Századok – 1984

FOLYÓIRATSZEMLE - Lúdanyó és libuskái: XIV Lajos Franciaországa a tündérmesék tükrében 172

FOLYÓIRATSZEMLE 173 királyné vagy trónörökösnő gyorsan férjhez megy a szomszédos királyhoz vagy annak fiához. így eleget tesz a száli törvénynek, a királyi ház folyamatossága és a boldog vég szent követelményének. így növekedhet az ország is, amely azonban e mesékben nemcsak területileg, de nyelvileg és politikailag sem behatárolt; mint ahogy nincsenek kormányzati apparátusok sem és hivatalnokok sem. Ebben a tekintetben ezek a précieux mesék a korabeli társadalom felső' rétege egyes köreinek nosztalgiáját tükrözik egy korábbi kor idealizált királysága után: nem annyira feudális, mint inkább egy erős királyság után - XIV. Lajos hivatali apparátusa nélkül. Ellentétben a modern (19-20. sz.-i) mesékkel, történeteinkből a keresztény elemek szinte teljesen hiányoznak: a papság csak a ceremóniákat vezeti le, senki sem csatlakozik az egyházhoz, az imádságok valójában csak időhúzásra kellenek. Senki nem megy a mennyekbe vagy száll a pokolra. Lehet, hogy a szalon írói egyszerűen csak vallásellenesnek tartották a pogány és keresztény elemek keverését, valamint feltétlenül el akarták kerülni, hogy valamelyik mesei fordulatuk a keresztény mitológiára emlékeztesen. Ez áll a pogány hitvilágra is: gyökeresen hiányoznak a mesékből. A család a szalon-mesék központi társadalmi egysége. A főhős rendszerint egy kicsiny család legkisebb sarja. A szülők és gyermekeik közötti kapcsolat erős és általában jó. A történetek legnagyobb részében a főhős a szülőknek engedelmeskedni látszik, míg valójában azt teszi, amit akar, s így nyeri el jutalmát - ami találó leírása annak, hogyan engedelmeskedtek a franciák XIV. Lajosnak. Ritka kivételtől eltekintve az édesszülők szeretőszívűek és jók, ha mégis rosszat tesznek, azt külső erők vagy a körülmények kényszerítik rájuk. A konfliktusok tehát ritkák, ha mégis előfordulnak, a bajok oka a -csak a pénzéért elvett és mindig csúfosan bűnhődő - gonosz mostohaanya: ő az egyik leggyakoribb tündérmesei alak ezekben a történetekben. Mint majd mindegyik tündérmese, a mi szalon-meséink is természetesen boldog véggel, döntően a főhős jól sikerült, boldog házasságával végződnek. íróik azonban egy jól körülhatárolt olvasóközönség igényeit akarták kielégíteni, így a précieux álláspont e mesebeli frigyekben is kimutatható. Ez a társaság - legalábbis elméletben — elítélte és megvetette a szülők által összehozott házasságokat. A szerelem és a szabad választás jogát hirdette: elveiknek megfelelően természetesen egyformán fiatal, szép, jó, gazdag és nemes emberek között. A mesékben egymásratalálók mind ilyenek. Ha nem -tegyük föl, az egyik hős nem nemes -, akkor gyorsan kiderül, hogy csak véletlenül került egy alacsony társadalmi osztályba, ha nem szép, akkor elvarázsolták stb. Ha igazi a mésalliance, akkor sincs baj: a précieux szemlélet szerint az igazi szerelem a döntő, mindent feledtetően fontos tényező. A pénz nem játszik szerepet a házasságoknál - ha mégis, rosszat sejtet (gonosz mostohák, királynék stb.) - de ha a jövendőbeli gazdag, az nem lehet akadálya az igaz szerelemnek. Hogy azután a pár böldog lesz-e igazán, vagy sem,arra nem adnak választ a mesék: ebből a szempontból nagyon is a való életet tükrözik. Különös módon azonban a mesék végére összekerült szerelmesek rokonsága mindig boldog lesz és szerencsés. Ehhez semmit sem kell tennie, elég rokoni kapcsolata a hősökkel. A mesék osztály struktúrája egyszerű: vagy paraszt valaki, vagy nemes (mint Perrault-nál), legfeljebb még a faragatlan, kegyetlen és törtető pénzember jelenik meg. A társadalmi hovatartozást a születés határozza meg, bizonyos - pozitív - erkölcsi és fizikai tulajdonságokkal párosulva. A parasztábrázolásban nyoma sincs a szájhagyomány fortélyos figurájának: minden intelligenciát, jóságot és szépséget nélkülöznek. Ezek a vonások olyan meghatározók, hogy az ellenkezőjük azonnal sugallja az olvasóknak, hogy a paraszti sorban élő hős valójában magasabb társadalmi osztályhoz tartozik, vagy a mese végére föl fog oda emelkedni. A mesék tanulságai szerint a nemes erényeket elsajátítani nem lehet, azok veleszületettek, hacsak nem varázslat útján „kapja" azokat a hős. Megjegyzendő, hogy íróink szerint a társadalmi felemelkedéshez tanulni semmit sem kell, legföljebb néhány próbát kiállni. Jellemző még, hogy a külső szépség a belső erény és nemesség tanújele, ha nem így van, varázslat fosztotta meg a hőst jó küllemétől. A külső szépség és elegancia tehát éppoly fontos a szalon-írók, mint a korabeli francia udvar számára. Ezek a tulajdonságok leginkább az arisztokrácia soraiban találhatók (kivétel persze akad), de azért a nép fia is fölemelkedhet mint igaz nemes: a társadalom tehát elfogadja a fölemelkedés lehetőségét, de úgy, mint az evilági üdvözülés egy fajtáját - és hinni igazán nem is tud benne. A természetfeletti elemek és lények velejárói a meséknek: mindig sugallják az olvasónak, hogy mese az, amit olvas. (Bár tárgyalt meséinkben a valóságos világ is meseszerűnek hat.) Számos fajtájuk megtalálható meséinkben, és mind jellemző tulajdonságok hordozói.