Századok – 1984
TANULMÁNYOK - Buza János: Törökkori állattartás a ”vadszám" és az adózás tükrében 3
30 BUZ A JÁNOS zuhantak ugyan a tehénárak, de rövid idő múltán ismételt áremelkedések is megfigyelhetőek. Hosszan tartó árcsökkenés nem jellemző tehát, s így az 1650-es évek vége előtt a marhaszámok — 1. ábrán bemutatott — ereszkedő görbéje drasztikus áreséssel nem magyarázható, az azonban lehetségesnek tűnik — fentebb érintendő egyéb szempontok figyelembe vételével —, hogy éppen az árak látható ingadozása, mint nem lebecsülendő bizonytalansági tényező, kockázatosabbá tette a marhakereskedelmet, és mérsékelte a tenyésztési kedvet. A század közepe táján Európa-szerte csökkent a szarvasmarha ára, ennek következtében szűkült az árrés, amely a külföldi és a hazai árszint között korábban fennállt,71 így talán nem meglepő, hogy jelentős áresést, viszonylag alacsonyabb árakat, illetve csak igen szerény áremelkedést jeleznek az 1658-1663 közötti esztendők. Figyelembe véve azt, hogy 1626—1671 között éppen 1663-ban zuhant mélypontra a marhaszám, kézenfekvő lenne a következtetés, hogy az áresés, valamint a tagadhatatlanul alacsony árszint volt az oka ekkor a marhaszám látványos visszaesésének. A kedvezőtlen árviszonyok azonban csak részben foghatók fel okozati tényezőknek, mert maguk is következményei voltak az értékesítési lehetőségeket erősen visszavető török háborúnak. Ismeretes viszont, hogy Nagykőrös „őrző tatárok" felfogadása7 2 révén viszonylag szerencsésen vészelte át ezt az időszakot, így a marhaszám 1663. évi nagyarányú visszaesése csak részben írható a háborús veszteségek számlájára. A kritikus csökkenés egyik oka minden jel szerint az 1662. évi kemény tél lehetett, miként az Deák Pál -bíróviselt kecskeméti gazda — századvégi vallomásából kitűnik: „Elkövetkezvén az nagy tél 1662. esztendőben, az emberek — marhájok elfogyván — elhadták az pusztát velem együtt, utána való 663-ban pusztán állott 64-ben kelvén két ürüben az töröktől megbérelvén ismét felfogtam .. ,"7 3 Alpárt - emlékezett vissza az alperes, aki 1662—1671 között (sőt 1663-ban és 1664-ben is!) mindig 417, majd 1673-tól 1676-ig 651, később pedig 759 vadszám után adózott, s vadszáma azt követően ugrott 417-ről 65l-re, amikor 1671-ben 10%-os kamatra 1000 tallért kölcsönzött városának74 (e példa egyúttal bizonyíték arra, hogy Kecskeméten beleszámították a vadszámba az adózók ismertté vált pénzvagyonát!) Kockázat nélkül tételezhető fel, hogy az említett zord tél a kedvezőtlenné vált értékesítési lehetőségekkel együtt főként a kis és közepes vagyonú gazdákra mért súlyos csapást, s miután a vasvári békét követően a politikai klíma is tavasziasodott valamelyest, a gazdagparasztság — tenyésztésen és felvásárláson alapuló - kereskedelmi tevékenysége, bér-, illetve részes munkások alkalmazása, forgótőkeként is funkcionáló pénzvagyona, üzleti tapasztalata, hódoltságon túli ismeretségi köre stb. révén kihasználhatta a hatvanas évek második felének már érintett konjunktúráját. A hetvenes években azután bekövetkezett az áresés, az európai szintű, s így Magyarország egész területén 71 Zimúnyi Vera: Magyarország az európai gazdaságban 1600-1650. (Értekezések a történeti tudományok köréből. Új sorozat 80.) Budapest 1976. 135. 7 2 1663-ban „Vas András, Tót Mátyás tatár ó'rzó'ért Szolnokba menvén költsége tött 1 ft. 12. d." Szilády-Szilágyi: I. 316. 7 3 Kecskemét város tanácsának iratai. A városi bíróság előtt folyt perek jegyzőkönyve. MOL. Filmtár: 3396. sz. tekercs. 1696. január 23.188. 7 4 Deák Pálra bővebben: Bács-Kiskun megyei Levéltár. Kecskemét város levéltára. A városi tanács iratai. Adólajstormok. 1662. 70. 1663. 24. 1664. 85. Az 1666 évi és az azt követő adólajstromok pagjnálatlanok. Deák Pál 1677-ben már 759 vadszám után adózott. Ugyanekkor „... saját szavai szerint némelykor évente több mint ezer marhát is felhajtott a nyugat-magyarországi vásárokra." Szakály: Magyar adóztatás 414.
