Századok – 1984

TANULMÁNYOK - Buza János: Törökkori állattartás a ”vadszám" és az adózás tükrében 3

20 BUZ A JÁNOS számítottunk gazdánként, ez utóbbi 16764g 10 dénárt, 1678-tól pedig 12 dénárt tett ki, összege tehát nem jelentős a gazdagparaszti adóterheken belül. Említendő továbbá, hogy 1681-1682-ben rendszeresen kivetett „harács-pénzt" is tartalmaznak az adókönyvek, amit szintén figyelembe vettünk, mellőztük viszont az ugyanekkor feltűnő „árpa-pénzt", mert az utóbbit a vajpénzhez hasonlóan a nagygazdák ugyancsak in specie teljesítették. A fiktív — mindig 100 marhaszám után adózó — cívisgazda jelzett adóinak évenkénti összesítését követően két kérdés megfogalmazása tűnik indokoltnak: 1. Pénzterhein belül milyen szerepet játszott a marhaszám után kivetett adó? 2. összes pénzterhei milyen irányban változtak 1626-1682 között: a) kamarai forintban (1 formt = 100 dénár), illetve b) tallérban számítva (azaz úgy, hogy a pénzromlás torzító hatását részben kiküszöböljük)? 1. Mivel a kiválasztott nagygazda marhaszáma az absztrakció — helyesebben a szerzői önkény — következtében változatlan, a marhaszám után fizetett adójának mennyiségét az egy marhaszámra kivetett adó módosulása, összes pénzterheit pedig a többi adónem — főként a „császár adaja" és a „főre való adó", 1668-tól pedig a „summa adó" nagysága — befolyásolta. A 2. táblázatból leolvasható, hogy 1630—1639 között a marhaszám után megállapított adó az egyéb pénzterheknek közel felét érte el, a következő évtizedben átlagosan 53,7%-ra emelkedett, de abban a három évben, amikor egy marhaszámra 15—16 dénárt vetettek ki, megközelítette a 60%-ot, ezt követően azonban szinte fokozatos a marhaszám utáni adó részarányának csökkenése, 1671—1672-ben még 1/3 körül ingadozott, a török uralom utolsó békeéveiben pedig már 1/4-re olvadt. Ε csökkenés mértéke ugyan jóval szerényebb annál, mint amennyire visszaesett a marhaszám utáni adó a mezővárosi adóbevételeken belül, de mint tendencia összhangban van az előző két fejezet végső kicsengésével, nevezetesen azzal, hogy az öszesített adóbevételek között a marhaszámra kirótt adó névértéke a török uralom vége felé állandónak tűnik ugyan, reálértéke azonban bizonyíthatóan visszaesett. 2. A marhaszám utáni adó ingadozásaiból, illetve reálértékének mérséklődéséből azonban nem következtethetünk kellő biztonsággal arra, hogy a fiktív nagygazda pénzterhei mennyiben változtak a magyarországi török uralom utolsó harmadában. A 2. táblázat adatainak felhasználásával készített 2. ábrán az évi pénzterhek százalékos változását tükrözi részben számítási forintra (1. görbe), részben pedig tallérra (2. görbe) átszámítva. Hosszú távon mindkét görbe emelkedő tendenciájú, rövid távon viszont néhány éves stagnáció, illetve kisebb visszaesés is megfigyelhető időnként. 1634 és 1664 között párhuzamos a két görbe, mivel ebben az időszakban nem változott a tallér árfolyama, 1668 után azonban — a lényegében továbbra is növekvő súlyú adóterhek ellenére — távolodnak egymástól a görbék, a tallér árfolyamának emelkedéséből következően a számítási forintban kifejezett éves adóterhek emelkedése felgyorsult, s 1626-hoz képest 1682-ben több mint ötszörösére növekedtek a fiktív nagygazda adóterhei. Tallérban számolva természetesen szerényebben működő adóprésre gondolhatunk, de a még így is kétszeresnél nagyobbra duzzadó adó súlya változatlan gazdasági és politikai feltételek közepette sem lehetett volna közömbös, sőt az itt nem vizsgált természetbeni adónemekre gondolva, minden bizonnyal fokozódó adóterheket rótt a több okból is ellenállóképesebb gazdagparasztság vállaira. Tudva azt, hogy a kiemelkedően tehetős