Századok – 1984
TANULMÁNYOK - Buza János: Törökkori állattartás a ”vadszám" és az adózás tükrében 3
TÖRÖKKORI ÁLLATTARTÁSUNK ÉS AZ ADÖZÁS 33 göbölyszám nem azonos a hizlalásra fogott marhák számával, a fél göbölyszám - s ez nemcsak az átlagszámítások eredménye — jelzi azt, hogy a növendék jószágot, valószínűleg a tinókat is, a göbölyszámba vonták bele. Ismeretes, hogy a 16. század végén Észak-Itáliába irányuló marhakivitelen belül a hároméves állatok részaránya84 meghaladta az 50%-ot. Mind a göbölyszám, mind a juhmarhaszám ugyanúgy adókulcs tehát, mint az állattartás szerkezetét homályba burkoló marhaszám, azzal a különbséggel, hogy az előbbiek kétségtelenné teszik a hízómarhák és a juhtartás létét. Egy-egy „göböly-", illetve juhmarhaszám után ugyanannyi dénárt kellett adóra fizetni, mint bármelyik — közelebbről meg nem fogható — marhaszám után. Az 1655. évi adó összesítésből kitűnik, hogy „Minden marhától tizen egy-egy pénzével"8 5 kellett adózni, s Vas András 25 marhaszámán kívül az „Eötven eöt göbölyszámtul fizetett be fi. 6 d. 5", azaz szintén 11 dénárt göbölyszámonként.86 Pusztán az adókönyvek segítségével — egyéb forrás pedig csak elvétve akad - szinte megfejthetetlen a marhaszámok összevonásának, illetve időszakos megbontásának oka, a göbölyszám esetében még feltételezhető, hogy legkevésbé állandó volta - gondoljunk a viszonteladás igencsak reális lehetőségére — indokolta a különválasztást, s az utóbbi az adózók egy részének feltétlenül érdeke volt, mert előfordult az is, hogy az új adókönyv papírra vetésekor az előző évi marhaszámot vezették át a következő évre: pl. Farkas Gáspárnak 1630-ban 100 „tavali marhaszámját" tüntették fel, Bene Bertának úgyszintén kettőszázat.8 7 A nagygazdák számára előnyös volt e gyakorlat, mert Farkas Gáspár 1631-ben már 178 marhaszám és 10 göbölyszám után adózott,8 8 de a marhaszámot meghaladó göböly számmal rendelkezők, illetve a göbölyökkel nem mindig rendelkezők számára hátrányos lehetett a göbölyszám marhaszámba történő beolvasztása. Eddig csupán a göbölyszámról állíthatjuk kétséget kizáróan azt, hogy mögötte a hizlalásra szánt, vagy már hízott marhák korösszetételt takaró száma húzódott meg, egyébként a gyűjtőfogalomnak minősülő „marhaszám" — minden jelző nélkül -elleplezi az egyes gazdák, összesítve pedig a mezőváros tényleges állattartásának szerkezetét. Tovább bonyolítva a megoldással alig kecsegtető „marhaszám" vizsgálatát, utalni kell arra, hogy a kulcsforrásnak tekintett 1672. évi kecskeméti végzésből is kiviláglik, hogy a marhaszám nélküli adózó rendelkezhetett egy bikával, vagy ménlóval, esetleg ezekkel egyenértékű anyagi javakkal. Nagykőrös marhaszám nélküli adózóinak egy része szintén magáénak mondhatott egy-egy tehenet, vagy egyéb lábas jószágot, sőt — mint az >4 Az Észak-Itáliába irányuló kivitel megoszlására: Év ökör bika 3 éves tinó 1554 23 % 27% 50 % 1568 5 % 30% 65 % 1578 4,5% 39% 56,5% Othmar Pickl: Der Viehhandel von Ungarn nach Oberitalien vom 14. bis zum 17 Jahrhundert. Internationaler Ochsen-Handel 1350-1750. Akten des 7th International Economic History Congress Edinburgh 1978. Szerk.-.Ekkehard Westermann. Stuttgart, Beiträge zur Wirtschaftsgeschichte, Bd. 9. (Szerk.: Hermann Kellebenz-Jürgen Schneider.) 1979.51. 3 Századok 1984/1
