Századok – 1984
TANULMÁNYOK - Erdődy Gábor: Egység vagy szabadság. A német liberálisok dilemmáinak megítélése a Pesti Naplóban 1858-1871 304
308 ERDÖDY GÁBOR I .Az Üj Éra (1858-1862) Előzmények Az 1848-49-es forradalmak leverését követően az abszolutizmus pozíciói Németország-szerte megszilárdultak, az 50-es éveket a reakciós konzervatív rendszerek reneszánsza jellemezte. Az 1850. november 28-án megkötött olmiitzi szerződés véget vetett Poroszország 1849 tavaszától megfigyelhető látványos felemelkedésének, s látszólag az 1848 előtti állapotokat restaurálta. Megerősítette Ausztria szövetségi elnöki funkcióját, a hallgatólagos Habsburg-porosz dualizmussal egyet jelentő metternichi mechanizmust azonban már nem lehetett feltámasztani. Az elkövetkező években Bécs több kísérletet tett vezető szerepének gyakorlati érvényesítésére. A Schwarzenberg és Bruck által megfogalmazott Mitteleuropa-program Ausztria szövetségen belüli túlsúlyát az egységes Habsburg-birodalom beléptetésével kívánta megteremteni, s belső ellenzékének megtörésére — a német államok közül egyedül — az 185l-es szilveszteri pátenssel hivatalosan is deklarálta visszatérését az alkotmány nélküli kormányzáshoz. A térség más fejedelemségei fenntartották az alkotmányos monarchikus államformát, az 1848-ban bevezetett népképviseleti rendszert azonban nem őrizték meg. A kettős hegemónia immár hivatalos elismertetésére is igényt tartó Poroszországban 1850-ben revideált formában megerősítették az 1848 decemberében kiadott oktrojált alkotmányt, a forradalmak utáni — immár konzervatív tartalmú — konstitutionalizmus tipikus példáját, amely a végrehajtó és a törvényhozó hatalom tényleges urává tette a királyt. /A törvényhozásban a jóváhagyás és a felfüggesztés jogát, a minisztérium-alakításban pedig a parlamenti erőviszonyoktól független kinevezés lehetőségét biztosította számára./ Az 1850. december 19-én hivatalba lépett konzervatív Manteuffel-kormány kétoldalú harcot folytatott az Ernst Ludwig von Gerlach és Stahl vezette, az alkotmány felfüggesztését sürgető ultrakonzervatív, valamint a Patow és Auerswald irányítása alatt álló liberális ellenzékkel szemben. A stagnáló pártviszonyok között az egyetlen mozgó elemet a Vilmos trónörökös támogatását élvező „Wochenblatt-párt" jelentette. A Bethmann-Hollweg vezette reformkonzervatív csoportosulás Poroszország nemzeti misszióját állította programja középpontjába, a külkapcsolatokban az angol orientációt részesítette előnyben, belpolitikában pedig az alkotmány „pozitív vállalását" hirdette, egyaránt elutasítva a felfüggesztés és a részleges revíziók gyakorlatát. A politikai élet önálló tényezője, Vilmos főherceg, bátyjával, IV. Frigyes Vilmossal szembeni határozott fellépésével alapozta meg népszerűségét. A trónörökös már 1854-ben bírálta az uralkodó permanens krízis veszélyével fenyegető, a manteuffeli kurzust támogató merev ellenforradalmi magatartását, s figyelmeztette az abszolutisztikus kormányzás forradalmasító hatásaira. A jelzett veszély megelőzése érdekében olyan rugalmas politika bevezetését tartotta szükségesnek, amely egyrészt megőrzi a korona hatalmát, de az adott alkotmányos keretek között — s azok tágítását gondosan mellőzve — befolyást biztosít az együttműködésre hajlandó mérsékelt liberális erőknek. Meg volt ugyanis győződve arról, hogy Poroszország belső stabilitását és nagyhatalmi helyzetét csak a forradalmat ingerlő abszolutisztikus kormányzás felszámolása, a liberális erők hatalomba történő bevonásával
