Századok – 1984

TÖRTÉNETI IRODALOM - Somogy Megye Múltjából 1981.; 1982 (Ism.: Kőhegyi Mihály) 166

166 TÖRTÉNETI IRODALOM A továbbiakban színes portrékat kapunk a hazai tipográfia kiemelkedő képviselőjéről, Trattner Károlyi Istvánról, a gépgyártás egyik hazai úttörőjéről, Röck Istvánról, az erdélyi bányászat és kohászat nagy egyéniségéről, Debreczeni Mártonról, a papírgyártás elismert szaktekintélyéről, Türk Györgyről, a magyar iparfejlesztés értő politikusáról, Szontágh Pálról, az európai hírű kerámiagyárosról és világhírű agyagművészró'l, Zsolnay Vilmosról és végül a vasminiszterről, Baross Gáborról. A szépen megírt élettörténetek közös vonása, hogy a tudomány és technika területén újat alkotó honfitársaink kivétel nélkül széles látókörű szakemberek voltak, akik koruk gazdaságilag legfejlettebb országainak tapasztalataival a helyszínen maguk ismerkedtek meg. Tették ezt szűkös anyagi körülmények között is (pl. Pethe és Türk esetében). Az utazások során összegyűlt tapasztalataikat a hazai gazdasági s társadalmi követelmények és technikai feltételek figyelembe vételével próbálták alkalmazni. A könyv olvasói őszintén sajnálhatják, hogy e kiemelkedő jelentőségű — sokszor nem, vagy alig ismert - egyéniségek bemutatása nem mindig a Bogdán Istvántól megszokott magas színvonalon történt. Néhol a kifáradás jelei tapasztalhatók, máshol láthatóan forráshiánnyal küszködik, s feltehetően ez vezethetett az aránytalanul sok didaktikus jellegű párbeszéd beiktatásához. A korábbi kötetek tudományos, mégis színes és gördülékeny stílusát sokkal célravezetőbbeknek tartottuk. Továbbra is várjuk Bogdán István újabb hiánypótló műveit, hogy a régi korok, a magyar múlt művelődés-, tudomány- és technikatörténetének elfeledett vagy kevéssé ismert adataival, személyeivel ismertesse meg olvasóit. Fehér György SOMOGY MEGYE MÚLTJÁBÓL 1981., 1982. Szerkeszti: Kanyar József Κ apos vár ,1981.484.1.,1982.448.1. A címben jelzett két tanulmánykötettel úgy kívánunk az alábbiakban foglalkozni, hogy nem megjelenésük — amúgy is esetleges -, sorrendjét hanem a történeti kronológiát követjük. Ezzel egyúttal, különösen együvé tartozó cikkek esetén, az átfedést és ismétlést is elkerülhetjük. (A régebben megkezdett cikksorozatok esetében csak utalunk az előzményekre, azokkal érdemben nem foglalkozunk). A magyarországi bizánci kutatás - alapvető írásos források mellett - nyelvészeti, történeti, régészeti (épületek alaprajza, temetkezési szokások, mellékletek), valamint művészettörténeti elemzésekre (kőfaragványok, festészeti motívumok) és az egyháztörténet, a liturgia anyagán belül a védőszentek, a titulusok vizsgálatára támaszkodik elsősorban. Magyar Kálmán minden olyan adatot és anyagot felhasznált, amely valamiképpen Somogyra vonatkozik, vagy vonatkozhat. Ezek alapján úgy véli, hogy Koppány bizánci kereszténysége is elképzelhető. A patrocíniumok segítségével a szerző kimutatja, hogy a besenyő, a berény, az oszlár (alán) katonai segédnépek csak Koppány leverése után kerülhettek Somogyba. Nem Magyar Kálmán cikkével kapcsolatban, hanem inkább annak ürügyén el kell mondanunk azt az egyre erősödő érzésünket, hogy a bizánci egyház Árpád-kori szerepének újabban fellendült kutatását helyesnek, szükségesnek és jónak tartjuk, ám magának a hatásnak nagyságát, erejét, területi kiterjedését és egyes tárgyi emlékek idesorolását erőltetettnek és bizonyíthatatlannak érezzük. Komjáthy Miklós a sorozat első három kötetében a somogyi konvent II. Lajos-kori okleveleinek regesztáit közölte. A negyedik kötettel kezdődően, immáron tíz köteten át, II. Ulászló oklevelei kerültek sorra. Országosan is alig ismerjük az 1500 utáni idők okleveleit, hiszen a nagy sorozatok (pl. a Somogy megyét közelről érintő Zichy Okmánytár) Mátyás halálán túl nem jönnek. A somogyi konvent oklevélkivonatainak külön kötetben történő közlése egyedülálló és páratlan forrással gazdagítaná középkori ismereteinket. A 13-14. század megyei tisztségviselőinek adatait a századfordulón gyűjtötte össze Wertner Mór. A megyei ispánok sorát Csánki Dezső közölte a Hunyadiak koráról szóló történeti földrajza egyes fejezeteinek végén. Hosszú szünet után végre a Zsigmond-kori névsor is rendelkezésünkre áll Engel Pál összeállításában. Ennyi mindössze, amit számba tudunk venni Borsa Iván cikkének előzményeként, aki Somogy középkori alispánjainak névsorát közli. A szolgabírák névsorát nem hozza, holott általános gyakorlat, hogy az alispánok együtt fordulnak elő a szolgabírákkal egyazon oklevélben.