Századok – 1984

TÖRTÉNETI IRODALOM - Somogy Megye Múltjából 1981.; 1982 (Ism.: Kőhegyi Mihály) 166

167 TÖRTÉNETI IRODALOM A szenyéri uradalom 1524-es öszeírását már közölte Fekete-Nagy Antal az 1957-ben meginduló Agrártörténeti Szemle legelső' számában. Borsa Iván újraközlése a magyar fordítást is tartalmazza. Az adatgazdagságon kívül külön figyelmet érdemel az a körülmény, hogy jobbágynévsorokat is tartalmaz az urbárium, ami ebben a korai időben még ritkaságnak számít. Az esztergomi prímási levéltárban maradt fenn Oláh Miklós érsek levele, melyben tudatja jobbágyaival, hogy Ezpethey Balázs helyébe Thompa Ferencet nevezi ki tiszttartónak. A Prokopp Gyula közölte rövid levélnek az az érdekessége, hogy Ezpethey Balázsról tudjuk (Istvánfi Miklóstól), hogy Szigetvár ostromakor esett el. A 18. században és a 19. század első felében mélyreható változások mentek végbe Somogy megye településszerkezetében és agrártermelésében. A kettő kölcsönhatását Magyar Eszter vizsgálta meg alapos elemzéssel. A középkori településhálózatot rekonstruáló térképet összevetve a 18. század első éveiben lakott falvak és az általuk használt puszták rendszerét ábrázoló térképpel, megállapítható, hogy a települések ugyanazokon a területeken tömörültek a török pusztítás előtt, mint ahol lakottak maradtak a hódoltság alatt, illetve a visszafoglaló harcok után is. Az idegen határokban bérelt és használt földeken a művelési ágak köre az idő múlásával egyre szűkült. A 18. század végére csak a kimondottan növényföldrajzi és termőhelyi adottságok által meghatározott erdőket és szőlőhegyeket használták a jobbágyok faluhatárukon kívül. A településhálózat képlékeny, változékony állapotban volt, s csak az 1720-as években szilárdult meg. Csokonaival két cikk is foglalkozik. Dümmert Dezső stilisztikailag remekül megformált tanulmányában a korán sírba szállt költő és Kazinczy Ferenc viszonyát tisztázza. Az induló Csokonait kezdetben támogatta Kazinczy, ám ez hamar alábbhagyott, sőt kapcsolatuk is elhidegült. Hiába ítélte azonban sokadrangú költőnek a széphalmi mester Csokonai Vitéz Mihályt, a szálló idő utóbbinak kedvezett. A Festetics-levéltárnak a csurgói iskolára és Csokonai tanárságára vonatkozó iratait (1797-1800) Boros Dezső tette közzé. Közülük az 1798. február 9-i levél a legfontosabb Csokonai pályájának megrajzolásához, mert belőle kiderül, hogy Csokonai eredetileg a Georgiconban szeretett volna tanítani, de ezt Festetics kereken elutasította. Csurgói alkalmaztatása is Festetics akarata ellenére, vagy legalábbis tudtán kívül történt. Irodalomtörténetünk érdeklődésére tarthat számot Péterfy Ida cikke is, melyben Pálóczi Horváth György és fia, Ádám kapcsolatáról ír, illetve arról az emberi magatartásról és szellemi tőkéről, amellyel az „Ötödfélszáz énekek . . ." gyűjtőjét a szülői ház útjára bocsátotta. Az iskolatörténetet három terjedelmes tanulmány képviseli. Kettő Kanyar József munkája. Az egyikben a Dél-Dunántúl népiskoláiban használt tankönyveket és pedagógiai kézikönyveket vizsgálja 1770-1868 között. Áttekinti és elemzi az alapvető tantárgyak néhány jellegzetesnek bizonyult és legeltejjedtebb tankönyvét, a bennük tükröződő ismeretanyag és értékrend fejlődését, vagy egyhelyben topogását. Arra is tekintettel van, hogy mi volt a különbség a katolikus és protestáns népoktatás tartalma és célja között. Érzékelteti, hogy a tankönyvek által oktatott s lassú ütemben bővülő ismeretek tanításában milyen korszerű pedagógiai törekvések érvényesültek hazánk népiskoláiban. Ez annál örvendetesebb, mert iskolatörténetírásunk művelői érdemben vagy semmit, vagy nagyon keveset foglalkoztak a népiskolai tankönyvek történetével. Kanyar József másik írása inkább forrásközlés. A kultuszminiszter 1856-ban tette közzé a római katolikus, a görögkeleti és a zsidó népiskolák külső felszerelésének biztosítására, illetve az iskolák fenntartására vonatkozó rendeletét és ennek mellékleteként kérdőíveket és bevallási adatlapokat bocsátott ki kitöltés céljára. Somogyban megmaradtak ezek a lapok, és belőlük az egyes falvakra vonatkozóan az adatok garmadát nyerhetjük. Mindezek ismeretében a nemsokára megszülető Eötvösféle rendelet valós értéke is árnyaltabban ítélhető meg. A dualista korszak és különösképpen a kiegyezéstől a századfordulóig terjedő évtizedek népoktatásával foglalkozik Kelemen Elemér tanulmánya. Közismert, hogy a polgári közoktatás megszervezése - történeti fejlődésünk sajátosságaiból következően - csak a kiegyezés után kerülhetett napirendre. Mivel a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium korszakunkra vonatkozó iratanyaga 1956-ban nagyrészt elpusztult, a kutatás alapját jószerével a megyei levéltárak jelentik. Az Eötvöstörvény jelentőségét, hatását vizsgálva amúgy sem lenne elegendő a központi elvek és intézkedések értelmezése. Ezek megvalósulását és mértékét a nevelés hétköznapi gyakorlatának, a különféle