Századok – 1984
KÖZLEMÉNYEK - Lugosi Győző: Benyovszky Móric Madagaszkáron - "Autolegenda" és valóság 361
386 LUGOSI GYŐZŐ Ι Természetesen itt nem a „Dian" előtagnak — ami valójában a felsőbbrendűséget szigetszerte'jelző andriana névnek a gyors kiejtéséből s ennek rögzítéséből ered Flacourt-nál — a „Ramini "-val való felcserélésére gondolunk, hiszen ez nyilvánvalóan Benyovszky „újítása". (Az eponim ős nevét nemzetségének tagjai annál sokkal jobban tisztelték, semmint hogy nevük elé téve minduntalan szájukra vegyék. Az a benyomásunk különben, hogy Benyovszky itt szinte európai mintájú családnév - keresztnév formát teremt: Ramini ugyanúgy, mint mondjuk Benyovszky és Arivé, Missava stb., mint Móric.. .) A valóban nyitott kérdés az az, milyen okok késztették a grófot arra, hogy Dian Arrive (Ramini Arrive) után „eltérítse" a Flacourt-féle genealógiát, és beiktasson egy állítólagos „északi" ágazatot, mint a „törvényes" leszármazás vonalát? Benyovszky mindenesetre itt is inkorrektül járt el (amennyiben egyáltalán feltételezzük, hogy az egész „északi ágazat" addig a bizonyos Ramini Larizon-ig nem merő kitalálás, ami korántsem lehetetlen). A gróf ugyanis tudta, hogy az itt kulcsfigurává előlépő Dian Mihalé-t (Dian Mihalle-t) — akit ő adoptáltat a zafi-raminia nemzetséggel — Flacourt kategorikusan Dian Bevoulle fiának nevezi, sőt azt is megíija róla, hogy „Dian Mihalle-t Dian Ramach parancsára megmérgezték Fanshere-ben, a felesége pedig, férje halála után két vagy három nappal, bánatában elvágta saját torkát". Minthogy Flacourt kortársként - ha nem is feltétlenül szemtanúként — élte át ezt az eseményt (hiszen maga is harcolt az említett Dian Ramach-kal, sőt, az ő katonái ölték meg ezt a királyt), nincs okunk közlésének hitelességét kétségbe vonni. És persze Benyovszkynak sem igen lehetett, vagy ha mégis, akkor meg kellett volna magyaráznia, miért részesíti előnyben az általa szerzett százhúsz évvel későbbi információt. Mindezek ellenére egyelőre nem zárjuk ki azt a lehetőséget sem, hogy a gróf adata ezen a ponton valamilyen Foulpointe (Mahavelo) környéki forrásból (esetleg egy ilyen forrást felhasználó másik francia munkából) származik. Azt sem tudjuk pontosan, honnan szerezte Benyovszky értesüléseit a „délen maradt" zafi-raminia-k (ezeket ő kizárja a „törvényes" Ramini-ágból) és a franciák kölcsönös lemészárlásáról. Ezek az információk mindenesetre helytállók'. Flacourt távozása után utódai, Le Case, Champmargou, Martin, egyre mélyebbre süllyedtek a bennszülöttekkel való viszályban. 1674. augusztus 27-én a Fort-Dauphin-ban maradt kétszáz franciaközei felét az antanosy-k megölték, az életben maradottak pedig — felégetve a raktárakat és használhatatlanná téve az erőd ágyúját — egy bárkán Bourbon-szigetre menekültek.72 Azt viszont ismét nem tudjuk, tudatosan jelölte-e meg Benyovszky ennek a viszálynak a színhelyéül a Mananjary és a Matitana, közötti vidéket, vagyis nem Anosy-t, ahol az események valóban lezajlottak. Figyelemre méltó, hogy Benyovszky memoárjában mindvégig gondosan elkerüli, hogy a zafi-raminia-kat egyetlenegyszer is Anosy-val, a Dauphinerőddel hozza kapcsolatba, noha természetesen jól tudta, hogy Flacourt — akitől adatait vette — ezen a helyen működött. Benyovszky hallgatása a betsimisaraka partszakasz történelméről A gróf tehát emlékirataiban a zafi-raminia-król és a velük való kapcsolatáról ír, pedig ezek nem éltek ott, ahol ő tevékenykedett. A dolog másik oldala ugyanakkor az, hogy Benyovszky hallgat az Antongil-öböl környékének és általában az ún. betsimisaraka partszakasznak a valódi történetéről, noha lett volna miről beszámolnia . .. 71 H. Deschamps: i. m. 1972. 72-76.
