Századok – 1984

KÖZLEMÉNYEK - Lugosi Győző: Benyovszky Móric Madagaszkáron - "Autolegenda" és valóság 361

BENYOVSZKY MÓRIC ÉLETÚTJÁRÓL 387 A Mananjary-tói a Bemarivo folyóig húzódó partvidéket a keleti part északi felén, Madagaszkár etnikailag legösszetettebb, különböző eredetű bevándorlási hullámokból származó népessége lakja. Az itt gyökeret vert csoportok széttagoltságát, a központosítóhódító törekvésekkel szembeni ellenállását földrajzi adottságok is elősegítették: a gyors folyású folyók, magas hegyek, mély völgyek megnehezítették az itt lakók együttműködését, lehetővé tették viszont elzárkózásukat, amire a Madagaszkárra érkezőknek gyakran meg is volt a nyomós okuk.7

3 Ez a partszakasz adott helyet a nagy sziget történelme egyik különös epizódjának, a kalózvállalkozások korának a 17. és a 18. sz. fordulóján (kb. 1680-tól 1720-ig). Az európai kapcsolatok viszonylagos pangása — többek között az említett 1674-es francia visszavonulás után — lehetővé, az indiai-óceáni kereskedelmi útvonalak megnövekedett forgalma pedig jövedelmezővé tette ez időben az Atlanti-óceánról és az Antillák vidékéről kiszorult kalózok megtelepedését Madagaszkár partvidékének rejtett öbleiben. A főbb kalóztámaszpontok Sainte-Marie-szigeten, az Antongil-öbölben és Diego Suarez körzetében formálódtak ki; közülük a legnevezetesebb ez utóbbi volt, amely a hangzatos „Libertalia köztársaság" nevet kapta „polgáraitól".74

A kalóztelepek népe és a bennszülött lakosság között változó, hol ellenséges, hol — a kölcsönösen előnyös kereskedelmi kapcsolat révén — békésebb volt a viszony. Néhány évtized alatt mindenesetre kialakult egy sajátos mesztic réteg, az ún. zana-malata ('mulatt leszármazottak'), amely egyre aktívabban vett részt a sziget belső életében, sőt nemsokára hasonló szerepet kezdett játszani, mint a muzulmán eredetű csoportok a sziget déli és nyugati vidékein vagy belső körzeteiben: a politikai centralizáció motorjává vált. Ilyen zana-malata férfi volt Ratsimilaho — egy Thomas White nevű hírneves angol kalóz és egy Zafindramisoa nemzetségbeli malgas nő gyermeke. Amikor a 18. sz. harmincas éveitől kezdve ismét megélénkültek a sziget európai kapcsolatai, és a partvidék lakossága egyre szorosabb viszonyba került az európai kereskedőkkel, a partközeli nemzetségek között kiélezett küzdelem indult meg a kikötők, a forgalmasabb partszakaszok birtoklásáért. Minthogy a jelentősebb „kereskedelmi kapuk" északon voltak — Tamatave, Foulpointe, Fénérive —, a déli nemzetségek kísérletet tettek megkaparintásukra. Az egyik féli nemzetségfő vagy filohabe75

(Benyovszkynál: philoubey), Ramana no, harcosaival elfoglalta Tamatave-ot és Fénérive-et (akkori nevén Ghalemboule-t), és megakadályozta az északiak szabad mozgását a partszakaszon. Az északi nemzetségfők — élükön Ratsimilaho-val — ekkor összefogtak, és megindították az ellentámadást. Előbb Tamatave-ig szorították vissza Ramanano-t, majd magát a kikötőt is bevették. A nemzetségek között létrejött szövetség, „konföderáció", a betsimisaraka elnevezést kapta; jelentése 'szét nem szóródó sokaság'. Élére (sakalava mintára, miként említettük) ampanjakamena (Vörös király'; a mena éppúgy a felsőbbrendűség epitetonja, mint az említett be) címmel Ratsimilaho került. Az Európát is megjárt újdonsült király kísérletet tett saját dinasztia megalapítására, és e célból a tekintélyes sakalava uralkodóház, a Zafimbola-73

£. Ralaimihoatra: i. m. 36-44. 74 Vö. H. Deschamps: Les pirates à Madagascar aux XVIIe et XVIIIe

siècles. Paris. 1972. 1S Az egymástól gyakorlatilag független klánok, klánszekciók élén ezen a vidéken ún. filohá-k álltak. A filohabe ('nagy filoha') az alkalmanként (háború stb.) összegyűlő' klánföderáció vezetője volt, meglehetősen efemer hatalommal.