Századok – 1984
TANULMÁNYOK - Buza János: Törökkori állattartás a ”vadszám" és az adózás tükrében 3
16 BUZ A JÁNOS Kézenfekvő tehát a következtetés, hogy a marhaszámmal kombinált adózási gyakorlatban - éppen azért, mert a dénárban megállapított adókulcs állandósult, azaz névértéke nem emelkedett a tallér árfolyamával párhuzamosan - a marhaszám utáni adózás veszített fontosságából. Kis és középszerű vagyonnal rendelkező gazdák esetében jelentéktelen adóteherré vált, ami a kortársak előtt is nyilvánvaló lehetett, mert pl. a 4,5 marhaszámmal rendelkező Kovács Istvánné neve mellé beírták 1671-ben, miután az 5 talléros derék adót „bora árából" kiegyenlítette, hogy még 1 forint 30,5 dénár maradt „aprólékjára",5 3 amin együttesen a fapénz címen szedett 30 dénárt, 1 messzely vajért ugyanennyit, továbbá özvegységére való tekintettel a 3 dénár agypénzt és a marhaszám után járó 67,5 dénárt értették. A marhaszám után kivetett 15 dénár, mint adóteher, devalválódása minden bizonnyal szerepet játszott abban, hogy az 1670-es években kevesebb adatunk van marhaszám eltagadásáról, noha az ekkor sem volt példa nélküli jelenség: így Dongó János 8 marhaszáma mellett bejegyzés látható,s 4 mely szerint „Homora az marhaszámját ennek mondgya 25", ami lehet, hogy csak vádaskodás volt, ugyanis törölték az adókönyvből, illetve nincs arról tudomásunk, hogy a marhaszámot eltagadókat az 1640-es évek elejéhez hasonló szigorral büntették volna, pl. Nagy B. István sem fizetett 1679-ben bírságot, holott 30 bevallott marhaszámán kívül „. .. az gulyása vallott számos marhát 36, boijut 12. Ezen kívül lova, ökre" is volt,5 5 ez esetben pedig nemcsak a gyanú merült fel, hanem az adóeltitkolás ténye bizonyítást nyert. Az 1668-1687 közötti évek nominálisan állandó, reálértékben azonban csökkenő, 15 dénáros marhaszám utáni adója, továbbá az 1668-tól az adózáson belül legfontosabbá váló — tallérban kivetett — „summa"-adója egyfelől tükörzi a mezővárosi adószedés változását, másfelől érthetőbbé teszi a marhaszám után szedett adó súlyának — az előző fejezetben bemutatott — csökkenését, s részben magyarázatul szolgál arra, hogy a számviteli pontatlanságon (s később érintendő egyéb okokon) kívül miért nem összegeztette az elöljáróság a mezőváros adózóinak együttes marhaszámát és az utána járó pénzbevételt. Ε két utóbbi tétel hiánya miatt kellett egyéni adóbefizetések egyedi vizsgálata révén — utólag - megállapítanunk azt, hogy hány dénárt fizettek egy-egy marhaszám után. Visszapillantásul említendő még e ponton, hogy az egy marhaszámra kivetett adóteher állandósulásának ismeretében helyezkedtünk arra az álláspontra, hogy a marhaszám mezővárosi szinten ismert összegének változása és az időnként évente, illetve máskor csak néhány évenként módosított marhaszám után fizetendő dénárösszeg ellentétes irányú mozgása miért csak az 1650-es évek végéig, vagy az 1660-as évek elejéig volt jellemző. Igen valószínű, hogy az 1660-as évek vége előtt — az 1640-es esztendők elején pedig különösen — közérdeklődésre tartott számot az egy marhaszámra kirótt adó mértékének közzététele, feltételezhető, hogy az állattartással nem foglalkozók, valamint városi szegénység szívesen vette emelését, viszont nem merő hipotézis arra gondolni, hogy a tehetősekből álló mezővárosi elöljáróság érdekei a marhaszám után fizetendő adó csökkentését kívánták. Ahhoz, hogy e kérdésben bátrabban foglalhassunk állást, továbbá közelebbről szemlélhessük a marhaszám adózásban elfoglalt helyét, vizsgálatunk körét a gazdagparasztok adóterheinek változására kívánjuk kite ijeszteni. S3 Szk. 1672. 7. Ugyanekkor Peröcsényi Jánosnak 19,5 marhaszáma ismert, „Adajára 4 tallér. aprólékra 5 fl. 38,5 d." esett Szk. 1672. 23. 5 * Szk. 1676.76. 5 s Szk. 1678. 75.
