Századok – 1984
TANULMÁNYOK - Buza János: Törökkori állattartás a ”vadszám" és az adózás tükrében 3
TÖRÖKKORI ÁLLATTARTÁSUNK ÉS AZ ADÖZAS 17 3. A marhaszám szerepe a gazdagparaszti adózásban 1626-1682 között (fiktív - mindig 100 marhaszám után adózó - civisgazda példáján) Fentiekben láttuk azt, hogy Nagykőrös marhaszáma és a marhaszám, mint adó kulcs után, kivetett teher összege változott az idők folyamán. A mezőváros adóbevételeinek főbb tételeit tartalmazó 1. táblázat - a bevételek emelkedése révén — az adóterhek szinte szakadatlan növelését sugallja. Az eddigiekből arra következtethettünk, hogy a főbb adóbevételek aránya változott csupán az egyébként többnyire növekvő tendenciájú adónemeken belül. Természetesen a mezőváros emelkedő adóbevételeiből nem következik szorosan az, hogy az egyes adózók terhei is folyamatosan súlyosbodtak. A bevételek eredeti összesítései mit sem árulnak el az adózók számáról, s az eddigi kutatások révén is mindössze négy esztendőből ismeretes az, hogy hányan fizettek adót Nagykőrösön. A már említett 1661. esztendőben 477 adózót számláltak össze, mellettük még 34 özvegytől és 61 „rideg legénytől" szedett be a mezőváros kisebb összegeket.56 Majlát Jolán három metszetben — 1631-ben 383 adózó, 1645-ben 418 adózó, 1689-ben pedig távolabbi vidékek menekültjeivel együtt 774 adózó — adatait közölte.5 7 Ε négy év adózóit történészek számlálták össze, mert ezekben a forrásokban nincs egykorú összegezés. Tekintettel arra, hogy nem célunk Nagykőrös társadalmának komplex adózástörténeti elemzése, az alábbiakban is csupán néhány esetben vizsgáljuk az adózók számszerű változását. A marhaszám adózásban betöltött szerepének közelebbi vizsgálatára törekedve az alábbiakban fiktív — mindig 100 marhaszám után adózó - gazdagparaszt pénzterheinek változását kísérjük nyomon 1626—1682 között. Vitatható módon az egyéni adózáson belül azt választjuk állandónak, aminek mezővárosi szinten éppen gyakori ingadozását — hosszú távon kétségtelen csökkenését — mutattuk be a fentiekben. Ahhoz, hogy áttekintésünk kellő alappal bírjon, évről évre követtük az adókönyvekben mindazoknak a gazdáknak a nevét, akiknek bevallott marhaszáma az ötvenet bármikor elérte. Választásunk ezt követően esett egy képzeletbeli - 100 marhaszám után adózó — nagygazdára többek között azért, mert számos konkrét példa nyomán feltételezhető egy ilyen nagygazdáról, hogy jelentős vagyona alapján helyi, ritkábban megyei szinten is közéleti szerepet töltött be, ennek révén szava lehetett az adóterhek elosztásában, továbbá gazdaságának méretei meghaladták a családi munkaerő kapacitását, árutermelő és nem utolsósorban árukereskedelmi tevékenysége pedig a mezővárosi piacon túlra irányult. Tárgyilagosan előre kell bocsátani, hogy nem minden adókönyv tartalmazza olyan nagygazda nevét, akinek pontosan 100 marhaszáma volt, viszont az sem példa nélküli, hogy némelyik adókönyvben több ilyen adózó nyomára lehet bukkanni. Bővíteni kellett tehát a bázisul választott adózók körét, ezért a 90—110 marhaszámmal összeírottak adatait is figyelembe vettük, tehettük ezt azért, mert tapasztalataink szerint a ± 10 marhaszámnyi eltérés igen kis mértékben befolyásolta a „császár adaja" és a „főre való adó" mértékét ebben a kategóriában, adóterheik nagyságát némiképp a marhaszám eltérő volta differenciálta. Mint a 2. táblázatból kitűnik, az egyéb adónemek közül hiányzik a vajpénz. Ez utóbbi mellőzhető, mert a nagygazdák túlnyomó többsége nem pénzben, hanem természetben tett eleget e kötelezettségének. Egységesítési törekvéssel 2 „agypénzt" 56 Szilády-Szilágyi: I. 272-273. 51 Majlát: 93-95. 2 Századok 1984/1
