Századok – 1984

FOLYÓIRATSZEMLE - Lerne Robert E.: A Fekete Halál és a nyugat-európai eszkatológikus gondolkodás 170

FOLYÓIRATSZEMLE 171 tanulatlan és írástudatlan rétegek között azonban ez volt igazán népszerű. A 11. századtól kezdve ismert volt az az elképzelés, hogy az Antikrisztus eljövetele előtt egy hatalmas császár vagy pápa uralkodása következik majd be, amely boldog virágzást hoz egy ideig a Földre. A közismert verziókban néha élő személyeket tettek az elképzelt férfiú helyébe, amelyet az érintettek - propagandisztikus hatása miatt - nem elleneztek. Természetesen a nagy pestisjárvány is beépült az „Antikrisztus előtti" khiliasztikus irodalomba. A téma kutatói a flagellánsok eszkatológikus radikalizmusának bizonyításául az „Antikrisztus előtti" khiliazmusnak két példáját hozzák fel. Az egyik egy, 1348 táján német területen népszerű nézet, mely szerint II. Frigyes császár vissza fog térni, hogy az Egyház megreformálása és a földijavak újraosztása után igazságban uralkodjék. Mivel azonban ez az elképzelés már jóval a járvány előtt ismert volt, nem kapcsolható közvetlenül a döghalál kiváltotta reakciókhoz. A másik példa már kapcsolódhat a pestishez: egy würzburgi krónika szerint egy bizonyos Michael de Leone megjósolta, hogy 1348-ban eljövend a „nagy halál és dögvész". Nagy a valószínűsége azonban a postdatálásnak itt és más jóslatainál (pl. VI. Fülöp 1346-os veresége Crécynél) is. De Leone próféciái közül figyelmet az „egyedüli úr" eljövetelére és a Római Birodalom feltámadására vonatkozók érdemelnek. Ezek kifejeződései a középkor egész folyamán végig élő birodalmi próféciáknak, melyek egy nagy, messianisztikus uralkodó eljövetelét jósolták az Antikrisztus fellépése előtt. Ε két szerző azonban nem a saját, hanem közismert próféciákat írt le, így műveik nem olyan bizonyító erejűek, mint a középkori népi eszkatológiához sokkal közelebb álló más, kortársinak tekinthető jóslatok, melyek kifejezően példázzák a Fekete Halál beilleszkedését az „Antikrisztus előtti" khiliasztikus szemléletbe. A legfontosabb ilyen jellegű jövendölés egy jószerével ismeretlen francia, Jean de Bassigny műve, aki, hogy írását elfogadhatóvá és misztikussá tegye, bizonyos szentföldi forrásokra hivatkozva állítja, hogy szörnyű megpróbáltatások szakadnak majd a világra. 1343-44 között rettenetes járvány dúl majd, azután egy nagy nyugati király bukása következik, majd nem sokkal később egy francia uralkodó idegen fogságba esik, és Franciaországot felkelések és lázadások rázzák majd meg. Ezek mind postdatált .jóslatok", érdekes azonban a folytatás. Párizs pusztulása, az Egyház megpróbáltatásai és az elszabadult elemek tombolása után egy ifjú király elfoglalja majd a francia trónt, és elpusztítja az angolokat. Egy - angyalok által megkoronázott - szent pápa pedig visszavezeti az Egyházat a szentség útjára, és miután egy franciát császárrá koronáz, ketten uralkodva tartós békét hoznak majd a világra, mely sok évig fog tartani, de azután az emberi gonoszság segítségével győz az Antikrisztus Bassigny jóslata nagyon elterjedt volt, és - különösen F randaországban - erős szükségletet elégített ki. Azonban nem teljesen egyidejű a járvánnyal. Egy másik - szinte teljesen elfeledett - prófétikus szöveg azonban pontosan a pestis legszörnyűbb évéből, 1349-ből származik. William of Blofield írta le ezt az Itália szerte közszájon forgó jövendölést, melyben megfogalmazói két fiú létéről tudósítják a világot. Az egyik a már tízesztendős Antikrisztus, míg a másik, a „tatárokon túl" élő, tizenkettő. Ez utóbbi lesz a legnagyobb a keresztények között és pápaként és császárként fog uralkodni. Az utána bekövetkező zűrzavarból egy igazságos pápa emeli majd ki a világot, hogy azután megkezdődjön az Antikrisztus nyílt uralma. Ez a szöveg is bizonyíték rá, hogy az Antikrisztus előtti boldog idők képzete ismert és elterjedt volt a nagy pestis idején. Sok hasonló jóslás forgott akkor közszájon. Még újat sem kellett kitalálni. A régi szöveghez esetleg új dátumokat tettek, amint azt az 1200-as évektől egészen a 17. századig népszerű „Libanon magas cédrusa kidöntetik" kezdetű prófécia is bizonyítja, amely - egy állítólagos cisztercita apát víziójának formájában - a nagy pestis idején is rendkívül népszerű volt. A jóslat a szokásos rettenetes csapások - köztük egy szörnyű járvány - után két nagy uralkodó eljövetelét ígéri, akik békét hoznak majd a Földre, és felszabadítják Jeruzsálemet is. Eme boldogságok után azonban „híreket lehet majd hallani az Antikrisztusról". A jóslat érdekessége, és hatalmas sikerének egyik oka, hogy benne nemcsak a pestist, de - egy a „fej nélküli emberek" megjelenéséről szóló passzusa nyomán - a flagellánsokat is felismerhették. (A flagellánsoknak ti. nem volt ismert vezetője.) Ha pedig ilyen jól megjósolta a jelent, megnyugtató vezető lehetett a jövőre nézve is. A fent idézett próféciák széles körű elterjedése világosan mutatja, hogy a khiliasztikus próféciák terjesztése nem egyedül a flagellánsok, „fanatikusok" vagy eretnekek ténykedésének eredménye, akik esetleg ezáltal is hatni akartak volna a végletekig elkeseredett alsóbb néposztályokra. Egyik közkézen forgó verzió sem szólít föl semmiféle erőszakos megmozdulásra. Amelyik eredete bizonyítható, azok