Századok – 1984
TANULMÁNYOK - Fábiánné Kiss Erzsébet: A ”Kossuth bankók" sorsa az osztrák uralom idején 273
276 FÁBIÁNNÉ KISS ICRZSÉBET A Habsburg-uralkodók közül elsőként Mária Terézia bocsátott ki papírpénzt 1762-ben 12 millió frt értékben. Ezek az ún. bankócédulák elég keresettek voltak abból a biztosítékból fakadó kényelmesség alapján, hogy készpénz gyanánt a birodalom valamennyi adó-, kamarai- és bankpénztáranál elfogadták. A francia háborúk után a cédulák értéke nagyon megromlott a mennyiség állandó növekedése miatt. A folyamat következménye lett a két hírhedett devalváció 1811-ben és 1 SI 6— 1817-ben, amelyet az általános gazdasági visszaeséssel együtt számos egyéni tragédia jelzett. — Az első devalváció új értéket is meghonosított a pénzforgalomban, az ún. bécsi értéket, a Wiener Wahrung-ot /rövidítve: W.W./. Addig az ún. conventiós pénzláb6 volt használatos Magyarországon, mégpedig az 1807:XXII. tc. rendelkezése alapján, noha ez már korábban, mindjárt életbeléptetése után meghonosodott hazánkban is /Conventions-Münze, rövidítve: CM./. A konvenciós pénzlábat 1748-ban léptették életbe a Habsburg-birodalomban, s miután 1753-ban szerződésszerűen Bajorország is elfogadta, akkor nyerte ezt az elnevezést. „A conventiós, vagy amint nálunk nevezték, rénes vagy német forint, 20 garasból s egy garas 3 krajcárból, egy forint tehát 60 krajcárból állott." 7 — Az első devalvációt kimondó 1811. febr. 20-án kelt pátens a bankócédulákat névértékük ötödrészére szállította le úgy, hogy 1812. január végéig abban az arányban váltójegyekkel /Einlösungsscheine/ cserélték be, s a forgalomból teljesen kivonták őket. A váltójegyek maximális összegét a forgalomban volt bankócédulák ötödrészében állapították meg. Az új papírpénz külöi. értéket, az említett bécsi értéket képezte, s azontúl minden üzletet ebben az értékben kellett megkötni, kivéve a meghatározott pénznemre szólókat. — Az 1812-ben újra kitört háború nyomán új hitelforrás után nézett az osztrák kormány, s az 1812. ápr. 16-án és máj. 7-én kelt pátensek alapján új papírpénzt, az ún. előlegezést jegyeket /Anticipationsscheine/ bocsátotta ki. Ezek értékét egyenlőnek vették a váltójegyekével. A papírpénz rohamosan szaporodott; értékét a konvenciós pénzzel szemben nem tudta tartani. A második devalvációt jelentő pátensek /1816. jún. 1., 1817. júl. 25./ két utat határoztak meg a pénz stabilizálására: először a papírpénz közvetlen beváltását úgy, hogy annak két hetedrésze konvenciós pénzzel vagy az ezzel egyenértékű bankjegyekkel, öt hetedrész pedig 1 %-os kamatozó államkötvényekkel cseréltessék ki. A másik mód az akkor alapított bank részvényeire való befizetésben volt.8 Az 1848-as európai forradalmi helyzet idején még élénken éltek a devalvációs veszteségek emlékei a közvéleményben — ez magyarázza a rögtöni és heves pénzváltási reakciót az eseményekre. Az osztrák Nemzeti Bank egyre mélyebben kényszerült belenyúlni ércalappénztárak speciális osztályaiként működtek. A pénztárak tovább növelték a váltási nehézségeket azzal, hogy korlátozott időben és mennyiségben váltottak papírpénzt ezüstre, ill. nagyobb címletek (500, 1000 frt-os) felváltása technikai nehézségbe ütközött. A váltásnál a kincstár mindenkor elsődlegességet élvezett a magánosokkal szemben. Vö. Faragó M. i. m. 12. "A pénzláb valamely ország pénzegységében foglalt arany, ill. ezüst törvényben előírt súlya. 1 Vargha Gy. i. m. 44-45. "Uo., 53-57. - A Bank részvényeire való befizetés a következőképpen történt: minden részvényért 1000 frt-ot papírpénzben. 100 frt-ot konvenciós pénzben kellett befizetni. Az előbbit kamatozó államkötvényekkel pótolták és megsemmisítették, az utóbbi pedig a Bank tényleges alaptőkéjét képezte. A Bank jegyeiből 100 forintnak 250 frt váltópénz felelt meg. A váltójegyek tehát névértékük két ötödrészére szálltak le, noha 1811-ben teljes ezüstértékben ígérte a kormány a beváltást. Uo., 57.
