Századok – 1984

TÖRTÉNETI IRODALOM - Doyle; William: Origins of the French Revolution (Ism.: Hahner Péter) 391

392 TÖRTÉNETI IRODALOM Ι érdekeik tehát nem különbözhettek olyan mértékben, ahogy ezt korábban feltételezték. Egyre több mai történész hajlik arra, hogy a nemesség és a nagypolgárság a forradalom előtti Franciaországban egy gazdaságilag egységes plutokrata elitet képezett. Ezek után joggal merülhet fel a kérdés: mi tette hát a nemességet és a polgárságot egymás ellenségeivé 1789-ben? Doyle idézi V. Taylort, aki szerint pusztán politikai ellentétek hozták létre a forradalmat, amely „lényegileg politikai forradalom volt, társadalmi következményekkel". Ezt a meglehetősen szélsőséges felfogást azonban igen kevés történész fogadta el, és maga Doyle sem követi könyve második részében. A társadalmi kérdésekkel foglalkozó tanulmányok áttekintése után szerzőnk ismerteti a forradalom intellektuális eredetét vizsgáló írásművek eredményeit. Ε területen az utóbbi évtizedekben nem születtek radikálisan új elképzelések. A felvilágosodást a kortárs történészek közül igen kevesen tekintik a polgárság saját ideológiájának, és úgy tűnik, a forradalom előkészítésében játszott szerepe is jóval csekélyebb, mint ahogy azt a múlt században feltételezték. A forradalom gazdasági eredetét vizsgáló legfrissebb tanulmányok sem vonták kétségbe Ernest Labrousse 1933-ban és 1944-ben közzétett kutatási eredményeit, amelyekkel megvilágította az 1770-es évektől terjedő gazdasági válság természetét. Annál érdekesebbek a forradalom egészének gazdasági jelentőségéről vallott, újabb keletű nézetek. Doyle Michael Morinau és Roger Price tanulmányainak gondolatmenetét idézi feL Ezek szerint a forradalom egyáltalán nem törte meg a francia gazdasági élet történelmi kontinuitását, az ország gazdasági struktúrája tulajdonképpen változatlan maradt. 1789-ben csak a politikai ancien régime semmisült meg, gazdaságilag az 1840-es évekig nem történt változás. A forradalom többé nem tekinthető „annak a kataklizmának - vonja le Doyle a következtetést Morinau és Price műveiből —, amelyben egy gazdasági rend véget ért, és egy új rendnek felvirradt a hajnala. Inkább az utolsónak tekinthető azok közül a nagy válságok közül, amelyekre a régi gazdasági rend különösen hajlamos volt Ε válságot a rend túlélte, hogy csak fél évszázaddal később haljon el, nem íobbanás, hanem nyöszörgés közepette".(34. L) Doyle ezek után még áttekinti a forradalom politikai eredetét ismertető újabb írásokat, majd kötete második részében hozzálát az ismertetett kutatási eredmények szintetizálásához, saját koncepciójának kifejtéséhez. Hangsúlyozza, hogy a francia nemesség a 18. században Európa egyik legjobban megadóztatott nemessége volt, és olyan nyílt elitet képezett, amely rendszeresen befogadta tagjai közé a társadalom legsikeresebb és leggazdagabb tagjait, állandóan megújítva ezzel vagyonát és energiáit. Az államkasszából folyósított járadékok túlnyomó részét - a közhiedelemmel ellentétben - nem a parazita udvaroncok, hanem a nyugdíjazott tisztviselők kapták, a nemesség egyáltalán nem volt olyannyira élősködő, kiváltságait féltő, exkluzív kaszt, amennyire ez a forradalom győzelme után elterjedt róla. 1787-ben a nemesség nem kiváltságai védelmében szegült szembe a kormány pénzügyi reformtörekvéseivel, hanem azért, mert a szükséges reformok végrehajtására nem tartotta képesnek Calonne kormányzatát. Az önző, osztályérdekeit követő nemesség képét Calonne terjesztette el 1787-ben, amikor meg akarta törni ellenállásukat. A 18. századi francia polgárság Doyle szerint egyáltalán nem volt tudatában annak, hogy saját érdekei vannak, amelyek ellenkeznek a nemesség érdekeivel. Felső rétegeiből igen sokan jutottak át a nemesség köreibe, s a forradalom idején olyannyira radikális polgári politikusok is a nemesi rang elérésére törekedtek 1780· előtt. A forradalom előestéjén a polgárság ugyanolyan megosztott volt, mint a nemesség, a felvilágosodás terjesztéséből pedig a nemesek éppúgy kivették részüket, mint ahogy a polgárok közül igen sokan közömbösen, vagy éppen ellenségesen fogadták az új eszméket. A polgárság csak 1788 szeptemberében fordult szembe a nemességgel, amikor a párizsi parlament közzétette, hogy a rendi gyűlést az 1614-ben követett módon kell megrendezni Doyle szerint azonban ez az „öntudatra ébresztés" egyáltalán nem volt spontán folyamat, hanem a jórészt liberális nemeseket tömörítő Société des Trente (Harmincak Társasága) céltudatosan megszervezett röpiratkampányának köszönhető. A nemesség 1789 elején még egyáltalán nem állt szemben a szükségesnek ítélt reformokkal, az ellentétek kiéleződésére csak a rendi gyűlés összeülése utáni hónapokban, májusban és júniusban került sor. „1789 elvei nem azonosíthatóak egyetlen forradalom előtti társadalmi csoport törekvéseivel sem..." - összegzi Doyle kötete végén elméletét. „Az egyenetlen, következetlen, véletlen eseményektől tarkított és olykor szinte vaktában bekövetkező eseménysor, amellyel 1789 elvei formát öltöttek,