Századok – 1984

TANULMÁNYOK - Erdődy Gábor: Egység vagy szabadság. A német liberálisok dilemmáinak megítélése a Pesti Naplóban 1858-1871 304

EGYSÉG VAGY SZABADSÁG 321 közvélemény felvilágosításának fontosságát aláhúzva megállapítja: „a hol az álalkotmányosság még hívő lelkekre talál, ott, habár nem sokáig, de legalább egy ideig hatásos lehet, de a hol csak erőszakkal tartható fenn, ott megszűnik az illúzió és annak hatása."4

4 Tovább fokozta a Bismarckkal szembeni ellenszenvet a porosz kormánynak a lengyel felkeléssel kapcsolatos döntése. Mint ismeretes, a királyi Lengyelország helyreállításáért kitört nemzeti szabadságharc ellen Berlin együttműködést kínált fel Oroszországnak. s az 1863. február 8-i Pétervárott megkötött ún. Alvensleben-konvencióban a cári csapatok részére a felkelők üldözését német földön is biztosította. A Pesti Napló február 20-i vezércikke éles hangon marasztalja el a „szent szövetség emlékét fölelevenítő" lépést,45

a későbbi tudósítások pedig a német államok hasonló reagálásairól számolnak be.4

6 A porosz liberálisok döntő többsége kezdetben határozottan elutasította a Bismarck-Eulenberg minisztérium politikáját, s hogy magatartásuk a tömegek egyetértésével találkozott, azt az 1813-as nemzeti népfelkelés 50. évfordulóján meghirdetett berlini ünnepségsorozat elutasító fogadtatása bizonyította. Falk ünnepélyes szavakkal méltatja a tömegek higgadt, érett magatartását, azt, hogy passzivitásukkal meghiúsították az álliberális abszolutisztikus rendszerek által később oly sikeresen alkalmazott, a forradalmi örökség kisajátítására irányuló intézkedések érvényre juttatását. Elismeréséből kijut az ellenzéki mozgalom irányítóinak is, akik az adott helyzetet reálisan értékelve felismerték, hogy „a népeket nem lehet folyvást eksztázisban . . . tartani", s megfelelő taktikát kidolgozva egyszerre tartózkodtak a felelőtlen forradalmi kísérletektől, s kerülték el a „pillanatnyi kényszerűség" csapdáit.4 7

Legfőbb érdemüknek „a vilmosi alkotmányosság" leleplezését tekintette, melynek valódi tartalmát tömören, a későbbi „Ferenc József-i liberalizmus" — sajnos, elmaradt — kritikáját mintegy előlegezve, így fogalmazta meg: ,,ha ti /ti. az országgyűlés tagjai/ is ugyanazt akarjátok, a mit én akarok, akkor azt fogom tenni, a mit akartok."4

8 A német politikai öntudat magas színvonalú megnyilvánulásában a későbbi kibontakozás biztosítékait reméli felfedezni, miközben az átmeneti sikerek fényében elvakult porosz reakciót azon könnyelmű adósságcsinálóhoz hasonlítja, aki „folyvást emelkedő kamat mellett vesz fel pénzt, és megmentettnek hiszi magát, midőn a pillanatnyi szorultságon azzal segít, hogy jövőjét teszi tönkre".4

9 Bismarck cinikusan reakciós bel- és külpolitikája elfordította a tömegeket Poroszországtól, s így Ausztria utoljára visszakapta a kezdeményezés lehetőségét. A későbbi évek fejlődése, mindenekelőtt a német egységmozgalom útjának iránya sokban attól függött, mennyire képes Ausztria kihasználni a számára kedvező fordulatban rejlő adottságokat, s meg tudja-e hódítani a Berlinből kiábrándultakat.50 A remélt kibontakozás kül-, illetve belpolitikai összetevőinek kölcsönhatását hangsúlyozta a Pesti Napló 1863. június 14-i vezércikke, egyetértve a Presse azon megállapí-44

PN 1862. nov. 23., ugyanerről 1. 1863. febr. 1. 4 5

PN 1863. febr. 20., 24. 46

PN 1863. ápr. 28., máj. 14. 4 7

PN 1863. márc. 21. 4 8

PN 1863. nov. 12. 49

PN 1863. máj. 21.,jún. 6. 50

1. PN 1863. máj. 7., aug. 2. Diószegi István i. m. 230. 4»