében hamarosan tarthatatlanná vált az önző, kiváltságait féltő, maradi nemességről alkotott hagyományos elképzelés is. F. történészek feltárták, hogy a 18. századi francia társadalomban a „kiváltság" egyáltalán nem volt a nemesség monopóliuma, igen sok társadalmi csoport rendelkezett különböző kiváltságokkal, az érvényesülés kulcsa azonban nem ez volt, hanem a pénz. Elvetették a kapitalista jellegű tulajdon túlsúlyának elméletét is, a kereskedelmi és az ipari tőke méreteit messze túlszárnyalta az ún. „tulajdonosi" vagyon, amelyben egyenlően részesedett a nemesség és a nagypolgárság, gazdasági